Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 29 (195. szám) - Magyarország Alaptörvényének első módosítása címmel törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Latorcai János):
4745 Nos, ma az alkotmányügyi b izottságban az egyik fideszes képviselő, Bohács képviselő úr kezdeményezte, hogy egy módosító indítványt adjanak be a kisajátításról szóló törvényhez, ami a sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetével foglalkozik. Amikor én megkérdeztem, kétszer is megkérde ztem a képviselő urat, hogy hiszen most van a Ház előtt tárgyalás alatt az egyes sportcélú ingatlanokról szóló törvény, miért nem ahhoz adják be, miért egy másik törvényhez, akkor a képviselő úr mosolygott, és közölte, hogy nem kíván válaszolni. Tehát mind en erőfeszítés, ami egyszerűen egy egyszerű, józan kérdésre irányult, hiábavaló volt az alkotmányügyi bizottságban; mint ahogyan látom, hogy most is hiábavaló, mert a kormány tagjai derülnek ezen, a fideszes képviselők ugyancsak, tehát értelme nem sok van ezek után önöknek a parlament méltóságáról beszélni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) (17.40) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy kíváne még valaki hozzászólni. (Senki sem jelentkezik.) Nem. Megkérdezem Tarnai Richárd képviselő urat, kíváne reagálni. (Dr. Tarnai Richárd nemet int.) Nem kíván. A záróvitát lezárom. Most a módosító javaslatokról határozunk. Kérdezem önöket, elfogadjáke az előterjesztő és az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatait az a jánlás 1. és 2. pontjai szerint. Az előterjesztő mindkét indítványt támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 278 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 22 tartózkodás mellett elfogadta. Most a zárószavazás következik. Tisztelettel kérdezem Navracsics Tibor miniszterelnökhelyettes miniszter urat, hogy kíváne a kormány álláspontjáról tájékoztatást adni. (Dr. Navracsics Tibor: Nem, köszönöm szépen.) Nem kíván. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, e lfogadjae a T/4719. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 291 igen szavazattal, 53 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfog adta. Magyarország Alaptörvényének első módosítása címmel törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás ELNÖK (dr. Latorcai János) : Tisztelt Országgyűlés! (Zaj.) Figyelmet kérek! Soron következik Ma gyarország Alaptörvényének első módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/6817. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/6817/7. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Most a hatá rozathozatalok következnek. Az első helyen kijelölt bizottság döntése szerint az ajánlás 4., 5., 6., 8., 9., 10., 11., 12., 14., 15. és 16. pontjai nem felelnek meg a házszabályi rendelkezéseknek, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés. Az ajánlás 1., 2 ., 3. és 13. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem döntünk. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő a 7. pontot támogatja. Felhívom