Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. április 24 (183. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Jakab István): - DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP):
3283 Az átalakítás második lépéseként meg kellett győznünk a művésztársadalmat, hogy a vagyont változ atlanul alkotóművészeti célra kívánjuk működtetni, és senki sem akarja például az alkotóházakat eladni vagy más célra hasznosítani. Szó sincs államosításról, hiszen a közalapítvány vagyona eddig is állami tulajdon volt. Az állam a továbbiakban is biztosítj a az e vagyon működtetéséhez szükséges támogatást, csak éppen az eddigieknél szigorúbb és egyértelmű felelősségi viszonyok mellett. Az év végén e célra létrehoztuk a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.t, világos és átlátható viszonyokat teremt ve a közfeladat hatékonyabb ellátása érdekében. A nonprofit gazdasági társaság a működéséhez ebben az évben 400 millió forint közhasznúsági támogatást kap a Nefmitől a feladatai ellátásához. A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék segítsé gével ez év elején sikerült megszüntetni a közalapítvány adósságait, és elkezdhette működését az új kft. Hornyák Tibor ügyvezető igazgató úr és csapata az elmúlt hónapokban hatalmas munkát végzett. Végigjárták a közalapítvány összes ingatlanát, és az utols ó kiskanálig tételesen átvettek minden vagyonelemet, felügyelve, hogy a megszűnés vagyonvesztés nélkül valósuljon meg. Gondoskodtak a munkavállalók további foglalkoztatásáról, illetve végkielégítéséről, felállították az új szervezetet. Tisztelt Országgyűlé s! Tisztelettel jelentem, hogy a munkát elvégeztük. A Fővárosi Törvényszék idén április 14ei hatállyal jogerős végzésben kimondta a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány megszűntét, és elrendelte az alapítvány törlését a nyilvántartásból. Süllyesztőbe kerü lt hát egy rossz konstrukció, és végre megszűnt egy folyamatos működési anomáliákkal küzdő szervezet, amelynek hibáival bizonyára az előző kormányzatok is tisztában voltak, csak éppen nem volt bátorságuk a gyökeres változtatáshoz. Az igazi munka azonban pe rsze még hátra van. Az utódszervezetnek a következő években működésével kell bizonyítani, hogy hatékonyabban és eredményesebben képes az alkotóművészek érdekében az állami erőforrásokkal gazdálkodni. Ehhez kérem minden érintett türelmét, bizalmát és konstr uktív együttműködését. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm; államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem a képviselőcsoportok vezetőit, kívánnake kétperces időkeretben szólni. ( Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Harangozó Tamás képviselő úr, az MSZP képviselőcsoportjából: “Szent György napjára” címmel. Megadom a szót. DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Április 24e, Szent György napja van, ami 1992 óta egyben a rendőrség ünnepnapja is; az a nap, amikor köszönetet mondunk és kifejezzük az egész társadalom megbecsülését azon emberek iránt, akik arra esküdte k fel, hogy akár életük kockáztatásával is oltalmazzák polgártársaik életét, vagyonát, hazánk békéjét és biztonságát. A rendőri állomány hivatás- és felelősségtudatának köszönhető, hogy az elmúlt 20 év minden nehézsége ellenére a rendőrség alapvetően be tu dta tölteni hivatását. Ez igen tiszteletreméltó teljesítmény, különösen, ha végiggondoljuk, hogy egy alulfinanszírozott szervezeti rendszer keretei között, elkeserítően alacsony bérszínvonal mellett kellett helytállni. Holott erkölcsi kötelesség lenne a hi vatásos szolgálattal együtt járó többletkötelezettségek és alapjogkorlátozások megfelelő ellentételezése, a biztonságos és hatékony munkavégzés feltételeinek megteremtése. E tekintetben az elmúlt években az egész politikai elitet súlyos adósság terheli. A Fidesz 2010ben a rendőrök fizetésének emelését, a rendőri hivatás társadalmi presztízsének megerősítését ígérte. Ezzel szemben mi történt az elmúlt két évben? Az ígért fizetésemelés helyett befagyasztották az illetményalapot, ezzel csökkentették a fizeté sek reálértékét, miközben a kafetériát is megnyirbálták.