Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. április 17 (181. szám) - A feltáratlan állambiztonsági múlt és az elmúlt húsz év morális adósságai című politikai vita - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. VADAI ÁGNES (független):
3099 félreértés ne essék, a hangsúlyt mi ide szeretnénk tenni, és ide is tett ük a beadványunkban, minden másfajta értelmezés akkor valószínű, hogy félrehalláson alapul. A következő, amit említettem, hogy nagyon sok iratot tartanak még mindig vissza a szolgálatok. Ez indokolatlan, hiszen - ezt már megállapította a Gálszécsyféle biz ottság is, és a Kenediféle jelentés is beszél erről - nem indokolt ilyen mennyiségű anyag visszatartása, mert a feltárásnak, a tények megismerésének a gátja. Ráadásul azt is akadályozza, hogy még élő embereket, még élő honfitársainkat meg lehessen kérdezn i, akik szemtanúi voltak ennek az időszaknak, mert ha ennek nincs meg a törvényi háttere, nincs meg az a fajta politikai elszánás, amely erre teret ad, akkor egyre kevésbé számíthatunk ezeknek az embereknek a megnyilvánulásaira, tehát egyre kevesebb esélyü nk marad, hogy tiszta képet kapjunk. Köszönöm, elnök úr. (Taps az LMP soraiból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Mivel a kétperces felszólalási kör véget ért, hogy az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőnek Vadai Ágnes, független, képvisel ő asszonynak. Öné a szó. DR. VADAI ÁGNES (független) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első benyomást nem lehet megismételni, ahogy, azt gondolom, hogy az a katarzis, amit itt sokan várnak, hogy elkezdődik, elkezdjük m egépíteni vagy a parlament elkezdi megépíteni, nem fog bekövetkezni. Annak a katarzisnak, amiről itt sokan beszélnek, és erre sokan vágynak, 198889ben volt itt az ideje, azt 23 évvel a rendszerváltás után nem lehet felépíteni, akármennyi vitanapot rendez ünk, akárhány törvényt fogad el az Országgyűlés. Azt gondolom, azt is naivitás gondolni, hogy egyébként ez a fajta politikai vitanap valamelyest előre fogja vinni ezt az egész ügyet. Ezt az ügyet a józanság fogja előrevinni akkor, hogyha ebben az ügyben eg yébként bizonyos tényeket rögzítünk, és kellő körültekintéssel foglalkozunk az elmúlt rendszer titkosszolgálati rendszerével. Azt szeretném előrebocsátani, még mielőtt itt néhányan szende szűznek szeretnének mutatkozni az Országgyűlésben az elmúlt rendszer t illetően, illetőleg az elmúlt 23 évet illetően, hogy valamennyi itt ülő parlamenti pártban ülnek olyanok, akik itt ültek az elmúlt 23 esztendőben. Ez alól egyetlenegy frakció sem kivétel. Ezt mindenképpen rögzíteni kell. Azok a képviselők, akik most erőt eljes kritikát fogalmaztak meg itt velem szemben, azon képviselőknek egy része immáron - Németh államtitkár rosszul mondta, nem négy évet - hat évet kormányzott, tehát azt gondolom, hogy senki e tekintetben, kormányzás tekintetében nem róhat föl semmit a m ásiknak. Arról is kell beszélnünk, tisztelt képviselőtársaim, hogy az elmúlt 23 évben az “én kommunistám jó, a te kommunistád nem jó” elv működött, mert addig, amíg Pozsgay Imrét és Szűrös Mátyást lehetett erre az oldalra húzni, abban a pillanatban, amikor éppen ez a két személy már, mondjuk, a Fideszhez közel álló televízióban magyarázza, hogy egyébként milyen volt ez a rendszer, és hogy ő azt mennyire utálta, illetve a Schiffer képviselő úr által emlegetett interjúban immár lassan áldozatként tekint önmag ára, meglehetősen nehézzé teszi az objektív tisztánlátást, azt gondolom. (12.20) Ráadásul ezzel a Nemzeti Emlékezet Bizottságával - amelyről Németh államtitkár úr világosan kifejtette, hogy ez egy politikai jellegű bizottság lesz - szemben mindig meglesz o tt a vád, hogy egyébként politikailag elfogult. Ezért azt gondolom, hogy ez a bizottság csak arra jó, hogy ezt a problémát, ami egyébként van és láthatóan sokakat frusztrál, és ezt az ügyet meg kell oldani, ez a bizottságosdi ezt az ügyet nem fogja megolda ni. Mindig ebben a parlamentben, amióta én képviselő vagyok, sokat beszéltünk a III/valakikről, az szttisztekről, de igen kevés szó esett egyébként a rendszer egyéb működtetőiről; merthogy őket el