Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 29 (195. szám) - Novák Előd (Jobbik) - a miniszterelnökhöz - “Meddig élvezheti még a nyugdíj-privilégiumát a múlt héten Kádár-szobrot avató Biszku Béla és kommunista bűntársai?” címmel - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - NOVÁK ELŐD (Jobbik):
4724 Biszku Bélát ráadásul hiába jelentette fel Szilágyi György és Apáti István képviselőtársam emberiség elleni bűncselekmények miatt több mint negyedéve, még be sem idézték kihallgatásra Biszkut. Sőt, korábbi feljelentésünkre - jobb híján - a kommunista bűnök tagadása miatt indult eljárást több mint egy éve felfüggesztették, az Alkotmánybíróságnál húzzák az ügyet, míg ezzel párhuzamosan - a kettős mérce jegyében - egy fiatal civil, Nagy György úgynevezett holokauszttagadása miatt ugyanezen Btk.paragrafus alapján járnak el, de szó sincs a jogszabály alkotmányellenességéről, ítélethozatal várható a közeljövőben. Ennyit erről a kettős mércéről. Amiben az önök felelőssége viszont közvetlenül megállapítható, az a Biszku Bélaféle kommunista luxusnyugdíjak ügye. Ennek a napirendre vételére sem hajlandók lassan most már két éve, miközben Biszku Béla (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , ahogy mondtam, elmúlt 9 0 éves. Azt mondják, hogy ez a kérdés nem aktuális? Hát mi égetőbb, ha nem ez? Ez több ezer embert, több milliárd forintot jelent évente. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ne a kisembereket sanyargassák, hanem a kommunista bűnösö ket! (Taps a Jobbik soraiban. - Közbeszólások ugyanonnan: Úgy van!) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter úr a válaszadó, kettő percben. DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter : Köszönö m szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kétségtelenül pikáns belpolitikai helyzetünkre jellemző, hogy pár perccel ezelőtt a nyilaskeresztesekkel való együttműködés, most pedig a kommunistákkal való együttműködés a vád a FideszMagyar Polgári Szövetség képvisel őivel szemben. Talán ez a legjobb példa arra, hogy valóban középen áll a FideszMagyar Polgári Szövetség, és a szélsőségek vádjai azt mutatják, hogy helyes úton járunk. A helyzet az, hogy ismereteim szerint az Antallkormány már a kilencvenes évek elején t ett egy kísérletet arra, hogy a kommunista rendszer kedvezményezettjeinek nyugdíjrendszerét felülvizsgálja, és felül is vizsgálta. A mostani rendszerben az én ismereteim szerint igazából nem az alapnyugdíj az, amely a kirívó különbséget jelenti, hanem a pó tlékok, mégpedig azok a pótlékok, amelyek bizonyos kitüntetésekhez kötődnek, ha jól emlékszem. És az alkotmánybírósági gyakorlat a szerzett jogok tiszteletére alapul, következésképpen erős a gyanú, hogy ahogy az Antallkormány idején, a kilencvenes évek el ején, noha egyértelmű politikai szándék volt arra, hogy megszüntessék ezeket a privilégiumokat, de ez csorbát szenvedett, a mostani szabályozás sem tudja kezelni, így az én ismereteim szerint az önök által beterjesztett szabályozás sem tudja ezt kezelni. K öszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Novák Előd képviselő úrnak egyperces viszonválaszra van lehetősége. NOVÁK ELŐD (Jobbik) : Köszönöm a szót. Miniszterelnökhelyettes Úr! Sajnos, önök semmilyen javasla tot nem nyújtottak be ennek a kérdésnek a rendezésére. Valóban vérlázító az is, hogy egyes kommunista kitüntetések, például a “Vörös Csillag Érdemrend” után vagy a “Fegyveres Harcokban Részt Vett Partizán” kitüntetés után ma még nyugdíjkiegészítések is já rnak. Évi 200 millió forintról beszélünk. Azonban ennél is nagyobb az az úgynevezett alapnyugdíj, amit az akkori kirívóan magas, mondjuk, belügyminiszteri fizetése után kapott például Biszku Béla, csak azért, mert 1956 utáni belügyminiszterként a megtorlás okat irányította. Ezért kap ma alapból, nem nyugdíjkiegészítésként, hanem alapból magas, több százezer forintos nyugdíjat. Ezekkel önök nem foglalkoznak. Illetve amikor már nagyon forró a téma, akkor kiáll Wittner Mária országvilág színe elé, és bejelent i, hogy majd a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, amivel az ügynöklisták ügyét is igyekeznek elhúzni és maszatolni, majd ez fogja ezt rendezni.