Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 12 (170. szám) - A máriapócsi kegyhelyről és a magyar görög katolikus közösség társadalomban betöltött szerepéről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. KISS SÁNDOR (Jobbik):
1472 zömét a betelepülő népekkel együtt a jobbágyok sorsára szorították le. Míg az oláh és a rutin nyelvű keleti szertartásúak püspökséggel rendelkeztek, egyházilag berendezkedtek, a magya r nyelvűek rendezetlenül és szervezetlenül maradtak. A reformáció is ritkította a görög szertartású magyarok sorait, a török kézre került területen pedig tovább folyt a magyarok pusztulása. Csak Bocskai István erdélyi fejedelem 1605ös intézkedése jelentet t némi erősítést, amikor is kilencezer hajdúnak adományozott személyi nemességet, és telepítette le őket Hajdúdorogon és a környező településeken. Ezek a hajdúk görög szertartású tősgyökeres magyarok voltak, akiket leginkább azon székely darabontokból tobo roztak, akik egyébként a székely nemesség harmadik rendjét képezték. Elemezhetnénk az 1648as uniót és az azt megelőző korszakot, de leszögezhetjük azt, hogy görög szertartású magyarok, akik szertartásukat és nyelvüket megőrizték, gyakorlatilag már a honfo glalás kezdete óta voltak. A fejedelem által vezetett szabadságharc elbukása után nagyon sok fejedelemhez hű ruszin, akiket a fejedelem a leghívebb népnek keresztelt el, ők nem mehettek vissza a szülőhelyükre, a Felvidékre, így maradtak Máriapócson, és tel epedtek le ott. Hogy a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye megalapítása mennyire összefüggött azzal a törekvéssel, hogy a görög katolikusok a liturgiájukat magyar nyelven folytathassák, erről bizony kevés szó esik. Azért, hogy erről szó essen, én szíve sen felolvasom önöknek Farkas Lajos egy írásának részletét, amelyben azon méltatlankodik, hogy a román és ruszin görög katolikusok gyakorolhatják hitüket saját nyelvük szerint, de ezt a magyarok nem tehetik meg. Engedjék meg, hogy ezt a pár sort felolvassa m. “Hogy azonban még jelen fölvilágosodott korunkban, épen édes hazánkban, hol a nemzetiségnek jogosultsága oly fényes elismerésben részesül, hogy a keleti egyházunk minden nem magyar hívei, sarkalatos hitelveik alapján, nemzeti nyelvöket, az egyházban, az oltáron is háborítatlanul, kifogástalanul bírják és használják s nemzeti nyelvök biztosítása a haza törvényhozásának oltalma alatt áll, akkor egyedűl a magyar az, ki saját hazájában oda van kárhoztatva, hogy Istenét hangzatos, szép, mívelt nyelve mellőzés ével idegen, általa nem értett nyelven és pedig nemzeti nyelvünk leghatalmasabb ellensége, a pánszlávok nyelvén kell imádnia, egyedül a magyar az, ki a természet szent törvénye, egyházi hit és az egyenlőség nemes és magasztos elvei ellenére még most is oda van kényszerítve, miként saját nemzeti nyelve használatáért, mit követelni van joga, alázatosan kérelmezzen, azért küzdjön, fáradjon, de sikert nem ér el.” Szeretném, ha megemlékeznénk arról is, hogy a magyar görög katolikusoknak - nyugodtan mondhatjuk - ez az akár már évezredes küzdelme megjelenne a köztudatban, megjelenne a történelemkönyvekben, mert bizony csak arról hallunk mindig, hogy volt az 1648as munkácsi unió, de arról, hogy előtte is éltek görög szertartású magyarok az ország keleti részén, err ől bizony kevés szó esik. Mindenképpen szeretném és mindenképpen fontosnak tartom, hogy a történelemkönyvekben és önmagában a köztudatban megjelenjen az, hogy ezek a görög katolikus magyarok valóban magyarok, és semmi esetre se jusson vagy juthasson eszébe bárkinek az, amit próbálnak akár a románok, akár az oroszok elhitetni a köznéppel, hogy esetleg ezek a görög szertartású magyarok nem magyarok lettek volna. Nagyon fontosnak tartanám ezt kihangsúlyozni. Azt hiszem, Máriapócsról akkor lehet igazán beszélni , ha valaki részt vett ezeken a búcsúkon. Nekem kisgyerekként sikerült megélnem az ezeken a búcsúkon való részvételt. (20.00) Még most is eszembe jut - engedjenek meg néhány személyes élményt, ami nekem kisgyerek koromból megmaradt , hogy igazi vásári han gulat uralkodott egyegy búcsú alkalmával, és az a mély áhítat, az a nagyon sok ember, aki ott megjelent. S nekem nagyon fura volt azt látni, hogy más országokból - akkor még Csehszlovákia volt , például Csehszlovákiából is nagyon sokan jöttek. Fontosnak tartom kihangsúlyozni azt is, hogy Máriapócs, a máriapócsi kegyhely a ruszinok kulturális központja volt, s azt hiszem, most is egy olyan hely, ahol a szétszóródott ruszinság - főleg
