Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. június 4 (197. szám) - Dr. Áder János köztársasági elnök átirata az Országgyűléshez államtitkárok kinevezéséről: - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Kövér László): - SZABÓ TIMEA (LMP):
4978 Az LMP együtt érez minden veszteséggel, ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a jelen és még inkább a jövő felé forduljunk. Meggyőződésünk, h ogy a jövő felé fordulva tudjuk igazán megmutatni azt, hogy valójában mit jelent a nemzeti összetartozás. A múlt héten - másfél év után - újra meglátogattam a temerini fiúkat szerbiai börtönükben. Ahogy azt már 2010 októberében is elmondtam önöknek, a fiúk 2004. június 26a, azaz nyolc éve töltik jogerős büntetésüket a miatt a vád miatt, amely szerint súlyosan bántalmaztak egy szerb drogkereskedőt. Máriás Istvánt 15, Illés Zsoltot 13, Szakáll Zoltánt és Uracs Józsefet 11,5, a 19 éves Horváth Árpádot pedig 1 0 év börtönbüntetésre ítélték. Csak összehasonlításképpen: Biljana Plavsics háborús bűnök miatt elítélt volt boszniai szerb elnök 11 év börtönbüntetést kapott, és 7 év után szabadult. A temerini példátlan szigort és az aránytalan börtönbüntetést jogvédők é s jogtudósok egyaránt elítélték. Az esettel anno még a Helsinki Bizottság is foglalkozott. Figyelemre méltó az is, hogy az ügyben eljáró bírónak nem sokkal az ügy után megszüntették munkáját, többé nem dolgozhatott bíróként. Az, hogy mind az öt fiúval újra találkozhassak, a szerbiai választások és egyéb okok miatt több hónapos szervezést igényelt. Ezúton is szeretném megköszönni az Országgyűlés Külügyi Hivatalának segítségét, kiemelten Farkas Kláráét, illetve külön köszönet illeti Siteri Sándor szabadkai ko nzult is. 2010 októberében csak a Sremska Mitrovicai börtönbe kellett elmennem, most azonban két helyre utaztam, Sremska Mitrovicába, ahol Horváth Árpád és Szakáll Zoltán tölti büntetését, és egy vadonatúj, a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőinek fenn tartott belgrádi börtönbe is, ahová viszont a másik három fiút helyezték el februárban. Arra a kérdésre, hogy miért kellett nekik átmenni ebbe a többszörös gyilkosoknak fenntartott börtönbe, nem kaptunk egyértelmű választ. Horváth és Szakáll jól vannak, do lgoznak, Szakáll kőműves, Horváth állattenyésztéssel foglalkozik. A börtönigazgató szerint magatartásuk példás, bárcsak minden rab ilyen jó volna. Ők szabadon járhatnak a börtön területén, és havonta egy hétvégére már meglátogathatják családjukat is. Máriá s, Illés és Uracs viszont nincsenek jól. Mitrovicában lassan már ők eljutottak volna oda, hogy havonta egyszer hazalátogathassanak, de ez az új, maximális szigorral működő börtönben nem lehetséges. Ők nyolc év után újra a szűk zárka négy fala közé vannak b ezárva. Uracs fél, szerb zárkatársa gyűlöli a magyarokat, Belgrádban mindenki tudja, hogy miért ítélték el őket. Illés a Szentírását hiányolta, amit négy hónapja elvettek tőle, és nem kapott vissza. Kérte, hogy szóljunk pár szót az érdekében. Máriás csak ü lt és nézett maga elé, ő nem szólt. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek a fiúk már soha nem fogják feldolgozni az őket ért traumákat. 2010 végén nyílt levélben fordultam Tadics akkori szerb köztársasági elnökhöz, kegyelmet kérve a temerini fiúknak. 2011 tavasz án az elnöki kegyelmeket vizsgáló bizottság két fiú esetében a kegyelem elutasítását, három fiú esetében viszont a büntetés csökkentését javasolta. Az elutasító határozat megérkezett, a kegyelmi határozat viszont a mai napig nem. Nem tudjuk, mi történt. A fiúk csak várnak, ők is tudnak a bizottság több mint egy éve született javaslatáról. A kegyelmi bizottság tagjai szerint nem volt még példa arra, hogy ilyen sokáig húzódjon egy kegyelmi ügy. Tisztelt Képviselőtársaim! A nemrég lezajlott szerbiai választáso kat és az új szerb kormány megalakulását követően hamarosan sor kerülhet az ilyenkor szokásos államelnöki és miniszterelnöki találkozókra. Az LMP nevében arra kérem miniszterelnök és köztársasági elnök urakat, hogy az eddigieknél is határozottabban képvise ljék a temerini magyar fiúk ügyét, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy minél hamarabb szabadulhassanak. A kegyelmi javaslat a kormányváltással ugyanúgy érvényben van, mint egy évvel ezelőtt. Tisztelt Képviselőtársaim! Mutassuk meg azt, hogy nálunk a z emberi jogok ugyanúgy fontosak a határon innen és túl. Mutassuk meg, hogy nálunk az emberi jogok ugyanúgy fontosak, függetlenül attól, hogy melyik párthoz tartozunk. Mutassuk meg, hogy nálunk nincsenek jobboldali és baloldali