Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 28 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - Döntés ülésvezetési kérdésben - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Balczó Zoltán): - SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár:
840 Józsefváros polgármestere, Kocsis Máté képviselőtársam irányításával a VIII. kerületi önkormányzat egy modell kísérleti program keretében kíván megoldást találni a hajléktalan emberek komplex rehabilitációjára. A lakhatási, életviteli, lelkisegélynyújtási és egzisztenciateremtési közösségi program, röviden LÉLEKprogramnak nevezett kezdeményezés célja, hogy azoknak a hajléktalanoknak biztosítson lehetőség et a felzárkóztatásra, akik Józsefvárosban laktak, amikor elveszítették otthonukat. A testileg, lelkileg leromlott állapotú emberek számára személyes programot dolgoznak ki, megszervezik orvosi ellátásukat, segítik hivatalos ügyeik intézését, és az egyháza k támogatásával lelki gondozói tevékenység keretében is igyekeznek helyreállítani emberi méltóságukat és önbizalmukat. Fizikai és mentális állapotuknak megfelelő munkát és lakhatást is biztosítanak számukra, amennyiben bizonyítják együttműködésüket. A prog ram remek, teljes mértékben egyetértek vele, még akkor is, ha Józsefvárosból jogosultság híján többek között a mi szomszéd kerületünkbe is átjönnek az otthontalan emberek. Látszik tehát, hogy e kezdeményezés magában hordozza egy komplex budapesti, illetve országos együttműködés szükségességét. Szeretném tehát minderre felhívni a kormány figyelmét, és egyben kérem segítségét, hogy a LÉLEKprogram finanszírozásának bővítésével minden kerület, illetve település felvállalhassa e nehéz feladat reá eső részét. Kö szönöm szépen a szót. (Taps a kormánypárti sorokból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Az elhangzottakra a kormány nevében Soltész Miklós államtitkár úr válaszol. SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Most má r a kártya bent van, viszont az LMP kivonult. Sajnálom, mert szeretnék egy CohnBenditidézettel kezdeni, miszerint: CohnBendit szerint a hajléktalanok félnek, rettegnek Magyarországon, és a kormány, illetve az ország börtönbe akarja őket zárni. Tisztelt Országgyűlés és kedves Képviselő Asszony! Én ezen felszólalás kapcsán szeretném megköszönni mindazoknak az áldozatos munkáját, akik megcáfolták az elmúlt hetekben, ebben a nagyon kemény télben, hogy a magyar emberek milyenek, és megcáfolták azt, amit egyéb ként a liberális pártcsalád súgóemberei innen próbálnak mirólunk magyarokról közvetíteni. Szeretném megköszönni mindazoknak, a sok ezer vagy sok tízezer embernek a segítségét, támogatását, a mindennapos áldozatos munkáját, aminek eredményeképpen azt kell m ondanom, hogy annak ellenére, hogy milyen kemény hetek múltak most el, milyen kemény télen vagyunk túl lassan, az áldozatok száma, bár így is vannak, de sokkal kevesebb, mint a környező országokban, és sokkal kevesebb, mint az elmúlt években. Mindez igenis visszaigazolja azt a törekvést, azt a rendteremtést, amelyet ezen a területen is elkezdtünk az elmúlt másfél évben. Visszaigazolja, mert egyik oldalról a társadalomtól nem lehet elvárni segítséget, szolidaritást a hajléktalan emberek és a rászorultak irán yában, hogyha nincs meg a jogos elvárás, hogy ők is próbáljanak magukért tenni, és a maguk életének a javításáért valamit tenni. Pontosan ezért köszönöm Kocsis Máté polgármester úrnak, köszönöm az összes olyan szakembernek, hajléktalan embereknek, olyanokn ak, akik kitörtek már a hajléktalanságból, hogy ebben a LÉLEKprogramban részt vesznek. (9.40) Mert valóban, ennek a programnak a lényege nem az, hogy csak a közösség pénzén odaadjuk a szállást, az élelmet, és támogatunk néhány ezer vagy néhány száz embert , hanem megpróbáljuk őket azzal is segíteni, hogy lelki támaszt is adunk, és a szállás, étkezés és lelki támasz mellett, amennyire lehet, megpróbáljuk őket a munka irányával kivezetni abból a tényleg iszonyatosan nehéz és lélekromboló helyzetből, amelybe b elekerültek, vagy önhibájukon kívül, vagy pedig saját hibájuk miatt. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy tavaly év végén maradványpénzből három nagy kerület,