Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. szeptember 12 (109. szám) - Dr. Bárándy Gergely (MSZP) - a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez - “Rögzítik, hogy el ne lopják?” címmel - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár:
78 Többféle terv volt ezzel kapcsolatban nyilvánvalóan, hogy hogyan ismerhetik meg. Ön is tudja, hogy szűkösek az anyagi lehetőségei a kormányzatnak, nem teheti azt meg, hogy minden há ztartásba eljuttatja a postával, minden levelesládába egyegy példányát elküldjük. Ön is látja más országokban, hogy az alaptörvénynek az ilyesfajta terjesztése vagy kultusza jóval nagyobb. Ha ön bemegy Amerikában egy múzeumnak bármilyen boltjába, akkor ot t az eredeti papír reprint kiadásában vagy olcsóbb papírkötésben vagy drágább bőrkötésben nagyon sokféleképpen megkaphatja az ottani alkotmányt a kiegészítésekkel együtt. Amikor itt járt a mi minisztériumunkban mondjuk, Justice Anthony Kennedy, ő is ennek egy példányát dedikálva adta át emlékként, mert fontosnak tartják, hogy terjesszék az Egyesült Államok alkotmányát, azt minél többen megismerjék az ország határain belül és kívül is. Éppen ezért törekedtünk arra a megoldásra, amelyik költségkímélő, hiszen csak az fog kapni az alaptörvényből, aki kér, de azoknak a lehetőségét biztosítjuk, hiszen az önkormányzatokhoz, a hozzájuk legközelebbi helyre visszük az alaptörvény igénylésének lehetőségét. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Uj helyi István) : Egyperces viszonválasz illeti meg Bárándy Gergely képviselő urat. DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Én a levélről beszéltem, ön meg nem. Ezt talán tényként kijelenthetjü k. Egy mondatot nem pazarolt arra, hogy a kérdésemre megpróbáljon érdemben reagálni. Az, hogy az alaptörvény ismerete vagy az alkotmány ismerete jó és helyes, ez önmagában egyébként így van, valószínűleg és reményeim szerint ez az alaptörvény és ennek az i smerete csak arra a kis rövid időre, amíg ez hatályban lesz, remélem, nem nagyon sokáig. De én a levél stílusára kérdeztem rá. De ha már erre nem válaszol, akkor legyen szíves, arra válaszoljon nekem, államtitkár úr, hogy az államtitkár asszony levele szer int minden településen ki kell egy munkatársat arra jelölni, hogy az alaptörvény asztalát - szó szerint mondom - ”szolgálja és gondozza”. Hadd kérdezzem meg, hogy azoknál az önkormányzatoknál, ahol mondjuk, van kéthárom alkalmazott, ott valóban aze a fon tos, hogy az alaptörvény asztalát szolgálják, vagy aze a fontos, hogy az ott élő emberek érdekeit szolgálják. A kettő ugyanis, ha kéthárom alkalmazott van, elég nehezen lesz összeegyeztethető. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Rétvári Bence államtitkár úr, egyperces viszonválasz. DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nem először gúnyolódnak önök hasonló hangnembe n, és nem a lényegről beszélve igyekeznek különböző módon lejáratni (Dr. Bárándy Gergely közbeszólása.) nagyon fontos szimbólumait az országnak. Emlékezzünk, ’98 és 2002 között ugyanígy hasonló módon álltak ahhoz, amikor a közintézményekre ki kellett tenni a nemzeti színű lobogót, és azt tisztán kellett tartani, tehát időnként ki kellett mosni és ki kellett cserélni. Ugyanilyen gunyoros hangnemben álltak ki szocialista képviselők, és ugyanígy próbálták gúnyolni másik nemzeti szimbólumunkat, a nemzeti lobogó t. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból.) Ugyanerről van szó itt is, önöknek mindig fáj, ha nem csak piros színű az a toll, meg nem csak piros színű az a szalag, hanem pirosfehérzöld, és ebből mindig igyekeznek gúnyt űzni itt a Parlament falain belül és azon kívül is. Természetesen ezek teljesen életszerű dolgok, hogy legyen egy felelőse egy dolognak. Tudom, önöknél a felelősség kérdése kicsit másfajta értelmezési tartományba tartozik, de itt fontos, hogy ha közszolgálatról beszélünk, akkor igenis, azt is szolgálni kell, hogy az alaptörvény méltó helyen