Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 29 (195. szám) - Kepli Lajos (Jobbik) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “Az oligarchák már a szemétben vannak?” címmel - ELNÖK (Kövér László): - KEPLI LAJOS (Jobbik):
4699 A fejlesztéspolitika 2010ig történt működéséből látható, hogy a k ormányváltás látható bekövetkeztével számolva számtalan olyan döntést hozott az akkori politikai vezetés, amely a gazdasági racionalitást nélkülözve kizárólag politikai szempontokat vett figyelembe. A kormánynak az a célja, hogy a rendelkezésre álló európa i uniós fejlesztési forrásokat a lehető legnagyobb mértékben felhasználja, ehhez azonban olyan konstrukcióra van szükség, amely biztosítja a megfelelő pályázatok beérkezését, a kivitelezések befejezését és a korábbi, megfelelő lehívását a rendelkezésre áll ó időkereteken belül. Ezért ez a feszített munkatempó esetenként valóban okoz nehézségeket, amelyek kapcsán nekem itt és ma nem kellene mindezt elmondanom, amennyiben az MSZMPkormány az ország (Szórványos derültség és közbeszólások az MSZP padsoraiból.) é rdekeire tekintettel végezte volna munkáját. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Közbeszólások ugyanonnan: Így van!) ELNÖK (Kövér László) : Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae a választ. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Tisztelt Államtit kár Úr! A válaszát nem tudom elfogadni. Ön beszélt a kormány kétévi tevékenységéről, de nem hiszem, hogy ez megnyugtató válasz lenne azoknak a kistelepüléseknek, amelyeknek a lakói és az önkormányzatai készek áldozni arra, hogy a Mura vízgyűjtő területén b elül a folyóhoz közel áldozzanak a környezetvédelemre. Ha azt mondta volna, hogy a kormány tesz lépéseket forrásátcsoportosítással vagy bármilyen úton, hogy lehetőségük legyen a már elkészített pályázat alapján legközelebb újra pályázni, és legyen reményük , hogy nyerjenek… - de a nulla forintból esélyük sincs, viszont a kiadásokat már le kellett nyelniük. Még egyszer mondom: a választ nem fogadom el. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (Kövér László) : A képviselő úr nem fogadta el a választ. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 210 igen szavazattal, 76 nem ellenében, tartózkodás nélkül az államtitkár úr válaszát elfogadta. Kepli Lajos (Jobbi k) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “Az oligarchák már a szemétben vannak?” címmel ELNÖK (Kövér László) : Tisztelt Országgyűlés! Kepli Lajos, a Jobbik képviselője, a vidékfejlesztési miniszterhez nyújtotta be interpellációját: “Az oligarchák már a szemét ben vannak?” címmel. A képviselő úré a szó. KEPLI LAJOS (Jobbik) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ember ma még csak meg sem lepődik, ha a közbeszerzések terén ma már szinte egyeduralkodó Közgép Zrt. újabb milli árdos üzletéről hall. Így az sem meglepő, hogy az oligarchák a hulladékbizniszbe is beszálltak. Ahogy azt a sajtóból a napokban megtudhattuk, a Simicska Lajos tulajdonosi körébe tartozó Közgép Zrt. és a Strabag által alkotott konzorcium söpörte be a MecsekDráva hulladékgazdálkodási