Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 30 (144. szám) - A nemzeti felsőoktatásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. HILLER ISTVÁN (MSZP):
5743 megjelent először az angol nyelvű, aztán a magyar nyelvű variánsa, ott szerepelt egy sajátos megjegyzés, olyan lábjegyzetféle, ami a költségtérítéses képzés kivezetését idézte, mondta a magyar felsőoktatásból. Ez egy egészen fura értelmezési vihart kavart; a legérdekesebb az volt, hogy a sajtó - a szaksajtó és a napi sajtó is - kormánypárti vezető politikusoktól kérdezte meg, hogy tessék már megmondani, mit jelent az, hogy a költségtérítéses képzés fokozatos kivezetése a magyar felsőoktatásból. Amire először rákérdeztek - nem kevés szakmai ismerett el - újságírók, érdeklődők, hogy tudniillik ez azt jelentie, hogy azok, akiknek a költségtérítési képzését kivezetik, önmaguk fizetik a saját felsőoktatási képzésük egészét, ezt többen a kormánypárti frakciók tagjai, sőt, vezető politikusai közül is értel mezhetetlennek tartották; mindez körülbelül fél évvel ezelőtt volt. Arra meg gondolni se mertek, mondták, politikai értelemben vállalhatatlan, ha ez azt jelenti, hogy valaki a saját felsőoktatási tanulmányainak költségét teljes egészében önmaga fizeti. Egy ébként ez az egész nyelvi megfogalmazás valahogy, ha nem is Cicerót, de egy gyengébb Zrínyi Miklós - a költőt és hadvezért említem - verseit, prózáit jellemzi, mert tudom, hogy önök közül sokan beszélnek idegen nyelvet, az államtitkár asszony maga is többe k között idegen nyelvi szakon végzett, középiskolai tanári diplomával rendelkezik, én is. Kérem, hogyha bármely idegen nyelven egy olyan embernek, akinek az az anyanyelve, azt mondjuk, hogy a felsőoktatási tanulmányokat saját költségén viselő, teljes egész ében ezt felvállaló forma, akkor ez az ember egész egyszerűen vagy értetlenül bámul ránk vagy kinevet, mert a saját anyanyelvén ezt úgy hívják, hogy tandíj, legyen ez angolul, franciául, olaszul, románul vagy albánul. Ezt nem önköltségnek hívják, hanem úgy hívják, hogy tandíj. Ha valaki a saját felsőoktatási tanulmányait teljes egészében maga kell hogy viselje, az bizony tandíj. Ez az önköltséges képzés, ami itt bevezetésre kerül, legalábbis meghirdetésre kerül, kidolgozatlan módon párosul egyfajta diákhite llel, amiről egyelőre azt lehet tudni, hogy a Diákhitel II. nem túl innovatív elnevezéssel takarózik. Kérem, akárhogy is, azért a diákhitel is hitel - attól hitel, hogy azt vissza kell fizetni. Ez nem állami juttatás, ez nem valamiféle égből pottyant adomá ny, ne tessék úgy feltüntetni, hogy ez bármiféle tulajdonképpeni kedvezmény, ez nem más, mint egy olyan hitelforma, amit a későbbiekben a hallgató - tegyük fel, akkor, amikor már munkát vállalt, mert erre módja volt , vagy egy másfajta elképzelés szerint a majdani munkaadó fizet. Tisztelettel említem az önök emlékezetébe idézve, a múlt foglyaiként közösen, ahogy az államtitkár asszony ezt megnevezte, ez, amit most elővezetnek, már egyszer elővezetésre került. Én akkor nem értettem egyet vele, nem is került bevezetésre, ez Magyar Bálint azon elképzelése, ami széles vizsgálatok eredményeként került az Országgyűlés elé, tulajdonképpen az a forma, amikor a hallgató fölveszi a hitelt abban az időszakban, amikor egyetemi tanulmányokat folytat, majd később, egyete mi tanulmányai befejezése után munkavállalóként fokozatosan - természetesen, mivel hitel, egyfajta hitelrátával együtt, kamattal - visszafizet. Ez már volt a magyar parlament előtt; akkor olyan ricsajt csaptak, igen tisztelt képviselő asszonyok és képvisel ő urak, jelenlegi kormánypárti képviselők, hogy csuda. Nem győzték szidni a liberális oktatáspolitikát, amely eladósítja a jövőt. Arról beszéltek itt számos felszólalásban, hogy hogyan lehet, hogy eladja a saját jövőjét egy hallgató, és hogy rabszolgasorba taszítja ez a politika azt a hallgatót, aki ilyennel érvel. Kérem, nézzék meg a parlamenti jegyzőkönyveket, talán négyhat évvel fiatalabb önmagukra ismernek, amikor a nevüket is látják a felszólalók között. Egyébként, hogy szakmai síkon maradjunk, Magyar országon igenis lett volna valóban komoly lehetőség, nem politikai, hanem szakmai, szakmapolitikai lehetőség, hogy a felsőoktatás modern finanszírozási formáiról eszmét cseréljünk, és azt mondjuk: ez a demokrácia már csak olyan, hogy egyszer téged választa nak, egyszer minket, de éppen azért, hogy a felsőoktatásunk stabil és versenyképes legyen, alappontokban meg kellene egyeznünk. Én két alkalommal - legutóbb 2008ban - tettem ilyen javaslatot, konkrétan, pontokba szedve, a nagy nyilvánosság előtt, nem eldu gva, nem éjjeli sötétben, hanem kamerák össztüzében.
