Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. június 11 (200. szám) - Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről szóló beszámoló, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végre... - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
5611 fel. Látható, hogy ennek a 2000. évi alkot mánybírósági határozatnak az érvelése frontálisan szembemegy az 1992. évi alkotmánybírósági határozat érvelésével, hiszen egy hipotetikus veszélyt, sérelmet jelenít úgy meg, mint a szólásszabadság korlátját, ráadásul nem másik alapjog nyilvánvaló és közvet len sérelmére hivatkozik, hanem a köznyugalomra, amely köznyugalom megzavarása adott esetben akár az emberi méltóság sérelmével is jár. Majd ezt követően ki is fejti az Alkotmánybíróság, hogy az elmúlt diktatúrák ideológiáin alapuló tevékenységek nyilvános ságban való megjelenése milyen sérelmeket idézhet fel a társadalomban. Egy szó mint száz, a 2000. évi érvelés szakít az 1992. évi alkotmánybírósági határozat logikájával, majd a 18/2004. és a 95/2008. alkotmánybírósági határozat, mindkettő két kitűnő elnök indítványára, Mádl és Sólyom elnök urak indítványára visszalép az 1992. évi alkotmánybírósági gyakorlathoz, és helyre rakja azt, amivel itt Bárándy képviselő úr vezényletével az akkori parlament próbált sérelmet ejteni a szólásszabadságon. Különösen érdek es, hogy a 18/2004. alkotmánybírósági határozat világossá teszi, hogy csak a köznyugalom megzavarása nem lehet alap, a köznyugalomban okozott veszély mint feltételezés, nem lehet alap a szólásszabadság korlátozására. Elmondja azt is a 2004. évi határozat, hogy a gyűlöletre uszítás elkövetési magatartás esetében szükséges a szólásszabadság büntetőjogi korlátozása, hiszen itt más jogágak eszközei alkalmatlanok a kívánt cél kiváltására, és ebben az alkotmánybírósági határozatban újra felidézi az Alkotmánybírós ág azt a régi tételt, hogy akkor lehet a büntetőjogot mint ultima ratiót felhívni, hogyha más jogágak eszközrendszere - gondolok itt például a médiajogra, más közigazgatási jogágakra - csődöt mondott. Érdekes az is, hogy miként változott a strasbourgi jogg yakorlat, illetve miként viszonyult Magyarország a strasbourgi joggyakorlathoz. Kétségtelen, hogy a már idézett Vajnaiügyben kártérítést nem kellett fizetni, költséget kellett fizetnie Magyarországnak, és ezt megfizette, de valójában Magyarország tartalmi értelemben nem most van mulasztásban, 2008 óta van mulasztásban, hiszen az előző kormány sem volt hajlandó tartalmilag végrehajtani azt, amit Strasbourg kívánt. A már idézett Rekvényi kontra Magyarország ügyben Strasbourg igenis reagált arra, hogy a keletközépeurópai országoknak sajátos történelmük van, és pontosan ezért a rendőrségben dolgozó személyek szólásszabadságával kapcsolatban elfogadhatónak tartotta az 1990es évekre nézve a szigorúbb eljárást a totalitárius rendszer emlékei miatt. (23.40) Ezze l csak azt akarom jelezni, hogy a strasbourgi bíróság igenis értékelte a gyakorlatában a volt kommunista diktatúrákban meglévő történelmi emlékeket. Viszont nem lehet arról sem elfeledkezni, hogy mi mégis a két jelkép vagy a két jelképrendszer közötti elté rés indoka a strasbourgi gyakorlatban. Én nem kívánom összemérni az egyes traumákat, és nem kívánok ideológiai elemzésekbe bocsátkozni, mint Bárándy képviselő úr tette. Ma Európában - akár Kelet, akár NyugatEurópáról van szó - a náci szimbólumok mögött m a is felsejlenek közvetlen erőszakcselekmények. Ugyanakkor jelenleg a kétezres években vagy a kilencvenes években a kommunista szimbólumok mögött konkrét, ma létező, nem a múltban elkövetett bűncselekmények, erőszakcselekmények nem bontakoznak ki. Ez az ok a annak, hogy a strasbourgi bíróság nem egyenlő mércével mért. Viszont azt is elfogadom, hogy KeletKözépEurópában az az érvelés, ami a strasbourgi bíróságon megáll, itt nem áll meg. Az is igaz, hogy egy olyan társadalmi légkörben, ahol még elevenen él a kommunista diktatúra hagyománya azzal az egyébként teljesen korrekt és objektív mércével, amivel Strasbourg mér, nem lehet előhozakodni. Ezért indítványozzuk viszont azt, hogy hagyjuk abba azt a játékot, hogy összemérünk történelmi traumákat, mérlegre tess zük azt, hogy ki és hogyan szenvedett többet, és hogy az egyes gyalázatos diktatúrák mögötti ideológiák mégis szerkezetükben mennyiben másak. Ez egyszerűen nem tartozik egy jogvitára, nem a parlament kompetenciájába tartozó kérdés, ezt különböző filozófiai kurzusokon nyilván meg lehet vitatni. Hagyjuk ezt abba, és vegyük tekintetbe azt, amit a Sólyom László által vezetett bíróság 1992ben kimondott, hogy a közvélemény pontosan ott lesz toleránsabb, abban a társadalomban, ahol a szólásszabadság határai tágab bak, ne hadakozzunk szimbólumokkal, töröljük
