Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. december 8 (150. szám) - Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - LÁZÁR JÁNOS (Fidesz), a napirendi pont előadója:
6645 De az t gondolom, hogy kevesen vagyunk, akik ezzel a kérdéssel akár érintettként, akár törvényhozóként ne szembesültünk volna, hiszen a társadalmi megítélést nagymértékben határozták meg a javadalmazási viszonyok. Elég csak annyit mondani erről, hogy 1990ben, a mikor az új Országgyűlés fölállt, akkor harmincegynéhány ezer forintban, 39 ezer forintos bruttó fizetésben határozták meg a képviselők a saját juttatásaikat, ma kétszázharmincegynéhány ezer forint a parlamenti képviselők bruttó fizetése. Nehezen tudnám azt mondani, hogy ez a társadalom számára hihető verzió, és azt gondolom, hogy a képviselőtársaimnak az elmúlt húsz esztendőből és a saját magunk időszakából is a képmutatása és farizeus magatartása nagymértékben járult ahhoz hozzá, hogy a parlamenti képvi selőkről kialakulhatott egy negatív kép. Egészen nagy ellentmondás tátong a saját magunk megítélése és a társadalom rólunk alkotott képe között, miközben mi úgy gondoljuk, hogy a hazánkat szolgálva ezért a fizetésért megdolgozunk, ezért jó néhány polgártár sunk, azt gondolom, közfelkiáltással szavaz amellett, hogy a parlamenti képviselők egy forintot sem érdemelnek, hiszen lásd, mit tettek az elmúlt nyolc esztendőben az országgal, vagy, hogy pártállástól függetlenül fogalmazzunk, mit tesznek ma ezzel a közös séggel. Ezért aztán arra gondoltam, amikor az előbb a farizeusságról beszéltem, hogy a közélet tisztaságát hirdették 1990 óta a parlamenti képviselők, holott sokat tettek azért a saját javadalmazásukat illetően, hogy a közélet tisztasága inkább szürke legy en, vagy néha a fekete zónába menjen át, mint hogy valóban példaértékű legyen a társadalom számára. Egy olyan rendszert sikerült életben tartani, időnként sokpárti konszenzus gyümölcseképpen, amelyről nem lehet azt mondani, hogy átlátható, világos, követhe tő lenne, holott az adófizető állampolgároknak az egyik legfontosabb követelménye a XXI. században, hogy minden egyes, törvényhozásra, kormányzatra, a közre költött adóforinttal el kell számolni, hogy világosan követhető legyen minden forint felhasználása. Olyan fizetési rendszert tartottunk fönn az elmúlt időszakban, amely alkalmas volt a közbizalomnak a megrendülésére. Maga a rendszer pedig parlamenti képviselőtársaimat, akár bevalljuk, akár nem, sokszor trükközésre, a szabályok kikerülésére vagy a legiti m és az illegitim határon mozgó szabályoknak az alkalmazására biztatta. Emlékeznek talán arra, egy nagyon érdekes momentum, hogy a Gyurcsánykormány meghirdetett egy akciót: “kérj számlát a kőművestől, a fodrásztól, a szerelőtől, és ha beküldöd az APEHnak , akkor bónuszt nyerhetsz ezzel”. Volt egy ilyen akciója annak idején a Gyurcsánykormányzatnak, hogy ha valaki számlát kér, tételesen elszámol, igyekszik minden egyes kisebb értékű szolgáltatásért számlát kérni és azt beküldi az APEHnak, azzal tulajdonké ppen egy ilyen nyereménysorsoláson, bónuszsorsoláson vehet részt. Ugyanezzel párhuzamosan a törvényhozásban az előző kormányok idején azonban 2002ben a parlamenti képviselők számlával való tételes elszámolási kötelezettségét például a lakhatás tekintetébe n ugyanez a kormányzat megszüntette. Nyilvánvaló, hogy az egyszeri adófizető állampolgárok azt mondják, hogy nekem számlát kell kérni mindenért, de a parlamenti képviselők egyenlőbbek az egyenlőknél, ezért aztán fölmentésre kerülnek bizonyos szabályokat il letően, és akkor társadalombiztosítási jogviszonyról, az adószabályról még nem is beszéltünk. Én azt gondolom, hogy a javadalmazási rendszer mindenféleképpen egy szimbólum, bort iszunk és vizet prédikálunk időnként; amíg mi magunk nem vagyunk képesek egy o lyan javadalmazási rendszert létrehozni, amely alapvetően átlátható, minden forintja követhető, a parlamenti képviselőt nem kényszeríti arra, hogy visszaéljen a törvénnyel, visszaéljen a helyzettel, visszaéljen a lehetőséggel, nem hozza méltatlan és kiszol gáltatott helyzetbe, és ami talán ennél is fontosabb, ennek a rendszernek garantálnia kell a parlamenti képviselő egzisztenciális függetlenségét, vagy legalábbis az adott történelmi korszakban törekednie kell erre, amíg ilyen rendszer nem lesz, addig nehez en várhatjuk azt el, hogy a társadalom tagjai, a polgárok, adófizető polgárok jogkövető magatartást tanúsítsanak, mikor mi a magunkra vonatkozó játékszabályokat úgy alkotjuk meg, hogy saját magunkat is úgymond trükközésre kényszerítjük. Elég csak az elmúlt másfél esztendő sajtóját
