Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 21 (165. szám) - A kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - V. NÉMETH ZSOLT (Fidesz): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. SZALAY PÉTER (Fidesz):
545 ELNÖK (dr. Latorcai János) : Folytatjuk a rendes felszólalásokat: V. Németh Zsolt képviselő úr következik, a Fideszképviselőcsoportból. Parancsoljon, képviselő úr! V. NÉMETH ZS OLT (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Árkus, Borsós, BorzasMihályfalva, Ebes, Elep, Erzsébettanya, Kócspuszta, Kónya, Kormópuszta, Lászlómajor, Lenintanya, Tedej - tizenkét hortobágyi kényszermunkatábor, több m int 2500 elhurcolt család, közel 10 ezer kettétört élet. Olyan számok, olyan tények ezek, amit sokan, ki ezért vagy azért, szeretnének elfelejteni, ha lehetne, mindezt meg nem történtté tenni, és kitörölnék emlékezetükből a bűnösök, az áldozatok, talán még a segítők is. De ahogyan arra Illyés Gyula is rámutatott, a rosszul elrendezett, a rosszul megírt múlt föltámad, visszajár, a megíratlan idő ködszerűen üli meg a tájat meg az elmét. Ezért az utókornak, az utódoknak kötelessége emlékezni és emlékeztetni ar ra az időszakra, amikor bírói végzés nélkül toloncoltak embereket kényszerlakhelyre, amikor törvénytelen vagyonelkobzással fosztottak meg családokat ingó- és ingatlanvagyonuktól, amikor a kollektív bűnösség elve alapján szabadságvesztésre ítéltek csecsemőt és aggastyánt, amikor ártatlanul kényszermunkára ítéltek ezreket. Emlékezzünk hát az elhurcoltakra, köztük a nyugatmagyarországiakra, az őrségiekre, a vendvidékiekre, az őriszentpéteri, a bajánsenyei, a viszáki, az ispánki gazdatársadalom színejavára. E zekre az elhurcoltakra ma már különleges emlékművek emlékeztetnek, derékban kettétört fatörzs formájában, kettéhasadt gránitlap szimbólumán keresztül, és aki ott volt ezeken az ünnepségeken, az egyszeri és megismételhetetlen élménynek volt részese. Nem tud om, hogy hányan élhették át a katarzist, de a szereplők egyszerre érezhettek emelkedettséget és borzongást. Ugyanis nemcsak azt ismerhették meg, hogy melyik volt az a ház, amelyből elhajtották a jószágokat, melyik épületet kellett otthagyni, egy élet munká jának eredményét, melyek voltak azok a gyümölcsösök, amelyeket gondoztak egy életen át és ott kellett hagyniuk, nemcsak azt, hogy honnét vitték ki a bútorokat, de azt is, hogy hova vitték be azokat, és átélni azt az ünnepségen, hogy amúgy az ő unokáik meg már ott állnak közösen a kórusban. Emlékeztetnünk kell hát így azokra is, akik az embertelenségben is emberségesek maradtak, akik befogadták, segítették a meghurcoltakat. Az emlékezés nem állhat meg a sebek feltépésénél, szükség van a megnyugvásra, kienges ztelődésre is. Az emlékezésben és az emlékeztetésben próbál segíteni ez az országgyűlési határozati javaslat. Véleményünk írásba foglalása és az arra kimondott igen méltó gesztus, de az elkövetkező évek feladata lesz megtölteni tartalommal, emlékezésekkel, emlékművekkel, tanításokkal, beszélgetésekkel. Visszatérve Illyés Gyula gondolatmenetéhez: a múltat is teremteni kell, s valamirevaló múlt megteremtéséhez néha nagyobb erő kell, mint a jövendőéhez. Mindent pontosan a helyére kell tenni. A magyar nemzetnek sok teendője van még a múlt tisztességes elrendezésében. De Navracsics Tibor és Réthelyi Miklós miniszter urak határozati javaslata és a mögötte meghúzódó társadalmi akarat a bizonyíték arra, hogy eleget kívánunk tenni kötelességünk teljesítésének. Köszön öm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Rendes felszólalásra Szalay Péter képviselő úr következik, a Fideszképviselőcsoportból. Megadom a szót, parancsoljon, képviselő úr! DR. SZALAY PÉTER (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Személyesen is érintett vagyok ebben a kérdéskörben, amiről szól a vita, ugyanis volt a családunkban olyan, akinek elkobozták a lakását,
