Országgyűlési Napló - 2011. évi téli rendkívüli ülésszak
2011. december 30 (161. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Jakab István): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP):
799 Az észt alkotmány 109., 110. §aiban a köztársasági elnök alkothat törvényerejű rendelkezéseket. (Közbeszólások az LMP padsoraiból.) Nem láttam önöket tüntetni az észt nagykövetség elő tt demokratikus deficit miatt, nem láttam, hogy ön levelezne az észt köztársasági elnökkel, hogy micsoda diktatúra van ott. Észtországban halaszthatatlan vagy nemzeti érdeket érintő kérdésben a köztársasági elnök törvényerejű rendeletet alkothat, ezt a par lament elnöke és a miniszterelnök jegyzi ellen, és amikor a parlament összeül, akkor kell ezt előterjeszteni. Görögországban az alkotmány 44. cikke szerint sürgős és előre nem látott szükséghelyzetben, kivételes körülmények között szintén a köztársasági el nök törvényi tartalommal rendelkező jogszabályokat adhat ki. Ez előtt sem kérik ki az ellenzéki frakciók véleményét, és itt is elég 40 napon belül a parlament elé terjesztenie, de a parlament utána nem is vitatkozhat arról a kérdésről, hogy a kihirdetés és a parlamenti vita között felállt jogviszonyokkal mi a helyzet, hanem csak a jövőre nézve veszítheti hatályát egy ilyen törvény. Lettországban szintén így van, ahol az alkotmány 84. §ában, Romániában pedig az alkotmány 115. §ban szerepel ez. Ott az a kül önlegessége, hogy ha a megkeresett ház nem dönt az adott kérdésről, akkor elfogadottnak számít az a törvény. Amikor tehát ön arról beszél, hogy itt a parlamenten belül ez a házszabálymódosítás törvényellenesen vagy az európai joggyakorlattal szemben korlá tozza a jogaikat, önöknek, az ellenzéknek pontosan hogy sokkal több joguk van a parlamenti vitára, mint nagyon sok más európai uniós országban (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét. - Balczó Zoltán: Öt perc! Házszabály betartása! Egy, kettő, há rom, négy!) , úgyhogy önök ezek előtt a nagykövetségek előtt tüntessenek, ne a Parlament előtt, ha a demokratikus jogokat kérik számon. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és az LMP padsoraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tis ztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólásra jelentkezett Józsa István képviselő úr, az MSZP képviselőcsoportjából: “Mi lesz itt jövőre?” címmel. Megadom a szót, képviselő úr. DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tis ztelt Képviselőtársaim! Amikor a 2012. évi kilátásokról kerül szó, egyre több ember gondol aggodalommal erre Magyarországon, és az MSZP frakciója fontosnak tartja, hogy hangot adjon ezeknek a véleményeknek, amikor a kormány gazdaságpolitikáját értékeli. Sa jnos, jogosak az aggodalmak, ugyanis önök nem ezt ígérték; nem ezt ígérték a választóiknak, és nem ezt ígérték a kormányprogramjukban sem. Mára a kormányzati gazdaságpolitika olyan mértékben vált hiteltelenné, amely nagyon komolyan akadályozza az ország ga zdaságának működését, komoly gátakat emel az államháztartás finanszírozásában, és amely miatt ma Magyarország rosszabb helyzetben van, mint másfél évvel ezelőtt volt. Csökkenő bérek és növekvő árak: ez a Fidesz kormányzásának rövid mérlege. Önök lényegesen rosszabb anyagi körülményeket teremtettek az alacsonyabb jövedelmű családok számára, és ez folytatódni fog jövőre is. Mintegy 10 százalék reálkeresetcsökkenésre számíthatnak, akik 200 ezer forint alatti bruttóval rendelkeznek, emellett drágább lesz az él et, megemelték az áfakulcsokat, 27 százalékos általános forgalmi adót kell minden termék után, minden fogyasztás után fizetni, emelik az egyszerűsített vállalkozási adó mértékét, emelik a jövedéki adót, emelik az illetékeket, ugyanakkor eltörlik az adójóvá írást, ami a kiskeresetűeknek jelentett bizonyos adókedvezményt, ezenkívül bevezetnek különböző új adókat. Ezzel szemben nem javulnak az utak, rosszabb az egészségügy, kevesebb jut szociális ellátásokra, és csődközelben vannak az önkormányzatok, már ami me gmaradt belőlük az önök csonkolásos politikája révén, amit nem államosítottak önhatalmúlag. Döbbenetes a csődtömeg a vállalkozások világában. December 23án több mint húszezer felszámolás indult Magyarországon a különböző vállalkozások tekintetében. Soha n em volt ilyen magas a felszámolások száma, tehát a gazdaságban csődtömeg, amit önök elindítottak. Az