Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. december 7 (149. szám) - Bejelentés önálló indítvány tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A nemzeti felsőoktatásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. HOFFMANN RÓZSA nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár:
6528 alacsony. És a szakirodalom is gyönyörűen leírja, hogy az akadémiai pedagógiából jól képzett pedagó gusok 1020 százaléka a pályája kezdetén olyan sokkot kap a gyakorlati tudás hiánya miatt, ami eltaszítja őket a pályáról. Ezt kivédeni csak a gyakorlati időszak megerősítésével lehet. Ezt nemzetközi példák is mutatják, de nem kell minden példáért külföldr e szaladnunk, ennyit mi magunktól is tudunk. Ezért az az egyéves gyakorlati időszak, amely még a tanulmányok része, és amelynek az alapvető szabályai mind ebben a törvényben, mind a köznevelési törvény pedagóguséletpályamodelljében benne vannak, bizony al apvetően minőségi célokat szolgál: azt, hogy jól képzett, a gyakorlatban helytállni tudó, a konfliktusokat tűrni tudó, a mindenkori pedagógiai szituációra jó válaszokat adni tudó pedagógusok tömkelege lépjen ki a pályára. (11.50) Én mindig szomorú vagyok, amikor itt, ebben a teremben, vagy akár bizottsági ülésen a politikusok szájából soksok negatív jelzőt hallok a pályán lévő kollégákra nézve. Ezek nagy része nem igaz, kisebb része igaz. Miért? Mert egy ilyen, alapvetően gyakorlati pályán, mint a pedagógi a, ahol a mindennapi szituációban dől el az, hogy jó tanár vagyoke vagy sem, nem kaptak megfelelő gyakorlati képzést. Éppen ezért ennek a plusz egy évnek a kizárása a pedagógusképzésből óriási minőségi romlást eredményezne. Szükséges az, hogy az elméleti képzés és a gyakorlati képzés egy szerves koncepció alapján történjék egyegy egyetem keretén belül. Azért ragaszkodunk a tanárképző központ vagy tanárképző intézet megnevezéséhez, hogy a jobb kéz tudja, mit csináljon a bal. Nagyon örültem neki, amikor más ik kormánypárti képviselőtársam, Pichler Imre - ha jól emlékszem - pont a gyakorlati képzés mellett érvelt. Érdekes szempont: aki iskolát vezetett, iskolában volt, mint Pichler képviselő úr, az pontosan tudja, hogy gyakorlati képzés nélkül nincs jó színvon alú pedagógus, aki pedig az egyetem oldaláról ismeri a képzést, annak lehet, hogy kicsit más a nézőpontja, de érdemes összeegyeztetni ezt a gyakorlati szempontot. Polgármester urak is bólogatnak, ők is tudják, hogy a gyakorlat szerves része a pedagógusképz ésnek. Végül az új törvénynek talán a legfontosabb hívószavával és az ahhoz kapcsolható gondolatokkal szeretném zárni a valódi zárszavamat. A felsőoktatási törvény legalapvetőbb célkitűzése az, hogy nemzeti legyen és magas minőséget biztosítson. A magas mi nőség bizony nehezen megfogalmazható, de mégis körülírható, sokszor mutatószámokkal is körülírható kategória. Az a fajta sokszínűség, ami kialakult a felsőoktatásban, ittott képviselni tudta a magas minőséget, más területeken viszont inkább csak zavart er edményezett. Abból, hogy a főiskolákat és az egyetemet, a két felsőoktatási intézmény funkcióját élesen elkülönítjük egymástól, nem az következik, kedves Osztolykán képviselő asszony, hogy a főiskolákat nem soroljuk a minőségi kategóriába. Abból csak az kö vetkezik, hogy mindkét intézmény a maga feladatát magas minőségben tudja teljesíteni. A főiskolák, amelyeknek alapvető céljuk a gyakorlati pályákra történő felkészítés, ne akarjanak tudósképzésben jeleskedni, mert nem erre hivatottak. Az egyetemek pedig fo rdítva. Ez alapvető célja és vezérmotívuma az egész felsőoktatási törvényünknek. Az különösen bájos jelenség, amikor a minőség érdekében a képviselő minőségileg nehezen minősíthető, inkonzekvens felszólalással próbál érvelni mellette. A minőséget szolgálja , kedves képviselőtársaim, a szóbeli felvételi lehetőségének a visszahozatala. Ha jól olvasták a törvényt, nem az van benne, hogy ettől kezdve minden egyetemen szóbeliztetni kell, hanem az, hogy megkapják a lehetőséget a szóbeliztetésre. Meg kell hogy jegy ezzem, az egyetemi szféra egyértelmű támogatását élvezi ez a javaslat, és az ő javaslatukra került be. Vannak olyan humán szakok, ahol a személyes találkozás alapvető feltétele a kiválasztásnak. És ne felejtsük el, hogy az európai universitas eszme az okta tók, a professzorok és a hallgatók tudomány útján való együttes haladásának, közös tanulásának a jelenségét írja le. Ebben a vezető szerep nyilván a sokkal nagyobb tudással rendelkező oktatóké, akiktől elvitatni azt a lehetőséget, hogy különösen humán terü leten részt vegyenek abban a bizonyos körben, hogy
