Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. december 5 (147. szám) - A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Jakab István): - CSIZI PÉTER (Fidesz): - ELNÖK (Jakab István): - GÚR NÁNDOR (MSZP):
6278 önkormá nyzat a gyerekeket, a bölcsődei ellátásnál eddig is az volt a szokás, hogy ellátási megállapodást kötöttek a települési önkormányzatok egymással, és hozzátették a fejpénzen felüli azt a költséget, amibe a tényleges ellátása került a gyermeknek. A szülőtől beszedték a térítési díjat, és egymás között vagy a saját büdzséből hozzárakták az úgynevezett gondozási díjat. Értjük mi egymást. Ami most a változás, hogy ebből a gondozási díjból egy részt ráterhelünk a szülőkre. Pontosan ezt célozza a mi módosító javas latunk, hogy a térítési díjon felül, akárcsak eddig is volt, viselje az önkormányzat lehetőleg ezt a gondozási terhet, és ne rakjunk pluszterhet a fiatal házasok terhére, ez a mi véleményünk közötti különbség. A megjelenő gondozási díj eddig az önkormányza t büdzséjét terhelte, ennyi a különbség, most meg az igénybevevőjét. Mi azt javasoljuk, hogy terhelje továbbra is a fenntartóját. ELNÖK (Jakab István) : Kétperces felszólalásra megadom a szót Csizi Péter képviselő úrnak, Fideszképviselőcsoport. CSIZI PÉTER (Fidesz) : Sajnálom, hogy nem volt ott a képviselő úr, amikor ennek az általános vitája volt, fél 4kor kezdtük, december 1jén, és 8 óra után pár perccel fejeztük be. Volt egy több mint négyórás vita, és ebben a négyórás vitában egy órát a bölcsődei férőh elyekre, a bölcsődék üzemeltetésére és bölcsődei térítési díjakra szántunk. Tisztelt Képviselőtársaim! Ott elhangzott az is, amit önök most elfelejtenek mondani, hogy 20062008 között a bölcsődei normatívák stagnáltak, majd 2008tól folyamatosan csökkentek . Tisztelt Képviselő Úr! Önnek nincs igaza, amikor azt mondja, hogy a normatívákon felül az önkormányzatok a térítési díjjal próbálják meg fedezni a kiadásaikat, hiszen a normatívák a kiadások 40 százalékát engedik, a mostani térítési díjak meg a költségek 6 százalékát maximálisan. Tehát az önkormányzatok 55 százalékot tesznek hozzá a mindennapos működéshez. Ezért van az - ez szintén elhangzott egyébként az általános vitában, és kár most idehozni, akkor itt kellett volna hogy legyenek, és hallhatták volna a z adatokat , hogy pont e miatt a drága fenntartás miatt a bölcsődék 95 százaléka önkormányzati fenntartású. Egyébként pedig azért sincs igazuk, hiszen a törvényjavaslat sorra taglalja azokat a kedvezményeket, amelyek alapján a rászoruló családoknak nem ke ll majd térítési díjat fizetni, és a térítési díj pedig jövedelemarányos lesz. (1.20) Az is elhangzott az általános vitában, hogy egyébként ma is fizetnek a szülők a bölcsődei ellátásért, csak éppen nem az intézménynek adják oda, hanem a különböző intézmén y melletti alapítványoknak, ami ellenőrizhetetlen. A pénzt ugyanúgy befizetik, csak még a fenntartó sem tudja minden esetben, hogy hova megy. Soha ne felejtsük el, hogy egyébként ez csak egy lehetőség a fenntartóknak. Nem minden fenntartó fog majd ezzel él ni. Az általános vitában, jó lenne, ha itt lennének a képviselőtársaim. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak. (Ékes Jó zsef: Van még értelme ezt feszegetni?) GÚR NÁNDOR (MSZP) : Ugye, Csizi képviselőtársam, nem azt akarja mondani, hogy ha bármelyik képviselő az általános vitában, mondjuk, más okból kifolyólag, nem azért, mert szórakozik, nem tud jelen lenni, akkor nem mondh atja el az álláspontját a részletes vitában, a részletes vita szabályaihoz illesztetten? (Halász János: Csak melyik ajánlási pontról beszél? Azt is mondja el!) Ha nem ezt akarja mondani, akkor értjük egymást. (Közbeszólások a kormánypá rti padsorokból.) De szeretném jelezni… Babák