Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 13 (171. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Latorcai János): - TUKACS ISTVÁN (MSZP):
1580 Szocialista Pártna k markáns véleménye van, illetve amely a mi véleményünk szerint a törvényt jó irányba terelhetné. (12.50) Azt már többször elmondtam a bizottsági viták során is és máshol, hogy a vállalkozás, mármint az, hogy törvényt alkosson a Ház az egyéni szállítás, eg yéni közlekedés szervezésére, finanszírozására, egy heroikusnak tűnő vállalkozás. Egy olyan érdektagolt területen kellene törvényt alkotni, ahol nemcsak a főváros és a vidék feszül egymásnak, hanem a kötött pályás közlekedés, és ha nem az, akkor az egyéni közlekedés és a közösségi közlekedés, és így tovább. Ezért tehát az a vállalkozás, amelyben a törvényalkotó megpróbál egyensúlyt teremteni ezek között a területek között, legalábbis becsülendő. A magam részéről ebben az érdektagolt közlekedési világban sza bolcsi képviselőként is azt mondom, hogy Budapest és vidék álvitát gerjeszteni teljesen felesleges, részben azért, mert én magam legalábbis tudomásul veszem azt, hogy Budapest a maga agglomerációjával, a hárommillió emberrel egy másfajta közlekedésszervezé st igényel, más a helyzete. Persze nem mellékesen azt is kérem, hogy mindenki számítsa be emellett azokat a “vidéki” - nem nagyon szeretem ezt a szót használni - közlekedési problémahalmazokat, amelyek léteznek a kistelepülések és a nagyon távol lévő, való ságos központok esetében eltérő keménységgel az ország különböző régióiban. Azt gondolom, hogy a törvény önmagában nem fog megoldani fejlesztési kérdéseket, és nem fog megoldani másfajta államigazgatási koncepcionális kérdéseket. Törvényt lehet alkotni, de ha a közlekedésfejlesztés politikája nem jár együtt kéz a kézben a törvény által javasolt elvekkel, akkor a törvény csak betű, a közlekedés pedig változatlanul rossz. Lehet tehát mondani azt, hogy legyen prioritása, mondjuk, a kötött pályás közlekedésnek, ugyanakkor ha választási lehetősége merül fel az embereknek a jobb minőségű, gyorsabb, akár közösségi, akár egyéni közlekedés ügyében, akkor nyilvánvalóan az utóbbit fogják választani, nem pedig a minőségében vagy közlekedési idejében rosszabbikat. Ezért tehát ennek a személyszállítási törvénynek együtt kell járnia azzal a szintén koncepciózus közlekedésfejlesztési politikával, amely összhangban van a törvénnyel, és biztosítja azt, hogy azok a szükségszerű közlekedési igények és persze vágyak teljesülhesse nek is, amelyek megvannak az emberekben. Mire gondolok akkor, amikor a törvény illesztését javaslom részben a közlekedéspolitikához, részben pedig más közigazgatási koncepcionális ügyekhez? Azt már többször elmondták, hogy a munkába járás a legfontosabb, a mi közlekedés vagy személyszállítás ügyében megemlíthető, ugyanakkor látjuk azt, hogy a szemünk láttára alakítja át a kormányzati többség a közigazgatást, alakítja át az egészségügyet. Ennek kapcsán lehet arra számítani, hogy a közlekedésnek ezek a célpont jai, mármint az ügyintézés és a gyógyítás fel fognak értékelődni, ezért a közlekedés rendszerét ezekhez kell igazítani. Azért is nagyon nehéz személyszállítási törvényt alkotni, mert kétfajta az ember hazánkban is. Az egyik az, aki mérlegelhet aközött, hog y egyéni közlekedést választe vagy közösségit, és persze számára az igények is másak: nagyjából ugyanazokat az igényeket támasztja a közösségi közlekedéssel szemben, mint a maga egyéni közlekedésével szemben, mondjuk, nagyon jó lenne, ha az autóbusz is az ajtajánál állna meg. Ugyanakkor vannak mások, akiket számomra nem túl szimpatikus szóhasználattal szegényeknek nevezett több hozzászóló, és én azt mondom, hogy ők azok, akik mérlegelnek, hogy a családi költségvetésbe belefére az egyéni közlekedés vagy se m. Nos, ők azok, akik amikor már döntöttek, akkor nyilvánvalóan arra számítanak, hogy jó minőségű és viszonylag gyors személyszállítást és közösségi közlekedést vesznek majd igénybe. Ezért tehát azt gondolom, hogy ebben a törvényben nagyjából ezeknek a hon fitársainknak a munkába járási, az ügyintézési, a közigazgatási központokba, a gyógyításhoz való eljutási lehetőségét kell elrejteni. A törvény maga azonban egyetlen központi kérdés körül forog, és a vita is e körül formálódott az elmúlt időben: ki fizeti ezt a közlekedést, a személyszállítást? Ki vagy kik fizetik meg ennek a költségeit? Sajnos számba véve a finanszírozás nagyon egyszerű matekját, az látszik, hogy két
