Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 16 (190. szám) - Az ülésnap megnyitása - A büntető törvénykönyvről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
4221 börtönnépesség száma nőtt. Ez vagy azt jelenti tehát, hogy az általunk képviselt büntetőpolitikai irány a helyes, vagy azt, hogy a bűncselekmények száma és azok megoszlása alapvetően nem a büntető jogszabályok változásától függ, esetleg mindkettőt. Egyet azonban biztosan nem, hogy az önök büntetőpolitikai törekvései helyesek, hogy attól a közbiztonság javulása várható. Az elmúlt években számtalan szigorító re ndelkezést vezettek be, élén a három csapásként elhíresült novellával, a helyzet azonban egy jottányit sem javult, csak romlott. Az önök által előszeretettel kemény kéz büntetőpolitikájának aposztrofált kormányzati álláspont a közvélemény akaratának kiszol gálására jó, azonban a közbiztonság javítására, úgy tűnik, nem. Az új büntető törvénykönyv felfogását tekintve - Európában szokatlan módon - nem csupán konzervatív, de maradi is. Jellemző rá a jelenlegi kormány által sajnos következetesen képviselt, elavul t szemléletű szigorítás. Nem önmagában - és ezt szeretném hangsúlyozni, képviselőtársaim: nem önmagában - az egyes esetekben indokolható, szigorúbb büntetőjogi fellépést minősítjük elavultnak vagy szükségtelennek, hanem a válogatás nélküli, minden bűncsele kmény- és minden elkövetőtípust egyaránt és sokszor azonos módon érintő, régen idejétmúlt, egyszer vagy többször már be nem vált módszereket és jogintézményeket alkalmazó, kizárólag szabadságvesztés központú szigorítást. A javaslat nagyon helyesen alapvető en a tettbüntetőjogi felfogás mellett áll ki, de hangsúlyozza a tettesbüntetőjogi felfogás jelentőségét is. Azaz alapvetően tettarányos büntetéseket alkalmaz, de a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy az individuális, a tettes személyéhez kapcso lható momentumok a korábbi Btk.nál erősebben korrigálják a kiszabható büntetést. Ennek elemeit láthatjuk például a feltételes szabadságra bocsátás rendszerének átalakításánál, ahol nem az alapvetően a tett alapján meghatározott szabadságvesztési fokozat, hanem az elkövető előélete határozza majd meg a legkorábbi időpontot. De ugyanez figyelhető meg a különböző visszaesőkre vonatkozó, egyre szigorúbb szabályozással kapcsolatban. E felfogást nem kéne feltétlenül kritika tárgyává tenni, ha a javaslat elvi szi nten képviselné ezt az álláspontot, s nem csupán a szigorítás egyik jó eszközét látná benne. Indokolható, hogy a személyi körülmények az alanyi oldalon jelentőséggel bírnak a szigorúbb felelősségre vonás, az ártalmatlanná tétel, a megelőző biztonsági intéz kedések, a deviáns magatartások ellenőrzése kapcsán, azonban jelentősége kellene hogy legyen a büntetőútról való elterelés, a nevelés, a reszocializáció, az utógondozás esetében is. Ilyen irányú változásnak azonban nem találjuk nyomát a tervezetben. A kors zerű kriminológiai szemlélet viszont mindkettőt fontosnak tartja, megfelelően árnyalt és sokoldalú büntetőjogi eszközrendszer megteremtését szorgalmazva. Olyan szabályozást sürget, amelyben az indokolt szigor és az elterelés között számos lehetőség kínálko zik kiválasztásra. A javaslatban azonban mind a szankciórendszer, mind a büntetés kiszabásának szabályozása körében markánsan érzékelhető az a szemlélet, amely az elkövető individuális sajátosságait, tehát a tettesbüntetőjog jegyeit egyoldalúan, jóformán k izárólag akkor tekinti a tettarányos büntetést árnyalni képes tényezőknek, ha a személyiségjegyek a további szigort alapozhatják meg. Nem pusztán arról van tehát szó, hogy mint az indokolás írja, hangsúlyosabban jelenik meg a tettarányos büntetőjogi szemlé let, hanem arról, hogy az állítólag elkerülhetetlen szigorodás indokaként a részletszabályokban meghatározó hangsúllyal mind a cselekményre koncentráló, mind az elkövető személyét előtérbe helyező szemléletnek egyoldalúan csak a szigorítást megalapozó elem eit veszik figyelembe. A Btk. tervezete általános értelemben véve sem áll ki az úgynevezett kettős nyomvonalú büntetőpolitika mellett, amely szerint a súlyos bűncselekményt elkövetők, illetve a visszaesők esetében alapvetően hosszabb tartamú, letöltendő sz abadságvesztés kiszabásával a büntetés szigorának, a büntetés megtorló jellegének van nagyobb jelentősége, azonban a kisebb súlyú bűncselekményeket elkövető elsőbűntényesek esetén az elterelésnek és az alternatív szankcióknak, a
