Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. december 7 (149. szám) - Bejelentés önálló indítvány tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A nemzeti felsőoktatásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. HOFFMANN RÓZSA nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár:
6526 maradjanak meg!) Tehát a mostani létszám feltehetőleg csökkenni fog, ezzel mi is tisztában vagyunk. Az államilag finanszírozott keretszám csökkenni fog, de hogy az önköltséges képzésben részt vevők vagy részben állami ösztöndíjjal támogatott hallgatók létszáma mennyi lesz a következő években, azt nincs ember, aki ma meg tudja mondani (Dr. Hiller István: Ez nem így van!) , mert ezt nem terveztük be. Azonkívül a mostani felsőoktatási rendszer kialakulásakor egészen más volt a nemzetköz i környezet. Ezt is többször elmondtuk, hogy amikor olyan világban élünk, hogy az ország fizetőképességének a fennmaradása, az adósságcsökkentés alapvető cél, akkor bizony más megfontolásokat is figyelembe kell venni, amikor az oktatás finanszírozásáról be szélünk. Én inkább úgy látnám ezt a kérdést, és ki is kell hogy mondjam, nagy dolog az, hogy ilyen gazdasági helyzetben az ország, amikor minden magyar család megkeresett 100 ezer forintjából durván 80 ezer forintot adósságtörlesztésre kell hogy fizessen, mert ennyi az ország felhalmozott adósságállománya, akkor Magyarország vállalni tudja továbbra is azt, hogy igen nagy mértékben állami ösztöndíjjal támogatott felsőoktatási rendszert fog működtetni a továbbiakban is. Hogy mennyi lesz az önköltség, mint mon dtam, ennek a számítása zajlik. Miután az emberre figyelő kormányzásunk van, higgyék el, hogy ezt olyan mértékben fogjuk megállapítani, hogy az támogatható legyen. A diákhitel pedig, amely egy tíz éve működő rendszer, az nem egy rabszolgasorsot idéz elő; s zámos nyugati ország példája igazolja, hogy évtizedeken keresztül törleszthető, államilag megtámogatott diákhitelrendszerekkel tudják biztosítani az egészséges társadalmi mobilitást. Nekünk is ez a célunk. (11.40) A következő nagy témacsokor, amelyet ma i s többen érintettek, talán nem annyian, mint az általános vitában, de itt is elhangzott, az autonómia és a függetlenség kérdése. A függetlenség egy olyan mítosz volt a rendszerváltozás napjaiban, hónapjaiban vagy éveiben, amelynek kifejezetten pozitív tölt ése volt, és ez érthető volt egy diktatórikus időszak után. A függetlenség azt jelentette, hogy nem az az egy párt van, amely minden kérdésben, egészen az emberek magánéletéig lehatolóan beleszólt a mindennapi életünkbe. Ettől függetlenné válni kifejezette n egy pozitív dolog volt. Ellenben, hölgyeim és uraim, demokráciában élünk, négyévenként országgyűlési választás van. (Dr. Lamperth Mónika közbeszól.) A népünk, az országunk, a felnőtt lakosság dönt arról, hogy ki vezesse ezt az országot, kinek ad hatalmat a kezébe, kinek ad döntési jogot. (Derültség az MSZP soraiból.) Nem teljesen értem néhány MSZPs képviselőtársam nevetését, de a demokrácia bizony így működik. Négy év óta, szabad választások alapján, nemzetközileg is elismert módon, szabályosan dö nt a magyar nép arról, hogy kik gyakorolják a hatalmat. Ettől akarunk függetlenné válni? Hát akkor végül is kinek adjuk a kezébe a fontos kérdések irányítását, ha nem azoknak a kezébe, akiket a népünk megválasztott? Nos, én úgy gondolom, hogy ez így termés zetes, és éppen ezért nem vitathatjuk el a kormánynak a jogát a kormányzástól, a parlament jogát attól, hogy döntéseket hozzon, és a kormánynak a jogát attól és az állam jogát attól, hogy amire pénzt szán, mégpedig nagyon sok pénzt szán, annak az elköltésé t figyelhesse, hogy abba beleszólhasson. Nos, ez a gondolatsor érhető tetten az alkotmányunkban, az új alaptörvényünkben, amely egyértelműen deklarálja a felsőoktatás tudományos, kutatói és oktatói autonómiáját; nem vindikálja az államnak azt a jogot, hogy tudományosszakmai kérdésekbe beleavatkozzék, de a pénzek elköltésébe igen. És ugyanez igaz a Magyar Akkreditációs Bizottság összetételére is. Hol vannak ebben a 10 milliós országban olyan valóban független emberek, akiknek nincs valamilyen világlátásuk, akik abszolút értelemben tudják biztosítani azt a függetlenséget, amelyet most olyan nagy hévvel védenek ellenzéki képviselők?
