Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 6 (169. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - Bejelentés az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság eseti jellegű állásfoglalásáról - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
1183 Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Fónagy János államtitkár ú rnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előadójának, 25 perces időkeretben. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Köszönöm, elnök úr. Tisz telt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény tervezetének expozéját önök elé terjesztem, engedjék meg, hogy elöljáróban felhívjam a figyelmet arra, hogy az önök előtt fekvő törvényjavaslat az elmú lt 20 év jogalkotásának egy olyan összefoglaló, kódex, keretjellegű normaszövegtervezete, amely megcélozta azt, hogy a Magyarországon sok évtizede széttagoltan szabályozott, ágazati alapokra helyezett, az ország lakosságának a társadalmat és a nálunk tar tózkodó külföldieket szinte kivétel nélkül naponta érintő társadalmi szolgáltatási viszonyokat szabályozza. Önmagában tehát maga a törvénytervezet jellege is eltér az elmúlt évtizedekben megszokott sortól. Alkotói, előterjesztői megcélozták e terület szabá lyozásának a teljességét. Mi indokolta ezt? Indokolta mindenképpen, hogy a motorizációs folyamatok és az egyéni közlekedés gyors növekedése a világban és ezen belül az Európai Unió egészét tekintve komoly kihívást jelent, jelentős externális költségeket ró a társadalomra. A növekvő forgalom növekvő veszélyt jelent a közlekedésbiztonságra, a benne közlekedő emberekre és nem utolsósorban a környezetre. Különösen igaz ez a megállapítás a nagyvárosi és agglomerációs térségekre, ahol igen magas a forgalomsűrűség . E folyamatok ellensúlyozása érdekében a közösségi közlekedés és ezen belül is elsősorban a környezetbarát közlekedési módok jelenleg az uniós átlaghoz képest kedvező arányának megtartása, illetve csökkenésének minimalizálása szükséges hazánkban. Csak így érhető el, hogy a hazai személyi közlekedési rendszer tekintetében érvényesüljön a hosszú távú fenntarthatóság elve. A közösségi közlekedés jelenlegi szervezeti és működési keretei nem alkalmasak arra, hogy a társadalom és a gazdaság által generált mobili tási igényeket az általánosan elvárható hatékonysági szempontoknak megfelelően ellássák. A jelenlegi rendszerszintű hiányosságok tetten érhetőek abban, hogy a közlekedés irányítási rendszere rendkívül széttagolt; az ágazati szabályozás, mint említettem, ne m egységes; a követelményrendszer sokszor nem egyértelmű és nem közérthető; a szabályozásból számos alapfogalom meghatározása hiányzik, vagy egymással párhuzamos definíciók okoznak ellentmondásokat. Nincs hosszú távra alkotott és következetesen végrehajtot t stratégia sem a közlekedési szolgáltatások, sem a közlekedési infrastruktúra tekintetében. Kiszámíthatatlan és már középtávon, tehát 35 éves időt nézve is tervezhetetlen a finanszírozás. Fenntarthatatlan a több évtizeddel korábbi szociológiai viszonyokk al s a közlekedéspolitikai elvekkel ellentétes irányba ható elemeket tartalmazó kedvezményrendszer. A közösségi közlekedés társadalmi megítélése évtizedek óta romlik, és itt hozzá kell tennem, hogy nemcsak a közösségi közlekedés, hanem a benne működő szolg áltató szervezetek és az ezeknél a vállalatoknál dolgozó sok tízezer ember megítélése méltatlan, és az általuk végzett munka a tényleges teljesítménytől eltérő fókuszon keresztül vizsgálva jut a társadalom elé. A közlekedési szolgáltatóknál, különösen a Ma gyar Államvasutaknál a szervezeti kohézió lecsökkent, erőteljesen romlott a munkaerő minősége és a munkaerő intenzitása. A közlekedési szolgáltatók történelmi örökségként bürokratizált, korszerűtlen irányítási struktúrájú szervezetek, amelyek hatékonyságát a gyakran változó vezetés az elmúlt évtizedekben tovább rontotta. A munkavállalói érdekvédelem sok esetben cél- és szereptévesztésbe került a pártpolitikai érdekekhez köthető megnyilvánulásokkal. Az eddigi decentralizációra törekvő folyamatok alkalmatlano k voltak a helyzet kezelésére, mert az előző 8 év reformjai kizárólag rövid távú fiskális szempontok alapján, az üzemi működés és a lakosság szempontjából érzékeny szervezeti és hálózati intézkedéseket hajtottak végre, hozzáteszem: eredménytelenül.
