Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 12 (170. szám) - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik):
1523 22t egész pontosan. De talán érdemes lenne ezt is, ugyanúgy, mint ahogy a jelentés leszögezi, hogy az élelmiszer szektor egy területére, egy precedensértékű területre szeretett volna egy átfogó elemzést adni ezen 180 nap alatt. Hogy ez sikerült, nem sikerült, most vitatjuk ennek az eredményességét, és lehet, hogy érdemes megnézni, hogy vajon a kormány és az ügyészség tude még ebben a privatizációs történetben egyáltalán érdemileg vizsgálódni. Ennek a kérdésnek a megválasz olásával talán pontot tehetünk egy ilyen történetre is, hogy érdemese más privatizációs területeket vizsgálni, mert itt az olajipari területeket, bocsánat, növényolajipari területeket, és soksok mindent, mondtam az olajipart, talán az energiaszektor Hor nkormány alatti privatizációját, és sok mindent lehetne újragondolni, hogy érdemese hatósági szervekhez fordulni az akkori privatizációs történetekkel. A jelentéstervezet (Gőgös Zoltán közbeszól.), illetve jelentés, mert most má r nem tervezet, véleményem szerint egy komoly munka, ilyet még nem fogalmazott meg Országgyűlés a húsz év alatt, ilyen területről meg egyáltalán nem fogalmazott meg. A határozati javaslatról szóló módosító indítványban az LMP részéről jeleztük, hogy be fog junk fogadni egy korrigáló, kapcsolódó módosító indítványt. Szabó Rebeka kezdeményezte, láttam, hogy be is nyújtották a kapcsolódó módosító indítványt. Magam pedig kezdeményezni fogom, hogy a legfőbb ügyészre és a kormányra is vonatkozzon vizsgálati kötele zettség a határozati javaslat elfogadása után. Köszönöm szépen a figyelmüket. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönjük szépen, képviselő úr. A kormány képviselője jelezte, hogy írásban… Bocsánat, egyet már lapoztam. Hogy sietek! Lezártuk most ezt a napirendi pontot, és az az egyszerű bejelentés, mint ahogy máskor, hogy a benyújtott módosító javaslatokról majd a következő ülésünkön döntünk. Napirenden kívüli felszólaló: ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Hogy siettem, ez annak szólt, hogy már a napirend utáni hozzászólás következik, hiszen a napirendi pontokat kivesézte a tisztelt Ház. Napirend utáni felszólalásképpen Magyar Zoltán képviselő úr, Jobbik: “Mi lesz veled, vidék?” címmel. Öné a szó öt percben. MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik) : Köszö nöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Napirendi utáni felszólalássorozatomban arra teszek kísérletet, hogy a mezőgazdaság, tágabban értelmezve pedig az egész magyar vidék életében fontos szerepet betöltő személyeket mutassak be, ál lítsak emléket munkásságuknak itt, a nemzet templomában is. Ezt nemcsak azért tartom fontosnak, mert ma a magyar vidék jelenleg önhibáján kívül, de kivéreztetett állapotban vívja haláltusáját, de azért is, mert a sorozatomban bemutatott személyek korukat m egelőző szakmai munkájukkal elévülhetetlen érdemeket szereztek, illetve a Jobbik vidékgazdaságfejlesztő programját is áthatják a vidéki lét és a föld szeretetét hangsúlyozó gondolatok. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kivételesen szép hely a Fehér Dá nielforrás fent, a Lövérekben. Vize kristálytiszta, kellemes ízű. Barátságos környezetben található, gyalogosan és autóval is könnyen megközelíthető. Nem csak a soproniak kedvelik, sok kiránduló, ahogy én is, többször megfordultam a forrásnál, ahol a nyár i melegben élveztem tiszta, hűvös vizét. Névadójának tábláját a forrás mellett találhatjuk: dr. Fehér Dániel. Ezen a táblán olvasható egy rövid tájékoztató munkásságáról is, ezen túl azonban csak az agrártörténelemben jártas honfitársaink ismerhetik jobban munkásságát. Dr. Fehér Dániel 1890. október 27én született a Győr megyei Tekepusztán. Budapesten járt középiskolába, és ott is érettségizett. A selmecbányai Bánya- és Erdőmérnöki Főiskolára iratkozott