Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 28 (167. szám) - A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Balczó Zoltán): - MÁGORI JÓZSEFNÉ (Fidesz):
895 létrejöhet es etleg egy olyan szervezetrendszer, amely ezt az ágazatközi koordinációt biztosítja , hogy ebben minden ágazatnak meglegyen a saját felelőssége, a saját szerepe és természetesen a saját finanszírozási lehetősége, módja is. Mert ha több helyről adódik össze ez az összeg, az több is lehet adott esetben, viszont kevesebb az adott tárcát érintő teher, tehát ezt mindenképpen megfontolandónak tartom. A marketinggel kapcsolatban szóltam már róla, de még megerősíteném, hogy nagyon szoros összhang kellene a Magyar T urizmus Zrt.vel a turisztikai kiállításokon, vásárokon. Nem most kell ezt megteremteni, mert elismerés mind a jelenlegi, mind a korábbi vezetőknek a Turizmus Zrt. részéről, hiszen nincs olyan turisztikai kiállítás külföldön, amelyen valamilyen hungarikum meg ne jelenne. Ezt rendszeresebbé, tervszerűbbé kellene tenni, és ugyanúgy a helyi vásárok vonatkozásában is, hiszem most kezdődik napokon belül - csütörtökön - a hazai turizmuskiállítás, ahova ha kimennek kedves képviselőtársaim, látják, hogy a nemzeti é rtékeink és a hungarikumok széles tárházát vonultatják fel, hiszen ezen értékünk, amelyért érdemes egyegy helyre odamenni belföldinek és külföldinek egyaránt, ezek a szellemi, kulturális, történelmi értékeink, a néphagyományaink, a dalaink, a táncaink, az élelmiszereink, mindaz, amit például ezen a kiállításon is látnak. Nagyobb figyelmet kell fordítani arra, milyen módon tudjuk majd támogatni azt, hogy minél több, tanúsítvánnyal rendelkező hungarikum jelenjen meg. Végezetül engedjék meg, hogy én is megkös zönjem mindazoknak, akik az előkészítésben közreműködtek, bár azt gondolom, hogy szegény alelnök úr nem is gondolta, hogy ennyiféle ágaboga lesz majd a dolognak, és főleg azt nem, hogy ilyen hosszú vitában mondjuk el az észrevételeinket. Ráadásul tudjuk, hogy ezeket az észrevételeket mindig könnyebb megtenni, mind beépíteni, de azért nagyon szépen köszönöm Gőgös Zoltánnak, Simicskó Istvánnak, Lezsák Sándor alelnök úrnak, mindazoknak a civileknek, a Hungarikum Szövetségnek, akik ebben az előkészítésben rész t vettek, és ők maguk is biztosították azt, hogy ez többpárti egyetértéssel kerülhessen elfogadásra majd a tisztelt Házban. Végezetül pedig hadd köszönjem meg - mert róluk talán egy kicsit méltatlanul kevés szó esett, mert inkább a törvénytervezet paragraf usaiban bolyongtunk - azoknak a helyi értékőrző közösségeknek, azoknak a kiváló embereknek, népművészeknek, művészeknek, a szellemi értékeink létrehozóinak, akik létrehozták ezeket az alkotásokat vagy éppen ezeket az élelmiszereket, egyszóval létrehozták n emzeti értékeinket, megőrizték, biztosították a hozzáférhetőségüket, és ezáltal tették azt lehetővé, hogy mi most egy olyan törvényt alkossunk, amely tovább védi e termékek körét, e nemzeti értékeink körét, bemutatja belföldön és külföldön egyaránt, és biz tosítja azt is, hogy nemcsak egyegy település, nemcsak egyegy tájegység, nemcsak egyegy ágazat számára fontos ez a kérdés, hanem fontos a mindenkori kormányzat számára, hiszen ezek az értékek jelentik azt, amik mi vagyunk, magyarok, amikre nyugodtan büs zkék lehetünk itt belföldön és külföldön is. Köszönet mindazon alkotóknak, akik ehhez hozzájárultak, és mindazoknak a közösségeknek, akik ezeket az értékeket megőrizték, létrehozták a számunkra és a világ számára is. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsorai ban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Kettőperces időkeretben felszólalásra következik Mágori Józsefné, a Fidesz képviselője. MÁGORI JÓZSEFNÉ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azért kértem nagyon rövid időre szót, hogy megköszönjem a makói gazdák n evében Lezsák Sándor munkáját. Mindenki tudja, hogy Makó a hungarikumok világa, fokhagyma, vöröshagymatermeléssel foglalkozik minden falulakó és minden makói gazda. Azt reméljük, hogy a hungarikumtörvény életbe lépése után még jobban helyzetbe kerülünk, és legalább magyarországi ellátásunkat segíti, azt, hogy minden magyar piacra és üzletbe odajusson a