Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 30 (196. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - Bejelentés az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság eseti jellegű állásfoglalásáról - A pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik):
4796 Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Két gondolatot szeretnék ismertetni a törvényjavaslat kapcsán. Az egyik látszólag formai vagy szemantikai, vagy talán nem is nevezhető jelentősnek első látásra, azt gondolom, azonban mégis az. Tudniillik miről is van itt szó? Ez az állami jövedelem, amit ezen a csatornán kíván majd a kormány beszedni, vajon micsoda közgazdaságilag? A közgazdaságtudomány jelen állása szerint ez nem illeték, ez adó, akkor is adó, ha ezt önök illetéknek fogják nevezni. Megszoktam már itt két év alatt, hogy átírják a Közgazdasági Kislexikont vagy a fogalomtárat az unortodox gazdaságpolitika jegyében. Az alaptörvényben az államháztartá s vagyonát összekeverték a nemzeti vagyonnal vagy fordítva, a bruttó hazai termék helyett, a GDP helyett egy más fogalmat használnak, ami benne van az alaptörvényben, de a szakma nem vette át, nem is fogja, sőt a kormányapparátus sem veszi át, és nem haszn álja a különböző előterjesztésekben, mert vannak fogalmak, amelyeket a szakma elfogadott, egyezményesen használ, egyezményesen fordítanak magyarról más nyelvekre és onnan magyarra. Tehát minek összekeverni a fogalmakat? Ne adj’ isten, azért, hogy itt a zav arosban jobban lehessen halászni? Mi a különbség az illeték és az adó között? Az adó olyan jövedelemforrása, olyan bevételi forrása az államnak, amiért közvetlenül nem ad semmit; végső fokon persze ad, de közvetlenül nem ad, és hogy végül mit ad érte, anna k a kiderítése többek között az Állami Számvevőszék feladata, hogy a különböző vizsgálataival bemutassa országnak, világnak, parlamentnek, adófizetőnek, hogy mit kap a pénzéért. Az illeték egy olyan jövedelemszerzési lehetőség, amiért valamit az illeték fi zetője kap. Nos, ebben az esetben - ha illeték marad a neve - az illeték fizetője, a bank vagy a pénzintézet közvetlenül semmit nem fog kapni az államtól, hiszen adóként viselkedik ez a befizetés. Furcsa módon akkor lehetne ezt illetéknek nevezni, ha a lak osság vagy a vállalkozás fizetné, mert akkor végül is úgymond a befizetett összegért cserébe kap egy szolgáltatást, hogy a pénzét odatelepítik, ahová ő szánta. De miután nem a lakosság fogja fizetni, és nem a vállalkozások fogják fizetni, ezért ők adóként befizetik, és ők direkt módon semmit sem fognak érte kapni. Most minek ez a játszadozás a kifejezésekkel? Ez tartalmát tekintve közgazdaságilag adó. Tessék már ezt annak nevezni, ami! Nem kell szégyenlősnek lenni, és itt a fogalmak keverésével megzavarni a közvéleményt, a szakmai közvéleményt, a szélesebb közvéleményt, eléggé zavart az enélkül is. Egyébként erről árulkodik, mármint erről az adótermészetről árulkodik a törvényjavaslat általános indokolása, hiszen ebben expressis verbis leírja az előterjesztő a következőképpen, idézem: “A forgalmi fogyasztási adóztatás alá eső termékkör behatárolása során az is nagy súllyal esik latba, hogy az adóelkerülés lehetősége minél kisebb legyen.” Tehát itt maga az előterjesztő is leírja, hogy ez adó. Tessék ezt adónak tekinteni, mert hiszen a pénzintézetek, a bankok ezekért a tranzakciókért közvetlenül semmit sem fognak kapni az államtól. Be kell fizetniük, hogy a hiánycél elérhető legyen ezáltal, és hozzá lehessen járulni a hiánycél eléréséhez, amit az önök gazdaságpo litikája, ugye, a centrumába helyezett. Én a magam részéről ezt egyoldalúnak tartom; nem térek itt erre ki, majd lesz erre mód a következő időszakban, amikor az Orbánkormány kétéves tevékenységét fogja a Ház értékelni. Lesz arra mód, hogy ezt az egycentru mú gazdaságpolitikát értékeljük vagy bíráljuk, vagy minősítsük. Azt gondolom, hogy itt sokkal komplexebb problémákról van szó, mintsem egyetlenegy szempontot lehetne fetisizálni, és annak érdekében itt Magyarországból úgymond egy adóparadicsomot építeni. É s itt akkor rátérek a másik gondolatkörre, amit szeretnék a figyelmükbe ajánlani. Ez pedig már szintén szóba került, hogy valójában ki fogja fizetni a révészt, ahogy a kérdés feltehető. Kérem szépen, megint csak a nem ortodox, illetve ortodox közgazdaságt udomány álláspontját idézném: végső fokon az fogja fizetni, aki a szolgáltatást teljesíti. Ez naivitás vagy illúzió, hogy azt ne mondjam, valamiféle ámítás, hogy azt hiszi bárki, hogy ez a tranzakciós illeték vagy adó nem fog visszahárulni a lakosságra és a vállalkozásokra. Dehogynem! Nyilván nem egyszerre drasztikusan,
