Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 27 (175. szám) - Az Országgyűlésről szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Latorcai János): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP):
2323 kötelező annyiszor elmondania a képviselőnek, ahányszor azt ez a bizottság előírja, és ha ezeket nem mondja el, akkor nem végzi jól a képviselői munkáját. Azt gondolom, hogy valami komolyságot azért adjunk a törvényhozásnak. Nem hiszem, hogy önmagában a sok beszéd előrébb viszi a dolgokat. Lehet valakinek véleménye úgy, hogy azt elmondja hosszan, sokszor saját magára reagál, harmadjára, negyedjére is saját magára reagál, mert szereti hallani a hangját, vagy pedig érdemben a bizottságban, akár a szakértői előkészítő munkában érvényre juttatja a saját véleményét. Azt gondolom, hogy a törvényhozás - bár mi itt most vitatkozunk - nem csak a vitáról és nem csak a beszédről szól. Köszönöm. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen. Szilágyi György képviselő úr következik. Parancsoljon! SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én akkor nem saját magamra, hanem Wintermantel képviselő úrra szeretn ék reagálni, aki azt mondta, hogy különböző választói érdekek vannak, akik egyéniben jutnak be, és hasonlók. Valóban, önnek igaza van, és ez látszik egyébként. Nagyon helyesen mondta Schiffer András, az látszik az önök tevékenységéből, hogy önök polgármest erek, fővárosi közgyűlési tagok és országgyűlési képviselők. Mit tettek önök? Pontosan azzal a kerületi lobbival, amivel a fővárosi polgármesterek Budapest érdekét fölé helyezték a saját kerületüknek, szinte élhetetlenné és lehetetlenné tették a főváros mű ködését, mert önöknek ez volt fontosabb. Itt az Országgyűlésben viszont mint országgyűlési képviselők, semmit nem tettek azért, hogy a főváros érdeke valamilyen szinten érvényesüljön. Tehát pontosan keveredik az önök lobbitevékenysége, pontosan keverednek az önök érdekei, pedig az önök választói nem ezzel bízták meg önöket. Miért ülnek önök a polgármesteri székben? Miért ülnek önök többségben a Fővárosi Közgyűlésben? Azért, mert az ország lakossága azt szerette volna, hogy változások legyenek. Ezért kaptak önök - sajnos egyébként - kétharmadot az Országgyűlésben. Most már nem kapnának, ez a meggyőződésem. A kétharmadot önök arra használták fel, és arra használják fel ma is, hogy úgy képzelték a választók, hogy először rendbe teszik az ország dolgait, aztán r endbe teszik annak a városnak vagy közösségnek az életét, ahol éppen élnek, és majd rendbe teszik a kerület életét. Önök ezt pont megfordították. Megpróbálják rendbe tenni a kerület életét, az összes forrást elvonják Budapesttől, az összes forrást magukhoz vonják, Budapestet pedig a kormánnyal együtt ott hagyják, ahol jelen pillanatban van, a csőd szélén. Ezért tart ott a BKV, ahol tart. Ez az önök hathatós munkájának is köszönhető. Valóban figyelembe lehet venni az elmúlt nyolc évet, de az önök hathatós mu nkájának is köszönhető az, hogy jelen pillanatban hol tart a főváros, hol tart a BKV, már csak azért is, mert önök azok a képviselők, akik fals információkkal látják el a kormányt, a saját miniszterelnöküket arról, hogy a főváros milyen anyagi helyzetben v an. Ez így van! És így keverednek azok a dolgok, amiket önök soha nem ismernek be! (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen. Lamperth Mónika képviselő asszony következik. DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP) : Köszönöm szépen. Ó , nekem igazán nagy örömet okozna, ha reagálhatnék arra, hogy a főváros kétszintű közigazgatásával mit kellene csinálni, de akkor az elnök úr rám pirítana teljes joggal, úgyhogy nem fogok erről beszélni. De reagálni fogok arra, amit Schiffer András mondott a lobbiról, meg hogy hogyan képviselnek érdeket a képviselők, illetve a polgármesterek. Képviselő úr, súlyos vitám van önnel. Szerintem nem lehet életszerűen olyan törvényt hozni, hogy egy országgyűlési képviselő - most ne polgármesterről beszéljünk, hane m egyéni országgyűlési