Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 21 (165. szám) - A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SIMON GÁBOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
487 Köszönöm figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Sim on Gábor képviselő úr jelentkezett, az MSZPfrakcióból, kétperces. SIMON GÁBOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Ebbe az érzelmekkel is átfűtött vitába szeretnék néhány megjegyzéssel magam is beszállni. Spaller képviselő úr rögtön az elején méltatta az én számszaki észrevételeimet, majd jelezte azt, hogy a hit erejével fogják megoldani a devizahitelesek problémáját, mert valahogy úgy fogalmazott, hogy reménykedünk a gazdasági növekedésben, ami ezt is el fogja rendezni. Őszintén szólva, képviselő úr, önökön kívül senki más nem reménykedik ebben, sem a gazdasági szakértők, sem a bennünket figyelők. Önök talán az utolsók, akik még azt remélik, hogy egy nagyarányú gazdasági növekedéssel ezeket a problémákat meg fogják oldani. Szeretném, ha ezt kicsit újragondol nák. A második megjegyzése a foglalkoztatásra vonatkozott. Nem említeném a témát, ha akarja, bevehetjük ezt is a mai beszélgetéseinkbe, de abból a 47 ezer forintból nem fogják kifizetni a devizahitelesek a törlesztőrészleteiket, mert a közfoglalkoztatás ré vén bővült a foglalkoztatás, az meg 47 ezer forint maximummal vagy jár együtt, vagy 47 500zal. A harmadik megjegyzése fontos dolog, és ebben tiszteletben kell tartani önöket, tisztelt kormánypárti többség: ez egy értékválasztás, amit önök csinálnak. Érték választás a felső középosztály és a felső tízezer támogatása. Gyakorlatilag a politikájuk, az intézkedéseik többsége ezt a kört hozza kedvezményezetti helyzetbe. Ezt kell tiszteletben tartani, csak tudni kell az ország többségének, hogy ők nem kedvezményez ettjei az önök programjainak, az önök politikájának. Szeretnék ideidézni önöknek egy mondatot. A Rogán vezérszónok úr által elmondottaknak az első kommentje már megvan, olvasom. Az interneten így kommentálják: “Rogán már a villalakásvásárló kat is mentené.” Az MTI címét idézem. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Azt hiszem, ez jól jellemzi ezt az egészet. A továbbiakat majd egy másik kétpercesben folytatom. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Bejelentkezett, így soron kívül szót kap kétperces felszólalásra Szatmáry Kristóf államtitkár úr. SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Csak nagyon röviden szólnék, mert úgy látom, hogy a k onkrét témáról általános gazdaságpolitikai kérdések vetődnek föl részben a tekintetben, hogy öt év után milyen gazdasági helyzet lesz Magyarországon. Én azért pár tényszerű dolgot szeretnék leszögezni a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban. Persze, nem könn yű a helyzet, és értelemszerűen minden adatot viszonyrendszerben kell értelmezni. De a 2011. év minden ellenkező híreszteléssel ellentétben sikeres gazdaságpolitikai év volt az egykulcsos adó bevezetésével, a gyermektámogatással - ez csak néhány példa. A f oglalkoztatás egyébként növekedett Magyarországon 2011ben. (Simon Gábor: A közfoglalkoztatás révén!) A versenyszférában is növekedett a munkahelyek száma, képviselő úr. A GDP Magyarországon az uniós átlag felett nö vekedett 2011ben, hosszúhosszú évek után először. A reálkeresetek növekedtek Magyarországon, nemcsak a gyermeket nevelők körében, hanem minimális szinten az összes magyarországi tekintetében. A fogyasztás - már ez is fölmerült itt korábbi képviselői indí tványban - hosszú évek után először a tavalyi évben, ha enyhe mértékben is, de növekedett Magyarországon. Csak egy példát hadd mondjak: a nálunk ma jobb gazdasági helyzetben emlegetett országokban - mint például