Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 29 (195. szám) - Szilágyi György (Jobbik) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “Oligarchák mindenütt” címmel - ELNÖK (Kövér László): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
4690 Jöj jön el Nagyesztergárra velem! Többször elmondtam, csütörtökön fél 8kor - de le is viszem! Hat órakor várom a minisztérium előtt, aztán jöjjön (Taps az MSZP soraiban.) el velem, és akkor szembesítem azzal a gazdálkodóval, akit tönkre fognak tenni, államtit kár úr, azért, hogy három faluval odébb egy már eleve több mint 200 hektárral rendelkező (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) embernek odaadják a földet. Nem fogadom el a választ. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Kövér László) : A kép viselő úr nem fogadta el a választ. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 218 igen szavazattal, 81 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett az államtitkári választ elfogadta. Szilágyi György (Jobbik) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “Oligarchák mindenütt” címmel ELNÖK (Kövér László) : Tisztelt Országgyűlés! Szilágyi György, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be a vidékfejlesztési miniszterhez: “Oligarchák minden ütt” címmel. Szilágyi György képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon! SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Miközben önök szüntelenül arról győzködik a termőföldért aggódó honfitársainkat, hogy oligarchák márpedig nincs enek, miközben útonútfélen azt hangoztatják, hogy ez csak politikai hisztériakeltés, semmi más, aközben egyre másra derülnek ki a kétes ügyletek. Sokatmondóak a Nemzeti Földalapkezelő által közzétett adatok, hol az derül ki, hogy egyazon érdekeltségi vagy családi kör nyer el hatalmas területeket, hol pedig az, hogy azért zárulnak eredménytelenséggel egyes pályázatok, mert ezzel a fennálló birtokrendszer változatlan marad. Vannak kifejezetten sikeres megyék is. Tekinthetjük ilyennek a sokat emlegetett Fejér megyei területeket, amelyekre az érdeklődés igen magas volt, és a pályáztatás is eredményesen zárult. Nézzünk egy példát, mondjuk, Szabadhídvég esetét, ahol mindkét pályázat nyertese egy bizonyos Lajoskomáromi Tejtermelő Kft. lett, és nyert el 20 évre szó ló termőföldhaszonbérleti jogot. E társaságnak nemrégiben tulajdonosa volt dr. Raskó György, aki természetes módon helyezkedik szembe a családi gazdálkodókkal, és a nagybirtokokban, nagyüzemekben látja a jövőt. A szabadhídvégi pályázatok hűen mutatják, ho gy miként lehet a hazai termőföldet már most, a földmoratórium ideje alatt idegen kézre játszani. A Lajoskomáromi Tejtermelő Kft. az ÜvegÁsvány Bányászati Ipari Korlátolt Felelősségű Társaság közbeiktatásával többek között egy ismeretlen tulajdonosi össze tételű szlovák cég, a SlovMineral tulajdonában áll. Orbán Viktor a Darányi Ignácterv bemutatóján az alábbiakat mondta: “Mi, magyarok pontosan tudjuk, hogy a föld nem pusztán kenyeret ad az embernek, hanem közösséget, kultúrát, történelmet, lelket, vagyis lényegében mindent.” Kérdezem a tisztelt miniszter urat, hogy a fenti kijelentés miként egyeztethető össze a magyar termőföld idegen kezekbe történő átjátszásával. Fejér megye azonban nemcsak ilyen jelenségek miatt került az érdeklődés középpontjá ba. Sajátos példa a felcsúti Junek Nikolett esete is. Az Európai Bizottság magyarországi képviselete által fenntartott honlap tanúsága szerint egy héttel ezelőtt Junek Nikolett, mint a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztési főosztályának vidék- és térségfejlesztési koordinátora, a jászberényi