Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. április 24 (183. szám) - A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
3355 tapadt kezéhez, ellenben a magyar kultúra, a magyar irodalom és a magyar történeti emlékezet nagyon sokat köszönhet neki. Voltak még számosan, akiket törvénytelenül, egy terrorisztikus diktatúra eltüntetett, és sorsukról nem lehet tudni. Köztü k vannak nem magyar állampolgárok is, mert 1944et követően viszont nem csak magyar állampolgárokat vittek el Magyarországról, köztük volt az a Raoul Wallenberg, akinek a 100. születésnapját ünnepeltük, illetve akinek az emlékére Raoul Wallenbergemlékévké nt kezeljük 2012t. Raoul Wallenberget máig tisztázatlan körülmények között hurcolták el az oroszok 1945 februárjában. Nem tudunk a sorsáról semmit, nem tudjuk azt, hogy a Lubjanka börtönben fejezte be földi pályafutását, vagy pedig őt is elvitték valamely ik lágerbe. Dolgunk megemlékezni róla is, arról az emberről, aki svéd állampolgárként, svéd diplomataként magyarokat, zsidó származású magyarokat mentett Budapesten. Miközben - tiszteletben tartva az előterjesztő szándékát - sem a személyi, sem az időbeli hatályához ennek a javaslatnak nem kívántunk módosító javaslattal hozzányúlni, az indokoláshoz szeretnék tenni viszont egy kiegészítést, legalább így szóban, ha már a Házszabály az indokolás módosítását nem is teszi lehetővé. A felsorolást talán jó volna m ég egy névvel kiegészíteni. Amikor az előterjesztő felsorol az indokolás végén olyan személyeket, akiket méltán jegyzett meg az elmúlt két évtizedben is a történeti emlékezet, Kovács Bélával kezdődik a névsor, a Kisgazdapárt 1947 februárjában Szovjetunióba hurcolt főtitkárával. De talán rögtön Kovács Béla neve után következhet az ugyanabban az évben elhurcolt másik politikus, Karig Sára, az a szociáldemokrata politikus asszony, aki 1947. augusztus 31én leleplezte a választási csalást, neki köszönhetjük azt , hogy tudomást szerzett a közvélemény a kékcédulás manipulációkról. Karig Sárát előbb megfenyegették, hogy még baja lehet, mert Szibéria nincs olyan túl messze, majd másnap elhurcolták, és sorsa nagyon sokáig ismeretlen volt. Karig Sárának köszönhető az, hogy botrány keletkezett akkor a kékcédulás választásból; akkor, az azt követő hetekben szociáldemokrata miniszterek sztrájkba léptek, köztük az a Riesz István igazságügyminiszter, akit később ennek köszönhetően az ávó börtönében agyon is vertek. Karig Sá ra 1953ban, Sztálin halála után került vissza Magyarországra, és szintén egyik első elmesélője volt annak a pokolnak, ami a Szovjetunióba hurcolt magyar embereket várta. (15.00) Őt is 1012 órás munkában dolgoztatták felszíni fejtésen, és közben próbált f ennmaradni, próbált ember maradni abban a pokolban. Azt gondolom, hogy akkor, amikor az Országgyűlés próbál rendet tenni a nemzeti emlékezetben, fontos, hogy világnézeti, politikai meggyőződéstől függetlenül hajtsuk meg a fejünket az áldozatok előtt, és fo ntos, hogy politikai, világnézeti különbségre való tekintet nélkül hajtsunk fejet mindenki előtt, aki nemcsak ember maradt abban a pokolban, de ráadásul hazatérte után aktívan részt vett vagy részt próbált venni a múlt feltárásában. Karig Sára, aki szerenc sétlenségére szavazatszámláló biztos volt a ’47es országgyűlési választáson, de volt olyan tisztességes, hogy nem kívánta elhallgatni, és nem hagyta magát megfélemlíteni a kommunista választási csalások miatt, elszenvedője volt a gulág poklának, és 1953 u tán, amennyire a rendszer engedte, próbálta fölnyitni az emberek szemét, és irodalmi tevékenysége mellett nagy energiát fektetett arra, hogy tudomást szerezzen a magyar közvélemény Vorkutáról, arról, ami ott Szibériában várt magyar emberekre. (Az elnöki sz éket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Viszont ha a Magyar Országgyűlés egy emlékhatározatot kíván elfogadni a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjáról, akkor a teendők közé föl kéne venni még egy fe ladatot. Tudniillik bármit is teszünk itt Magyarországon az emlékezet feltárása érdekében, a törekvéseink mindig is egy falba fognak beleütközni, hiszen egy külhatalomba hurcolták el ennek az országnak a polgárait. Nem tudjuk és nem tudhatjuk, a Magyar Ors zággyűlés
