Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. szeptember 12 (109. szám) - Szabó Timea és Kaufer Virág (LMP) - a nemzeti erőforrás miniszterhez - “Milyen intézkedéseket tervez a kormány a civil fenntartású szociális intézmények tömeges bezárásának elkerülése érdekében?” címmel - SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - KAUFER VIRÁG (LMP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár:
67 SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Hölgy ek! Köszönöm szépen a felvetésüket, hiszen amiről önök beszélnek - és amit külön meg is szeretnék köszönni, hogy korrekten elmondta azt, képviselő asszony, ön is , miszerint az a helyzet, ami most előállt, nem egy év munkájának következtében állt elő, han em annak, hogy 2002 óta oly mértékben csökkentek a támogatások a szociális intézményrendszeren belül - a normatív támogatásokról beszélek , aminek következtében az addigi fenntartói 30 százalékos, 25 százalékos összeghez 70 százalék támogatást adott annak idején az állam, most pedig szinte megfordult ez az arány nagyon sok területen. Éppen ezért mi is fölfigyeltünk erre a folyamatra, és nemcsak hogy fölfigyeltünk, hanem több lépést is megtettünk az elmúlt időszakban. Volt olyan terület, ilyen például a lát ássérültek rehabilitációs központjainak támogatása, amikor is ugyan a civil szervezetek aláírtak egy európai uniós fejlesztési tervet, meg is valósították, és vállalták, hogy öt éven keresztül fenntartják, ennek ellenére idén kevés volt erre a pénz, és 110 millió forint pályázattal megtámogattuk őket. Ugyanígy tettünk az autista farmokat fenntartó civil szervezeteknél is. De mindez, tudom, hogy más területeken, így mondjuk, az idősellátásnál vagy a szociális ellátásoknál, főleg a bentlakásos intézményeknél, még kevés. Nem véletlenül mondta azt a miniszterelnök úr, hogy a szociális ellátásokban, támogatásokban és a segélyekben az egyik oldalról az a pazarló helyzet áll fönn, hogy sokszor olyanok kapják meg a támogatást, akik nem érdemlik meg, és sokszor, akik ről önök is beszélnek, nem kapják meg a kellő támogatást. Ennek megfelelően fogjuk átalakítani a támogatási rendszert. Már a jövő évben ez érezhető lesz a támogatásokban. (Az elnök a hozzászólási idő leteltét csengetéssel jelzi.) Remélem, hogy ezzel segíth etünk nemcsak a civileknek, hanem a többi fenntartónak is. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Az államtitkári válaszra Kaufer Virág képviselő asszony viszonválasza következik egy percben. KAUFER VIRÁG (LMP) : Köszönöm szépen. Államti tkár úr, remélem, abban egyetértünk, hogy egy felelős kormánynak nem lehet az célja, hogy szakértő és több évtizedes gyakorlati tapasztalattal rendelkező civil szervezetek munkáját ellehetetlenítse. Sajnos, azok között a szervezetek, intézmények között, am elyek minket megkerestek, vannak olyan szervezetek is, amelyeknek nemhogy a kapuikat kéne bezárni, hanem európai szintű szolgáltatásuk miatt módszertani mintaintézménnyé kéne válniuk. Ilyen példaként kiemelném a megváltozott munkaképességűek helyzetével fo glalkozó bentlakásos intézményt és foglalkoztatót Csömörön, amely éppen bezárás előtt áll jelen pillanatban. (17.10) Kérném az államtitkár urat, hogy ugyanakkor válaszoljon a második kérdésünkre is, miszerint abban az esetben, ha ezeknek az intézményeknek be kell csukni a kapuikat, akkor hogyan kívánja a kormány biztosítani az ellátottaknak a további szolgáltatásokat, és azt olyan színvonalon, amely megfelel az emberi jogoknak és a törvényi előírásoknak. Köszönöm. (Taps az LMP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Ujhel yi István) : Egyperces viszonválaszra következik Soltész Miklós államtitkár úr. SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen további kérdéseit. Először is a csömöri helyzetet személy szerint nem ismerem. Ha átadja nekem, megkö szönöm, hiszen ha más nem, négy olyan állami cége van az országnak, ahol megváltozott munkaképességűeket és fogyatékos embereket foglalkoztatunk, ha máshogy nem, rajtuk keresztül megpróbálunk segíteni, mert minden egyes gazdálkodásba így nem