Országgyűlési Napló - 2011. évi téli rendkívüli ülésszak
2011. december 28 (160. szám) - A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - SZÁSZFALVI LÁSZLÓ közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár:
784 ügyintéző szerve biztosan van, és a képviselői nyilatkozni fognak tudni arról, hogy az alaptörvénnyel nem helyezkedik szembe az ő tevék enységük. Nekem az a hiányosságom a törvénnyel kapcsolatban - és én ezért szeretném, ha jobb megoldást találnánk az előminősítési rendszerre, mint ami jelen pillanatban megfogalmazódik , hogy a mostani törvény alapján semmi nem fogja kizárni, hogy annak a 365 egyháznak, ami volt, vagy valami ilyen szám, a kétharmada a mostani törvény alapján - főleg ezzel a húszéves könnyítéssel - visszakússzon, de ezúttal már majd a parlamenttől kapja meg az egyházi minősítést, ami ráadásul gerjeszthet valóban politikai v itákat is. Tehát azt gondolom, a cél, ami eredetileg volt, hogy mind a bizniszegyházakat, mind a nemzetbiztonsági kockázatot rejtő egyházakat zárjuk ki, teljesen rendben van és helyénvaló, és azt gondolnám, hogy az alaptörvényünk szerint a lelki, testi egé szségre káros tévtanokat vivő egyházakat is ki kellene zárni. Ez utóbbiakat semmi nem zárja ki a mostani törvény alól, és azt gondolom, ez legalább olyan káros a társadalomra nézve, mint az, ha bizniszegyházként működik valaki. Úgyhogy én ezért kérném még egyszer annak a megvizsgálását, hogy ne teológiai szempontból (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) , pusztán az istenhitre irányuló tevékenység legyen vallási tevékenységként elismerve, és az alkotmányossági szempontok is legyenek vizsgálva. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Lendvai Ildikó MSZPs képviselő reagálása következik. LENDVAI ILDIKÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Lassan olyan szűk körben beszélgetünk, é s egyre kellemesebb hangulatban, hogy átmehetnénk a büfébe is, de ott nincs mikrofon, úgyhogy éppen ezért itt próbálok felelni az államtitkár úr észrevételére; annál is inkább, mert Kővári képviselő úrhoz is szeretnék kapcsolódni. Valóban, ennek a törvényn ek a jogosultságát az adja meg, ha valóban sikerül kiszűrni a bizniszegyházakat, viszont jó tágas, megfelelő működési feltételeket kap a nem bizniszcélból hitéletet gyakorló vallási közösség. Egyfelől igaza van Kővári képviselő úrnak, hogy a mostani definí ció alapján persze nem tudjuk kiszűrni őket, csak reménykedünk a saját józan eszünkben, hogy majd ha idekerülnek, akkor észrevesszük, hogy ők bizniszelők, de ebben a definíció nem fog minket segíteni. Igaziból épp ez volna a lényeg, hogy mivel tudjuk kiszű rni őket. Erre én változatlanul a bíróságot tartom alkalmasnak, és nem egyszerűen a bejegyzés szempontjából, hanem azt javasolnám mindnyájunknak, hogy ha van tudomása vagy sejtelme egy egyházról valakinek, ami bizniszelés céljából alakult vagy utólag bizni szel, akkor az istenért, miért nem jelentjük fel?! Miért nem voltak ilyen perek az elmúlt időszakban, se az önök kormánya idején, se a mi kormányunk idején? Tehát nem önöket vádolom ezzel, csak szeretném mondani - vagy én legalábbis nem tudok ilyet , hogy ha egyetlen ítéletet sem tudtuk produkálni a bizniszegyházakkal szemben, és az új definíció sem tudja kiszűrni őket, akkor sajnos nem tudtuk teljesíteni azt a célját a törvénynek, ami pedig szerintem egyedül legitimálta volna, hogy ennek a nagy falatnak it t nekiveselkedjünk. Köszönöm szíves figyelmüket. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Képviselő Asszony! Ön bármennyire kellemes büféhangulatot érez, engedje meg, hogy ne büfésnek tekintsem magam, hanem levezető elnökként megadom a szót Szászfalvi László államt itkár úrnak. SZÁSZFALVI LÁSZLÓ közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár : Igen tisztelt Lendvai Képviselő Asszony! Azt szeretném mondani, hogy azért vannak ebben az új törvényjavaslatban definíciók végre, mert az 1990. évi IV. törvényben nem v olt semmiféle definíció, és többek között ezért sem lehetett semmiféle eljárást elindítani, bár voltak abban is ugye