Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 27 (175. szám) - Az Országgyűlésről szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. SZILI KATALIN (független): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István):
2288 találtam, ami arról szól, hogy ebben a kérdésben érintettek voltak DKsnak mondott független képviselő, jobbikos , LMPs és valóban fideszes. De hát az az állítás mindenesetre nem igaz, miszerint “az önök képviselői megbuktak”. Én azt gondolom, hogy ezzel a jelenséggel sajnos a Ház valamennyi frakciója küzd, és azt hiszem, hogy az a kérdésnek a rendezé se, ami most itt szóba került, éppen többek között ezen is segíteni kíván. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Szili Katalin képviselő asszony, kétperces! DR. SZILI KATALIN (független) : Elnök Úr! Képviselőtársaim! Ha megengedik, akkor én nem a sze mélyeskedést és egyéb kérdéseket folytatnám, megőrizve a Ház méltóságát, hiszen azt hiszem, egyik oldalnak sem tesz jót az, hogyha olyan kérdésekről szólunk, amik, azt gondolom, hogy nem igazán emelik a képviselői pozíciót. Én három kérdéskörről szeretnék inkább saját magunknak kérdést feltenni. Az egyik a készítés módja. Szerintem az elmúlt 22 esztendőben is, ahogy említettem magam is, mindig közösen kialkudott és egy közösen… Volt, amikor bizottságot alakított a parlament arra, akik hónapokon keresztül fo lytatták a párbeszédet és az egyeztetést arról, hogy egyegy házszabályi módosításra vagy módosításcsomagra sor kerüljöne. Véleményem szerint nem mindegy, hogy ez egy közös készítés eredménye, ami elénk kerül, vagy pedig egyszerűen csak egy létező szabály ozáshoz történő igazodás történik. A másik kérdéskör, amit szintén Lasztovicza képviselőtársam említett, ez pedig a frakcióalakítás kérdése. Egyetértek, lehet ilyen szabályozást is csinálni, csak akkor kéretik azt ciklus elején megtenni. Én azt gondolom, é s azért itt van egy másik kérdés, ami bennem felmerül, hogy mi van akkor, ha valakinek a frakciója tér el attól az iránytól, amit egyébként a választóinak megígért. Képviselőtársaim, ez nem egy egyszerű dolog. Én úgy gondolom, ha játékszabályokat alakítunk ki, azt akkor a legelegánsabb, ha a szabályokat akkor egyeztetjük, mielőtt egyébként egy ciklus elkezdődik. Visszatérve arra, ami a nemzetiségek képviseletét jelenti: valóban, ez egy megoldás, csak ez nem az a megoldás, képviselőtársaim, ami az országgyűl ési törvényben van, amit egyébként ’92ben elhatároztunk. Valóban, azóta a szabályaink is változtak, de én azt gondolom, hogy ez egy félmegoldás. Tehát úgy parlamenti lehetőséget adni vitára (Az elnök csenget.) , hogy egyébként hatással nem lehetnek a dönté seinkre, azt gondolom, hogy nem helyes. Elnök úr, köszönöm a türelmét. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönöm szépen. Göndör István, kétperces! GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Puskás Képviselő Úr! Én csak azért hoztam szóba, mert az ön ök vezérszónoka próbálta a rendszerre irányítani a figyelmet. Képviselő úr, a bulvársajtó hívta fel a figyelmet arra, és ha kell, név szerint is, hogy mely fideszes képviselők vettek fel költségtérítést önkormányzatiként a parlamenti mellett. Ön jogot végz ett, én nem. Én azt gondolom, ha Buga II. Jakab ennek töredékét egy hamis nyilatkozattal fölveszi, nem ússza meg annyival, hogy visszafizeti, és befizet valamit a pártkasszába, őt már régesrég bevarrták volna. Ez a rendszer fönnmarad, továbbra is nyilatko zatot kell tenni, a nyilatkozatot nem lehet ellenőrizni, és a nyilatkozatnak nincs szankciója. Köszönöm szépen. (Dr. Lamperth Mónika tapsol.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) :