Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 28 (167. szám) - A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Jakab István): - KŐSZEGI ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Jakab István): - DR. KUPCSOK LAJOS (Fidesz):
876 Nos ebben a tanulmányban a szerző - a wageningeni egyetemen végeztek nagyon széles körű kutatást, és a közös agrárpolitikára hajaz ez a tanulmány - világosan kimutatja azt, hogy Európának új arculatot kell megfogalmazni akkor, amikor területi alapon kell az összefogásokat megvalósítani, és egy sokkal komplexebb és integrál tabb összefogást szorgalmaz, mint ami ma jellemző. Felhozza a nagygazdaságokat, statisztikákkal támasztja alá, hogy mennyi nagygazdaságra van kitéve – Hollandiában és Dániában végzett kutatásokat - az “eladó” tábla, és ezek ágazati megközelítések voltak, é s ezzel szemben javasolja a területi megközelítést. Nos, ez csak egy pici kitérő volt arra, hogy ezt a területi megközelítést alátámasszam, hogy ez nagyon fontos dolog. Néhány módosító után, amit a kollégáim már említettek, én egyetlenre hívnám még fel a f igyelmet - az időm lejárt , az pedig az, hogy teremtsünk is értékeket ma, és ezt is tudatosan támogatjuk, a mai értékteremtést, és ne csupán büszkén fogyasztói legyünk annak az értéknek, amit az elődeink létrehoztak. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraib an.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra jelentkezett Kőszegi Zoltán képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr. KŐSZEGI ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Éppen azért, mert az előttem szólók is többször említették, hogy a hungarikumok tekintetében fontos, hogy ne ágazatokra bontsuk, hanem egész rendszerben gondolkozzunk, ezért szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy valóban ez nem egy agrárikumtörvény, hanem egy hungarikumtörv ény, és itt a piramison belül mindenkinek meg kell találnia a helyét, és a megfelelő értékek mentén kell képviseltetni azt. (12.20) Ezért fontosnak tartanám azt, hogy ezt az egész rendszert, a hungarikumrendszert egy tárcák feletti szervezet, akár egy korm ányhivatal irányítsa. Tehát ne egy tárca alá legyen ez rendelve, hanem egy, akár a kormány által megjelölt hivatal irányítsa, amelyben természetesen a civilek által delegált szakértők is helyet kaphatnának, és nagyon fontosnak tartom azt, hogy a hungarikum bizottság tagjai határozott időre kapjanak megbízást, ne lehessen egyszerű okoknál fogva visszahívni őket, és még egyszer megismételném azt, amit az előbbi felszólalásomban mondtam, hogy a határon túli szervezetek és a magyarországi civil szervezetek szaké rtői lehetőséget kapjanak arra, hogy ebbe a bizottságba, illetve a különböző szintek bizottságaiba delegáljanak embereket. Engedjék meg, hogy néhány gondolattal zárjam a mondanivalómat. Mivel kibontakozóban van egy széles egyetértés, egy konszenzus, itt a nagy lehetőség, hogy a hungarikumtörvény, a magyar értéktár, a hungarikumrendszer betölthesse a társadalmat értékek mentén mozgósító szerepét, a magyarság minőségre, teljesítményre épülő, megalapozott önbecsülését, az egyetemes emberi kultúra gazdagítását, az országmárka erősítését. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Kupcsok Lajos képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Megadom a szót. DR. KUPCSOK LAJOS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényjavaslat négy részből, húsz paragrafusból áll, rövid terjedelménél azonban a jelentősége lényegesen nagyobb. A kerettörvény a témakörben komplex feladatokat jelöl ki, és a feladatok ellátására a helyi és a központi államigazgatás mellett számít a kamarák - ez az én értelmezésemben a gazdasági kamarákat