Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 13 (171. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Balczó Zoltán): - VOLNER JÁNOS (Jobbik):
1596 jelenlévők között - kell hogy szóba hozzam azokat a kiszi várgott híreket, amelyekre persze érdemi, konkrét reagálást még nem kapott a nyilvánosság. Sajtóhírek és kiszivárgott hírek szerint 412 vasúti járatot fognak majd megszüntetni, és ebből - mondom még egyszer, ezek kiszivárgott információk - hat olyan járat van, amely Somogy megyét és a somogyi embereket is érinti. Ilyen a KaposvárSiófok közötti járat, ahol kettőt említ ez az információ, illetve a PécsBarcs közötti járat és a GyékényesBarcs közötti három járat megszüntetéséről szólnak a hírek. Ha megnézzük ezt a 412 járatot, amelyet el lehetett olvasni a híradásokban, akkor azt lehet mondani, hogy ez a jelentős kapacitásszűkítés elsősorban a vidéket sújtja. Miközben híve vagyok annak, hogy nem szabad szembefordítani egymással Budapestet és a vidéket, hiszen mindenütt fontos szempont a személyszállítási szolgáltatások garantálása, azért azt gondolom, ez a tény különös nyomatékot ad annak az állításnak, amit az előbb mondtam, hogy arra nézve is garanciát kell adni, hogy a somogyi falukból az emberek el tudnak jutni közösségi közlekedéssel a munkahelyükre, mert adott esetben ez nekik az életüket, a konkrét megélhetésüket jelentheti. Tehát én a magam részéről somogyi országgyűlési képviselőként ezen a szemüvegen keresztül fogom vizsgálni az összes további szabály t. Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen javaslatokkal is szeretnénk élni. Nem fogok vadonatúj dolgokat mondani, mert a szocialista párti képviselőtársaimmal a frakcióülésen alaposan végigbeszéltük ezt a kérdést, és közösen jutottunk arra az álláspontra , amit itt többen elmondtak a képviselőtársaim. Ezért csak röviden utalnék arra, nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a helyközi közlekedéshez hasonlóan a helyi közlekedés esetében is a munkaadó a közlekedési költségek 80 százalékát biztosítsa, garantálja, m erthogy ez adott esetben ugyancsak a konkrét megélhetés feltételeit jelenthetné. Azért érvelünk amellett, hogy maradjon hatósági áras ez a tevékenység, mert ha ez a szabály egy fontos szabály, hogy a munkaadónak van ilyen kötelezettsége, akkor természetese n kell arra nézve is garancia, hogy ne szökhessen a csillagos égig a közösségi közlekedés ára, ezzel megterhelve az embereket és a munkaadókat is, akiknek százalékos arányban van a kötelezettségük megállapítva. Ugyanígy fontosnak tartjuk, hogy ez a támogat ási forma ne legyen része a kafetériának, ne terhelje a kafetéria rendszerét, hiszen akkor más egyéb olyan juttatásokat vonna el a munkavállalóktól, amelyekre egyébként ebben a rendszerben is szükség van. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Azt gondol om, hogy a délelőtti vita biztosította azt, hogy a Magyar Szocialista Párt támogatóan és konstruktívan kíván hozzájárulni ehhez a törvénytervezethez, de kérem a fideszes képviselőtársaimtól, hogy azokat a hiányérzeteinket, amelyeket megfogalmaztunk, komoly an fontolják meg. Illetve amikor módosító indítvány formájában a javaslatainkat beterjesztjük, akkor komolyan fontolják meg és támogassák ezeket a módosító indítványokat, amelyek, meggyőződésünk, hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek ebből a szempontbó l, a közösségi közlekedés szempontjából nagyobb biztonságban érezzék magukat, hangsúlyozva még egyszer, amit az előbb is mondtunk, hogy ez adott esetben a megélhetését jelentheti egyegy embernek vagy egyegy családnak. Kérem, hogy ezen keresztül vizsgáljá k ezt a törvényt. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megadom a szót Volner Jánosnak, a Jobbik képviselőjének, 15 perces időkeretben. VOLNER JÁNOS (Jobbik) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képvi selőtársaim! Ahogy már itt többször elhangzott a mai vita során, több képviselőtársunk is szóvá tette, hogy hosszú távú stratégiai koncepció még mindig, jelenleg is hiányzik. Ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert már nem először nyúl hozzá a 2010ben megalakult új kormány a tömegközlekedés kérdéséhez, azonban a hosszú távú fenntartható működését ennek az ágazatnak még a mai napig nem sikerült megnyugtató módon biztosítani.