Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 29 (195. szám) - Kepli Lajos (Jobbik) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “Az oligarchák már a szemétben vannak?” címmel - ELNÖK (Kövér László): - KEPLI LAJOS (Jobbik): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István):
4701 Ezzel ellentétben a sajtóhírek szerint nekem azt kell állít anom önnek, hogy a Közgép tulajdonosi háttere átlátható, annál is inkább, hiszen a közbeszerzési törvénynek megfelelő módon nyilatkozott arról, hogy ki a társaság tulajdonosa. Ez tény. Sőt mi több, ez a kormány döntött arról, megváltoztatva az idevonatkozó jogszabályokat, hogy átlátható tulajdonosi háttér nélkül, ilyen nyilatkozat nélkül nem is indulhat ilyen pályázaton az adott cég, pont azért, mert korábban nem voltak átláthatóak ezek a tulajdonosi viszonyok, és innentől kezdve mindenfajta visszásságra ko rábban módot adott. Tehát a Közgép, de a Strabag tulajdonosi háttere is, ahogy a sajtóban is megjelent, teljes mértékben átlátható, és megfelel az idevonatkozó jogszabályoknak. Nézzük akkor az ön felvetésének második elemét, amely arról szól, hogy kevesebb pénzért végzi el a munkát. Ha nagyon cinikus lennék, akkor azt mondanám, hogy bocsánat, de itt valami tévedés van - talán dicsérni kellene pont ezért, hiszen mind az európai uniós pénzek, mind a hozzá tartozó önerő tekintetében kevesebb közpénzből valósít ja meg a dolgot. De még tovább tudom fokozni ezt a helyzetet, annál is inkább, mert nemcsak hogy kevés pénzből valósítja meg, ön mondta el, hogy egymilliárddal kevesebből valósítja meg a beruházást, de a tetejébe olyan elemeket hagynak el, amelyek teljesen szükségtelenek egy ilyen beruházás megvalósítása utáni működtetéshez. Márpedig azáltal, hogy nincs felesleges beruházás, nincs felesleges működési költség majd később valaki másnak, ez azt jelenti, hogy a több mint 300 település lakosai nem többet kell ho gy fizessenek, hanem akár kevesebbet, hiszen olyan beruházási elemek nem épültek meg, amelyek például energiahatékonytalanok. Eljutottunk a díjak moratóriumáig. Itt kell jelentenem önnek és a tisztelt Háznak, hogy én voltam az az államtitkár, aki javasolta a moratórium bevezetését, pontosan azért, mert a hulladékgazdálkodási törvény ebben az évben kellett volna hogy életbe lépjen, méghozzá úgy, hogy lánglelkű harcosként a képviselőtársunk egy hét alatt keresztülvitte volna a parlamenten, és így bevezetésre került volna a lerakási járulék, amit nem akartunk, hogy a lakosságra terheljenek. Pontosan a moratórium bevezetése volt az, ami megakadályozta volna a lakossági terhek megvalósulását. A feloldása pedig azt eredményezte, hogy 650 forint fölé (Az elnök a cs engő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nem lehet emelni ezeket a díjakat, így megfelelünk az Európai Uniónak, és nem emeljük az emberek számára elfogadhatatlan mértékben az ürítési díjakat. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Kövér László) : Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae a választ. KEPLI LAJOS (Jobbik) : Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Minden tiszteletem ellenére sem áll módomban elfogadni az ön válaszát. Valóban, a moratóriumot ön javasolta annak idején, azonban ez a morat óriumfeloldás, akárhogy is szépítjük a dolgot, mégiscsak díjemelést jelent, hiszen 650 forintig lehet a 120 literes edény ürítési díját felemelni, sok helyen vagy legtöbb helyen ennek töredéke most ez a szemétszállítási díj. (Az elnöki széket dr. Ujhelyi I stván, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Ön és Lázár képviselő úr nemrég elhangzott felszólalásában is mármár azt érezzük, hogy a NyergesSimicska páros mintegy nemzetmentőként vonul be a történelem lapjaira, önök összekeverik a nemzeti érdeket a mag yar állampolgárú üzletemberek magánvagyona növekedésének érdekével. Az, ami egy magyar tulajdonban lévő cégnek, egy magyar magánszemélynek érdeke, nem feltétlenül egyeztethető össze a nemzeti érdekekkel. Mi mindig is azt mondtuk, hogy a közbeszerzéseket el sősorban magyar vállalkozásoknak kell megnyerni, de nem ilyen módon, nem törvénytelen módon, és nem úgy, hogy kizárnak másokat ezekből az eljárásokból. Köszönöm szépen. Nem tudom elfogadni a választ. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) :