Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 30 (144. szám) - Esztergom város önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KOVÁCS TIBOR (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár:
5717 eligazodni, és ez nem más, mint a választópolgárok becsapása. Mi ezt nem szeretnénk. Ha önök ezt szeretik, az az önök dolga. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Úgy van! - Taps ugyanott.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Két percben Kovács Tibor képviselő úr, MSZP. KOVÁCS TIBOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Íme, ide lehet érni, hogyha valaki igazán ré szt akar venni a vitában. Meggyes Tamás nyilvánvalóan nem akar részt venni a vitában, önöket meg jól jégre vitte ezzel az egész témával. Önök megpróbálják itt védeni a védhetetlent, a saját párttársaik által okozott károkat, amit Esztergomnak okoztak. És e z, ne haragudjanak, megmagyarázhatatlan, hogy az az országgyűlési képviselő, aki az előző három ciklusban vezette a várost, most idejöhetne, és elmondhatná egyébként országnakvilágnak, hogy nekik mi a véleményük erről a helyzetről, miért van arra szükség, hogy államosítsák azokat az intézményeket, amelyek a városban vannak, hogy valamelyest fenntartsák a rendszer működőképességét. (12.00) De nem fedeznek fel önök analógiát azzal, hogy néhány nappal vagy héttel ezelőtt szintén eldöntötték azt, hogy a megyei önkormányzatok vagyonát államosítják? Valószínűleg nyilvánvalóan Pest megye esetében teljesen világos, hogy ugyanilyen csődhelyzetet akartak elkerülni ezzel, hogy nyilvánosságra kerüljön, hogy azokat a megyéket, amelyeket fideszes önkormányzatok vezettek már nemcsak ebben a ciklusban, hanem az azt megelőző ciklusban is, olyan szakértelemhiánnyal vezették ezeket a megyei önkormányzatokat, hogy csődhelyzetbe kerültek, ezért most gyorsan államosították őket, és kifizeti az állam az összes adófizető pénzéből a zokat a károkat, amelyeket önök, politikusok valamennyien - Szűcs Lajos például, aki itt volt, de gyorsan eliszkolt innen a teremből - okoztak az összes adófizetőnek. Most ugyanezt akarják megcsinálni, hogy annak, amit Meggyes Tamás vezetésével önök okozta k Esztergomban, az összes adófizető fizesse meg a kárát és a problémáit. Ez elfogadhatatlan, de ne haragudjanak, sajnálom önöket, hogy önök felvállalták (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) ennek a helyzetnek a kommunikálását itt a parlament ben. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Soron kívül kettő percben Szabó Erika államtitkár asszony következik. DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képvi selőtársaim! Nagyon durva stílusban olyan képviselők kaptak támadást, akik most nem tudnak válaszolni közvetlenül az elhangzottakra. De a megyei… (Közbekiáltások az MSZP soraiból: Itt kéne lennie! - Miért nincs itt? - Szegény Meggyes Tamás! - Az elnök csen get.) Ha befejezték a kiabálást, akkor esetleg folytathatom? Köszönöm szépen. Tehát a megyei intézmények konszolidációja kapcsán nem kellene az MSZPnek politikai felelősségről beszélni, és rajtunk bármit is számon kérni akkor, amikor egy tudatos politikai döntés eredményeként kerültek a megyei önkormányzatok abba az anyagi helyzetbe, amit a kormánynak konszolidálnia kellett (Lukács Zoltán: Hajózási cégeket vettek!) , és ami most mentőövet jelent a számukra, és amire felfűztük ezt a javaslatot (Lukács Zoltán : Elszórták a pénzt!) , ami most az önök asztalán fekszik, és amiről valójában érdemi vitát kellene folytatnunk. Örülnék, hogy ha az esztergomi emberek életét könnyebbé tehetnénk (Lukács Zoltán: De nehezebbé teszitek!) , örülnék, ha nem egy általános politik ai sárdobálás részeseként kellene elviselnem ezt a vitát. Mindenesetre azokat minősíti a hangnem, a stílus és az egyéb témák felesleges asztalra hozása, akik ezt megteszik. Kérem, hogy változatlanul továbbra is Esztergom érdekében beszéljünk, és szóljunk h ozzá. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)