Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 28 (167. szám) - A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottsága vizsgálatának eredményéről szó... - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - GYOPÁROS ALPÁR (Fidesz):
930 Mi már annak idején is mondtuk, hogy mi ezt úgy támogatnánk, ha ez az elmúlt 20 évre vonatkozna. Ezek a bizottságok azóta sem végeznek érdemi tevékenységet. Lassan már két év eltelt a kormányzásból, és legalábbis nálunk, a fenntartható fejlődés bizottságában egészen biztosan nem, de nem tudok róla, hogy máshol működnének. Nagyon szeretném, ha tényleg végre egyszer le tudnánk számolni a múlttal, tiszta lappal tudnánk elkezdeni a jövőt, és az ilyen privatizációs ügy ekkel kapcsolatban végre tényleg objektív tényfeltárás születhetne - ez az egyik. A másik pedig: a Jobbik Magyarországért Mozgalom szintén, úgy hallom, egyébként most itt minden más frakció partner abban, hogy létrejöjjön egy olyan vizsgálóbizottság - hisz en Gyopáros képviselő úr is ezt az előbb megerősítette , amely a katasztrófa bekövetkezése óta eltelt időszak tevékenységét vizsgálná. Nyilván, ha a Fidesz szerint minden rendben van, akkor nincsen félnivalója egy ilyen bizottságtól. Megint csak nem polit ikai, hanem szakmai alapon kellene megvizsgálni, hogyan történt meg a rendezés, a kármentesítés, hogyan történt a pénzek felhasználása. Ez megint csak pontosan azért érdeke (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) a magyar embereknek, hog y megnyugtassuk a kételkedő hangokat. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Gőgös Zoltán képviselő úr, kétperces. GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Erre a privatizációs dologra egy rövid reagálást hadd tegyek itt jobbikos képviselőtársaimnak mint Veszprém megyei képviselőknek. Én egy privatizációs ügyben voltam valamilyen szinten kormányzati szereplő, nem érintve, hanem mint segítő, ez a pápai húsgyár volt. Jöjjenek már velem Pápára, azután mondjátok meg az em bereknek, hogy a felszámolásból nem kellett volna állami segítséggel hagyni privatizálni ezt a céget. Mondják annak az 1300 embernek a szemébe, hogy egy rossz döntés volt, hazaárulók voltak azok, akik megcsinálták! Egyébként pont a múlt héten kértem érte b ocsánatot Pápán, hogy ilyen szerencsétlen dolgot csináltunk, amiért nem szűnt meg 1300 munkahely. Nem lehet ezt a kérdést így kezelni! Sajnos, a textilgyárat annak idején nem tudtuk megcsinálni, odalett ezer munkahely. Egyikőjük azt mondja, hogy mindenáron , vagy arra kell törekedni, hogy lehetőleg az egyik legnagyobb ajkai foglalkoztató megmaradjon. Mondja ezt egy veszprémi képviselő, a másik meg direktben támadja, és most úgy fog hazamenni, hogy a MALt be kell zárni, mert az galád milliárdosok tulajdonába n van. Jó lenne, ha ezt a kérdést egymás között is helyre tennék. Gyopáros képviselőtársamra egyetlenegy mondattal szeretnék reagálni. Látom, nagyon felkészült a bizottsági ügyekben, de akkor megkérdezem: miért nem ön mondta a vezérszónoki felszólalást a F idesz részéről? Miért egy olyan képviselő, aki egyetlenegy bizottsági ülésen nem volt ott, hiszen nem is volt tagja, és jó messze lakik, mondjuk, a katasztrófa helyszínétől? Talán azért, mert nyilván már előre eldöntötték, hogy ebből úgysem lesz semmi? Kös zönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Gyopáros Alpár képviselő úr, Fidesz! GYOPÁROS ALPÁR (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Sőt, Gőgös képviselő úr, talán hozzá sem szólhat egyébként senki más a vitához? Nem is é rtem ezt a kérdést. Viszont ha megengedik, akkor szeretném visszaterelni a vitát arra, amiről egyébként kellene szólnia, tehát a bizottság által elkészített jelentésre és a határozattervezetre. Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, amit Szilágyi képvise lő úr már érintett a vezérszónokiban, amikor is megemlítette, hogy szükségesnek tartaná azokat a jogszabályalkotási folyamatokat elindítani, amelyek a