Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. április 23 (182. szám) - Dr. Baja Ferenc (MSZP) - a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez - “Hol késnek a végrehajtási rendeletek?” címmel - ELNÖK (Jakab István): - DR. BAJA FERENC (MSZP): - ELNÖK (Jakab István): - DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter:
3187 jelentősége az, hogy felhívja a figyelmet - ahogyan ön is fogalmazott - a gyermekkori anyanyelvi szocializáció fontosságára, hogy nemcsak hogy helyesen megtanulják, illetve stabilizálják a helyes magyarnyelvhasználatot, hanem azokat a szokás okat is megtanulhassák, azokat a játékokat, amely a magyar nemzethez köti a legkisebbeket is. Úgy gondolom, hogy ennek az évnek kiindulópontnak kell lennie, nem egyszeri eseménynek, innentől kezdve minden évben különös figyelmet kell fordítanunk az óvodákr a, a külhoni magyar óvodákra, illetve aztán felfelé menő rendszerben az iskolai oktatásra is. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok soraiban.) Dr. Baja Ferenc (MSZP) - a közigazgatási és igazságügyi miniszt erhez - “Hol késnek a végrehajtási rendeletek?” címmel ELNÖK (Jakab István) : Megköszönöm miniszter úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Baja Ferenc, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a közigazgatási és igazságügy i miniszternek: “Hol késnek a végrehajtási rendeletek?” címmel. Képviselő urat illeti a szó. DR. BAJA FERENC (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! 2011. december 5én fogadta el a parlament a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvényt. M egszűnt ugyanakkor az elektronikus közszolgáltatásról szóló törvény, amely addigiakban lényegében a területet szabályozta. Az elektronikus ügyintézésre vonatkozó új előírásoknak 2012. április 1jén kellett volna hatályba lépniük, eddig az időpontig a nagy számban adott felhatalmazásokon alapuló végrehajtási rendeletek is ki kellett volna hogy hirdetődjenek. Megállapítható, hogy a végrehajtási rendeletek a törvényileg előírt határidőre nem készültek el, és nem léptek hatályba. A kormányrendeletek 2012. ápril is 21én kerültek kihirdetésre. Hozzáteszem, hogy az elektronikus ügyintézési szolgáltatások részletes műszakitechnikai feltételeiről szóló kormányrendelet a mai napig nem jelent meg. Kérdezem miniszterelnökhelyettes urat, miért történt mindez? Miért, mi az oka ennek a késésnek? - amely bizonyos értelemben egyfajta jogbizonytalanságot is jelent. Kérdezem továbbá, hogy tájékoztattáke, illetve miért nem tájékoztatták az érintett igazgatási szervezeteket, vállalkozásokat, állampolgárokat, hogy föl tudjanak készülni a kialakult helyzetre. Azt is kérdezem, hogy az így kialakult helyzetben, hogy később jelentek meg tulajdonképpen a jogszabályok, milyen felkészülési időt engedélyez miniszter úr arra vonatkozóan, hogy felkészüljenek az érintett szervezetek, hisze n egy bonyolult, az igazgatás számára nehezen kezelhető kérdéskörről van szó. Rendkívül fontos lenne az, hogy a bevezetés pillanatában egy egységes közigazgatási szervezet egységes elektronikus platformon tudja az állampolgárokat kiszolgálni. Hogyan várhat ja el a kormány az állampolgároktól és a vállalkozásoktól, miniszter úr, hogy felkészüljenek egy határidőre el nem készült jogszabály alkalmazására, különösen a betartására? Kérdezem miniszter urat, és várom válaszát. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm. Válaszadásra megadom a szót Navracsics Tibor miniszterelnökhelyettes úrnak. Öné a szó. DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Valóban, ahogyan ön is mondta, a Magyar Közlönyben megjelentek ezek a végrehajtási rendeletek, késlekedésről tehát nincsen szó, sőt, ezek a végrehajtási rendeletek egy olyan új szemléletű elektronikus közigazgatási