Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 13 (162. szám) - Balczó Zoltán (Jobbik) - a nemzeti erőforrás miniszterhez - “Miniszter úr véleménye szerint a kormányzat a felsőoktatás államilag finanszírozott felvételi keretszámainak idei meghatározásával lehetővé teszi-e a nem tehetős családok gyermekei számára a... - ELNÖK (Jakab István): - BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik):
41 Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mint ahogy ön is említette, a Fidesz és a nemzeti együttműködés kormánya társadalmi érdeknek tekinti a fiatalok képzésének támogatását. A Széll Kálmánterv 2011 tavaszán azo nban mindenki számára érthető módon bemutatta az ország gazdasági stabilitása és a pénzügyi egyensúly biztosítása érdekében a 2011 és ’14 között szükséges intézkedéseket. Ezek között szerepelt a felsőoktatást érintő költségvetési támogatás, valamint az áll amilag támogatott férőhelyek számának csökkentése. Ezekre az intézkedésekre azért volt szükség, mert a szocialisták 2002 és ’10 között eladósították az országot. Az államkasszát 2011ben körülbelül 1100 milliárd forintos kamatkiadás terhelte. A 2012es köl tségvetésbe pedig 1064 milliárd forintos kiadást tervezett be a kormány a szocialisták által felhalmozott adósság törlesztésére. A tárca a Felsőoktatási és Tudományos Tanács javaslata alapján meghatározta képzési területenként a beiskolázási arányokat. A f enti javaslat alapján a kormányzati döntés a következő sarokpontok szerint született meg. A támogatott létszám mintegy 70 százalékát az informatikai, műszaki és természettudományi képzési területeknek kell biztosítani. Emellett az új felsőoktatási törvénny el összhangban a kormány arról döntött, hogy 2012ben 34 ezer fiatalnak teljes ösztöndíjat, közel 20 ezer fiatalnak teljes mesterképzési ösztöndíjat és 15 500 fiatalnak részösztöndíjat biztosít. A nemzeti együttműködés kormánya nem mondott le arról, hogy m inden tehetséges, továbbtanulni vágyó és alkalmas fiatal egyetemeken és főiskolákon tanulhasson. Ha az anyagi lehetőségeink - amelyeket a Gyurcsány, Bajnaikormánytól nyomasztó adósságterhek képében örököltünk - visszafogottságot parancsolnak, akkor sem m ondhatunk le alapvető céljainkról. Ezért segítséget nyújtunk azoknak, akik nem tudnak az ingyenes képzésbe bejutni. A diákhitel a tanuláshoz nyújtott segítség egy olyan formája, amely a családok válláról veszi le a terheket. A megélhetés, illetve a költség térítés fedezetét biztosító diákhitel minden kényszer nélkül az elmúlt tíz évben több mint 300 ezer hallgató számára nyújtott lehetőséget, és a már pályán lévők a jelen körülmények között is tudják törleszteni és pontosan törlesztik is a részleteket. Képvi selő úr, a kormány az ön állításával ellentétben kiemelkedő figyelmet fordít a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű hallgatók továbbtanulásának támogatására. Az idesorolható középiskolások részére az idei évben is biztosított a továbbtanulá s esélyét növelő többletpont. A jövőre megváltozó felvételi eljárásban pedig a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény meghatározott keretszám elkülönítésével fogja biztosítani a felsőfokú tanulmányok megkezdését és folytatását. A nemzeti együttműködés kormá nya minden tehetős és kevésbé tehetős család gyermekének biztosítja a diploma megszerzését, és megkérdőjelezem azt a gyakran elhangzó véleményt, hogy a kevésbé tehetős családok gyerekei képtelenek lennének a megkívánt középiskolai eredmények, az ösztöndíja s helyek eléréséhez szükséges pontok összegyűjtésére. Bízom benne, hogy képviselő úr elfogadja a válaszomat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm miniszter úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem képviselő u rat, alelnök urat, elfogadjae a miniszteri választ. Öné a szó. BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Akkor azzal kezdem, most tényleg ezt kell mondanom, nem áll módomban elfogadni, mert ne haragudjon, nem választ adott, hanem elismételte azokat az ad atokat, tényeket, amelyek indukálták az én felvetésemet, és amellyel kapcsolatban mondta Lázár János, hogy az államtitkárság nem biztos, hogy jól mérte föl a magyar valóságot. A Széll Kálmántervre, bocsánat a profán kifejezésé t, nem lehet mint egy szentírásra hivatkozni: ha a Széll Kálmántervben benne van, ez megalapozza azt, hogy ezt tegyük meg. Sajnos, ahogy