Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 13 (162. szám) - Szilágyi László (LMP) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “Mi a kormány célja: vidékfejlesztés vagy a fideszes holdudvar helyzetbe hozása?” címmel - ELNÖK (dr. Latorcai János): - SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP):
65 Meggyőződésem szerint sokkal előrébb lennénk egy ilyen adórendszerrel, mert a magyar gazdaságnak a termelőszféra gyengesége a legnagyobb baja. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraib an.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Miniszterelnökhelyettes urat viszonválasz illeti meg. Öné a szó. DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársam! Ö n is bizonyára olvasott és hallott olyan híreket, amikor köztudottan milliomos emberek minimálbérre voltak bejelentve, és ezáltal mentesültek az adófizetés alól. Én azért gondolom, hogy nem megoldás az, hogy az államon keresztül csorgassunk minden jövedelm et, mert pontosan ezek az ügyek győztek meg minket arról az elmúlt időszakban, hogy nem a redisztribúció, nem az újraelosztás a járható út, hanem hagyjuk ott a pénzt, ahol megtermelődik. Ebből nem következik az, hogy szegényektől vennénk el, és gazdagoknak adnánk, hiszen ezt a pénzt nem vesszük el, a szegényektől sem vesszük el, a szegényekre ugyanúgy az az egy kulcs, az egykulcsos adórendszer vonatkozik, mint amennyire a gazdagokra. (Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el .) Ugyanakkor nagyobb lehetőség van egy középosztály felemelkedésére is, hogyha mindenkinél inkább a pénzt otthagyjuk, és nem elvonjuk, és aztán visszaosztjuk, ki tudja, milyen ismérvek alapján. Bizonyára az ön választókerületében, az ön ismerősi körében i s vannak olyan történetek, ahol egyébként csalárd módon szereztek meg szociális juttatásokat, csalárd módon szereztek meg adókedvezményeket, hiszen tudjuk, 2010re ez az adórendszer fenntarthatatlanná vált, éppen abból adódóan, hogy túl sok terhet rakott a dolgozó emberekre. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, miniszterelnökhelyettes úr. Szeretettel köszöntöm képviselőtársaimat. Szilágyi László (LMP) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “Mi a kormány célja: vidékfejlesztés vagy a fideszes holdudvar helyzetbe hozása?” címmel ELNÖK (dr. Latorcai János) : Most Szilágyi László képviselő úr, az LMP képviselője következik, aki kérdést kíván feltenni a vidékfe jlesztési miniszternek: “Mi a kormány célja: vidékfejlesztés vagy a fideszes holdudvar helyzetbe hozása?” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt a válaszadásra V. Németh Zsolt államtitkár urat jelölte ki. Tisztelettel kérdezem kép viselő urat, hogy elfogadjae a válaszadó személyét. (Szilágyi László: Elfogadom.) Képviselő úr jelzi, hogy elfogadja a válaszadó személyét. Képviselő úr, öné a szó. Parancsoljon! (16.50) SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ál lamtitkár Úr! Az önök kormánya az elmúlt másfél évben sorra elmulasztotta megtenni a szükséges lépéseket az igazán lényeges vidékfejlesztési intézkedések terén. Hagyták, hogy folytatódjon a kistelepülések leszakadása. Ugyan szerkesztettek egy előremutató v idékstratégiát, de a felelős és fenntartható mezőgazdaság iránt elkötelezett