Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 27 (166. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Dr. Steiner Pál (MSZP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - “Kossuth téri játékok Fidesz-módra?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. STEINER PÁL (MSZP):
696 Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló H/5096. számú országgyűlé si határozati javaslat részletes vitájára a keddi ülésnapon első napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elutasította. A Fidesz képviselőcs oportja azt javasolta, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény módosításáról szóló T/5932. számú törvényjavaslat általános vitájára, a Kolontár mel letti vörösiszaptározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottsága vizsgálatának eredményéről szóló J/4795. sorszámú jelentés, valamint az ennek elfogadásáról szóló H/4796. sorszámú országgyűlési javaslat együttes általános vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Országgyűlés láthat ó többsége a javaslatot elfogadta. Az ülés napirendjének elfogadása ELNÖK (Lezsák Sándor) : Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk . Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae az Ország gyűlés elnökének napirendi ajánlását az előbbiekben elfogadott módosítással. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta. Most, 14 óra 9 perckor áttérünk az int erpellációk , azonnali kérdések és kérdések tárgyalására. Dr. Steiner Pál (MSZP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - “Kossuth téri játékok Fideszmódra?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlé s! Steiner Pál képviselő úr, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzeti fejlesztési miniszterhez: “Kossuth téri játékok Fideszmódra?” címmel. Steiner Pál képviselő urat illeti a szó. DR. STEINER PÁL (MSZP) : Tisztelt Államtitkár Úr! A kormán y rendeletben határozott arról, hogy a budapesti Kossuth Lajos tér teljes rekonstrukciója esetében nem alkalmazza a közösségi beszerzésre vonatkozó szabályokat. Döntését azzal indokolja, hogy olyan információkat kellene átadni, amelyek felfedése ellentétes az állam biztonságához fűződő alapvető érdekével. (14.10) Ugyanakkor az Országgyűlés tavaly december 23án rohamtempóban elfogadta a nemzeti vagyonról szóló törvényt, amelyben az állami tulajdont használó költségvetési szervek számára az általuk használt ingatlan hasznosítását teljes mértékben megtiltotta. Ezt a jogalkotási hibát úgy orvosolták, hogy - nevét megcsúfolva - az alkotmányügyi bizottság által előterjesztett, a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvénnyel összefüggő módosításban dugták el a ti ltás feloldását, illetve vonták ki a beruházást a szigorú versenyeztetési eljárás alól.