Országgyűlési Napló - 2011. évi téli rendkívüli ülésszak
2011. december 20 (157. szám) - A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz):
456 úgyhogy megveszik nagyobb tételben, és ez bizony rövid távon még erősítheti is a fogyasztást. Azt gondolom, ilyen hatása is lehet ennek. Na már most több országban létezik állami monopólium a dohánytermékekre és az alkoholtermékekre is, Svédországban pél dául az alkoholkereskedelem állami monopólium alatt áll, és vannak ezzel kapcsolatban jó tapasztalatok, ugyanakkor ha megnézzük a különböző országok alkoholfogyasztását, és megnézzük, hogy az állam beavatkozik a piacba vagy nem, az derül ki, hogy nincs egy értelmű kapcsolat a vásárlás korlátozása és fogyasztás között. Tehát nem ilyen egyszerű ez, mint ahogy ide le van írva. NyugatEurópában rendszerint szigorúbb szabályozás van Magyarországnál, tehát mi ab ovo nem zárkózunk el attól, hogy ez a kereskedelem s zigorúbb körülmények között történjen. Sok helyen az élelmiszerboltok egyáltalán nem forgalmaznak cigarettát, a kocsmákban pedig automatákból lehet venni. Németországban például az útlevelet kell valahogy az automatába beledugni, és így az automata el tudj a dönteni, hogy szabade az illetőnek cigarettát kiszolgálni vagy nem szabad, hiszen akinek jogosítványa van, az már elért egy bizonyos életkort. De ez még mindig nem jelenti azt, hogy államosítva van ez az egész rendszer és fel kell rúgni az egész piacot, amely eddig kialakult. Lázár frakcióvezető úr nyilatkozatait veszem alapul, itt igazából az elsődleges cél, hogy bizonyos multikat megint kiszorítsunk a piacról, ami nemes cél lehet, ha gondoljuk, de nem biztos, hogy ezért érdemes ebbe az egészbe belekezd eni, más szabályozási eszközökkel könnyebben el tudjuk érni a dohányhoz való hozzáférés nehezítését. Azt mondja Horváth Zsolt képviselő úr, hogy három sarokkő van ebben a törvénytervezetben, amiből nem engednek, hogy zárt egységekben forgalmazzák a dohányt ermékeket, hogy a fiatalkorúak hozzáférését akadályozzák, és családi vállalkozásokat hozzanak helyzetbe, hogy ez a hármas cél. Azt gondolom, ez a törvénytervezet egyik célt sem szolgálja igazán jól. Az első két célt biztosan el lehet érni egyéb szabályozás i eszközökkel, és nem kell a piacba ilyen durván belenyúlni, és nem kell feltétlenül állami monopóliumot kialakítani. A harmadik célt pedig, azt gondolom, nem feltétlenül fogja tudni elérni ezzel az állam, családi vállalkozásokat nagyon nehéz ilyen állami koncessziós rendszerben helyzetbe hozni, és félő az, hogy ezek az engedélyesek nem lesznek mások, mint a kormány által közkedvelt kiskereskedelmi láncolatok, és ennek fényében azoknak lesz igazuk, akik azt gondolják, hogy itt egy piaci térfoglalás kezdődik a kereskedelem egy újabb szegmensében. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most megadom a szót kétperces időkeretben Heintz Tamásnak, a Fidesz képviselőjének. DR. H EINTZ TAMÁS (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, annál is inkább, merthogy a korábbi napirendekhez hiányolta az ellenzék a vitát, hogy most némi időt szánva reagáljak az első vezérszónoki körre. Varga képviselő úr a jöv edéki adó emelésének hajnali fél 5ös idején merengett, hadd mondjam el azt, hogy alapvető feladat az, hogy hogyan tudunk fogyasztást csökkenteni. Képviselő úr, az öt kritérium a hozzáférés csökkentése, a passzív dohányzás, leszokás, ár, médiareklám és isk olai tananyag. Ezen áll vagy bukik a rendszer. Tóth képviselő úrnak mondom, hogy jelenleg is a jogszabályt - amely a fiatalkorúak védelmében van , tudjuk jól, hogy 50 százalékban sem tartják be. Ne várják el egy, a multiban minimálbérért dolgozó pénztáros tól, hogy ez legyen a legnagyobb gondja, hogy mit tesz a dohánytermékek értékesítésekor. Göndör képviselő úr remekelt: a kistelepüléseken hogyan veszek majd egy doboz gyufát. Képviselő úr, erre nemigen van mit mondani. És a kör négyszögesítésének a problém áját is