Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 21 (165. szám) - A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz):
500 Nézzük meg, hogy kikről is van igazából szó. Általában véve vannak erre adatok, néhány millió forintos hitelekről van szó a hitelek többségében, és azoknak, akik felvették ezeket a hiteleket, a háromnegyede családos ember, tehát legalább egy gyer mek is van a háztartásban. Tehát én úgy gondolom, hogy ezeknek a kérdéseknek a rendezése nem a leggazdagabbakat, nem a felső tízezret érinti, hanem érinti a magyar középosztályt, érint mindenkit, aki néhány millió forintos hitelt vett fel azért, hogy boldo gulni tudjon, hogy lakást tudjon magának vásárolni, és emellett még dolgozik és gyermeket is nevel. De hogy ne maradjanak elvarratlan szálak, szóba került azoknak a kérdése is, akik 90 napon túli tartozással rendelkeznek - a kormányzat és a Bankszövetség k özötti megállapodás erre is nagyon sok megoldást tartalmaz. Ha visszaemlékezünk, a megállapodásnak része az, hogy ebben az esetben lehetőség lesz arra, hogy forintosításra kerüljön a hitel, ennek a 25 százaléka utána el legyen engedve, és az állam a gyerek számtól függően még kamattámogatást is tud nyújtani a forintosított hitelekben. Azt gondolom, hogy a végtörlesztéssel, az árfolyamgáttal, illetve ezzel az intézkedéssel, amiről önöknek én most legutóbb beszéltem, tehát az elmúlt másfél évben meghozott rend elkezésekkel és intézkedésekkel a devizahitelesek legszélesebb körét, tulajdonképpen mindenkit sikerül elérni. Én azt gondolom összességében, hogy ez a javaslat, amit tárgyalunk, alkalmas arra, hogy érdemi segítséget nyújtson, egy érdemi áldozatvállalást j elent az ország, a költségvetés részéről, a Bankszövetség részéről is, és teljesülhet az az elv, amit mindannyiszor mondtunk itt a parlamentben, hogy a kockázatokból az adósoknak, a bankoknak és az államnak is ki kell venniük a részüket, ezért ezt a javasl atot elfogadásra javaslom önöknek. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Az előre bejelentett felszólalók közül utolsóként Babák Mihály képviselő úrnak adok lehetőséget, 15 perces időkeretben. Öné a szó. BABÁK M IHÁLY (Fidesz) : Mélyen tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szólás lehetőségét. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A napirenden lévő törvényjavaslat gyakorlatilag egy nagyonnagyon nehéz és hosszú problémakörnek a végére vagy legalábbis remélten a végére kívá n pontot tenni, és nem előzmény nélküli mindaz, ami eddig történt. (12.30) Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! A devizahitelesek és a devizaadósok ebben az országban károsultakká váltak, a pénzpiaci termék miatt, mégpedig a pénzügyi közvetítőr endszer afféle pénzpiaci átverés showt alkalmazott az elmúlt években, mármint az előző 8 éves kormányzás alatt. Nagy hibája volt a törvényhozásnak és a kormánynak, hogy nem szabályozta a hitelpiacot, egyoldalú szerződésmódosításokra került sor, és ebben a szabályozásban sajnos vétkes az elmúlt 8 év kormánya, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, amely kevés potenciállal bírt, és még hozzátehetem a Magyar Nemzeti Bankot is, amely elég erőtlen volt ebben a dologban. De a dolog lényege már nem ez, hanem az, hogy sikerült megoldásokat találni arra az ügyletre, a liberális piacgazdaság csődjét mutató ügyletre, ahol két fél van klasszikusan, a hitelfelvevő és a hitelnyújtó, az adós és a hitelező. És belépett a magyar kormány és a parlament harmadik félként, hogy segítő kezet nyújtson a hitelkárosultaknak, a pénzpiaci közvetítőrendszer átvert polgárainak, hitelfelvevőinek. Én úgy gondolom, a beterjesztett törvényjavaslat vállalható, végigvihető, és reális a törvényjavaslat. De ugyanakkor nem szabad elhallgatno m azt sem, hogy eddig a pénzpiaci rendcsinálás kellő indulatokat kevert a pénzpiacon, sőt mondhatnám: az Európai Unióban is, hiszen azok a törvényhozási aktusok, amelyekben volt itt részünk, és a segítő kezünket jelentette a rendezettségben, a rendcsinálás ban, azért kiverte a biztosítékot jó pár helyütt.