Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. április 17 (181. szám) - A feltáratlan állambiztonsági múlt és az elmúlt húsz év morális adósságai című politikai vita - ELNÖK (Balczó Zoltán): - NOVÁK ELŐD (Jobbik):
3095 támogatta politikailag, és készen állunk arra, hogy a jövőben anyagilag is támogassuk ennek a washingtoni múzeumnak a létrehozását, mint ahogy Brüsszelben is fontosnak tartanánk, hogy egy ilyen tudományos kutatóműhely jöjjön létre. Ami pedig a politikai felelősséget, a lusztrációt illeti, úgy gondolom, hogy a Külügyminisztérium és a magyar kormányzat akkor, amikor világossá tette, hogy szttisztek nem dolgozhatnak a Külügyminisztériumb an, megtettük az első fontos lépéseket. A parlament, a kormányzat és az igazságszolgáltatás minden szintjén fontosnak gondoljuk a lusztrációt. Meg kell találni ennek a megfelelő jogi megoldását. Én továbbmennék, én bátorítanám azokat az autonóm eljárásokat , különösen egyébként az egyházak esetében, amelyek az egyházak belső megújulását szolgálják. Számos egyház esetében van erre előremutató gyakorlat. Ez is valamilyen módon a lusztráció részét képezi, hiszen ne feledjük el, hogy az egyházak kitüntetett tere pei voltak a kommunista titkosszolgálati tevékenységnek, mint ahogy kitüntetett terepei voltak az erkölcsi magaslatoknak és az erkölcsi ellenállásnak is. Ezért az egyházakra vonatkozó tevékenység nem mellékterülete, hanem meghatározó területe a történelmi igazságtételnek. És végül, ami a nemzetbiztonsági érdekeket illeti, a nemzetbiztonsági érdekek tiszteletben tartását illeti, az IHt felügyelő személyként is úgy gondolom, hogy lehet az ügynökök munkamódszerének, az ügynökök személyének vonatkozásában kont inuitás. Ezt ne tagadjuk! Ugyanakkor azt se tagadjuk, hogy van eskü, hogy van egy új magyar demokratikus nemzetbiztonság. És igenis vannak átfedések a kommunista időszak nemzetbiztonsági és a mai nemzetbiztonsági feladatok között; nem kívánok most itt enne k részleteiben elmerülni. Minden középeurópai ország egyébként felhatalmazza a szolgálatait egyértelműen arra, hogy vállaljanak szerepet a múlt feltárásában, ugyanakkor biztosítsák a legitim nemzetbiztonsági szempontokat, de ne is lehessen a nemzetbiztons ág szempontjával visszaélni. Ezzel a magam részéről maximálisan egyetértek. Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a lehetőséget. Úgy gondolom, hogy a kormányzati első felszólalás és a végső felszólalás terhére róható majd az idő, amit felhasználtam. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Államtitkár Úr! Ilyen probléma nincs, ön jelenleg a kormány nevében szólalt föl, a Fidesz időkerete terhére, a Házszabály alapján. Kétperces felszólalások, re agálások következnek. Közülük elsőként megadom a szót Novák Elődnek, a Jobbik képviselőjének. NOVÁK ELŐD (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Elképesztő Németh Zsoltnak az a handabandázása, amit tőle most hallhattunk itt sok kérdésben. A korábbi beszédembe n már előre cáfoltam azokat, amiket rendszeresen ellenérvként, maszatolásként felhoznak. De azt azért nem tudom szó nélkül hagyni, hogy itt hosszasan beszélt a lusztrációról, a kommunista vezetők közéletből való esetleges kitiltásáról, amire még mindig nem kerítettek sort, pedig voltak már kormányon négy évig, most a kétharmados többségük is megvan. Kidolgoztuk helyettük is a javaslatot, számtalan alkalommal benyújtottuk, az alaptörvény módosítását is kezdeményeztük, nemcsak annak vitáján, hanem később, öná llóan is. Legutóbb december 5én személy szerint Németh Zsolt is leszavazta még a tárgysorozatbavételét is, nemhogy napirendrevételét, egyáltalán úgymond a leltárbavételét is annak az alaptörvénymódosításnak, amely lehetőséget biztosított volna arra, hog y Gyurcsány Ferenc és hasonszőrű bűntársai, vagy Kovács László, az MSZMP Központi Bizottságának egykori tagja ne lehessen például országgyűlési képviselő. Lehetne azon vitatkozni, hogy milyen tágra nyissuk ezt a tiltást, mi szeretnénk tágabbat természetese n, gazdasági vezetők se lehessenek, mondjuk, állami cégek élén pláne ezek a vezetők. De miközben önök tárgysorozatba sem engedik venni, és leszavazták legutóbb tavaly december 5én ezt a javaslatot, elképesztően cinikus, hogy ezek után úgy beszélnek erről, mintha erre