Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 23 (140. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A szakképzésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - PICHLER IMRE LÁSZLÓ (Fidesz):
4680 Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan aspektust szeretnék még beemelni a vitába, ami, úgy figyeltem itt a délelőtt folyamán, nem került szóba. Ez konkrétan arra irányul, hogyan történik például a különböző szerződések megkötése. Például állami, önkormányzati, egyházi fenntartók vannak - ezek itt szóba kerültek , de úgy éreztem, hogy nem igazán lett kipoentírozva a nem állami fenntartású szakképző iskolák feladatellátási, finanszírozási helyzete. Nagyon fontosnak tartom, hogy erre is kitérjünk. Számomra úgy tűnik, hogy nem egyforma lehetőségük van ezeknek az iskoláknak a szerződés megkötésénél. Ezért olyan kérdéseket sz eretnék felvetni, amire a részletes vitában, a bizottsági üléseken, illetve akár módosítók keretében is érdemes visszatérni. Például milyen elvek alapján fog a fővárosi, megyei kormányhivatal szakképzési megállapodást kötni az egyes intézményekkel, rendsze rekkel? Konkrétan az egyes alapítványi iskolákkal, vagy akár az egyházi intézményekkel, akár az önkormányzatokkal milyen a kapcsolata, vagy milyen az állammal, az állami intézménnyel? Mert itt túlságosan állami dominancia lesz. Mikor és hogyan történik a k öznevelési szerződések megkötése? Nem egyértelműek ezek az előterjesztésben. Milyen szempontok alapján történik az egyes fenntartók megkülönböztetése az iskolarendszerű szakképzés területén? Számomra úgy tűnik, hogy egy eléggé bürokratikus, átláthatatlan, tehát nem kellően transzparens rendszerről van szó. Ráadásul egy alapítványi iskolánál ez rendkívüli nehézségekbe ütközik, még a szaktárca beleegyezését is meg kell szerezni, és utána tud a kormányhivatalhoz menni. Tehát fontosnak tartom, hogy ezeket a kér déseket még áttekintsük. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Folytatjuk a rendes felszólalásokat. Pichler Imre képviselő úr következik, a Fidesz képviselőcsoportjábó l. Parancsoljon, képviselő úr! PICHLER IMRE LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A szakképzési törvény felülvizsgálatának, az új szakképzési törvénynek az a célja, hogy segítsünk abban, járuljunk hozzá ahhoz, hogy a szakképzések európai színvonalú és elismerésű rugalmas és differenciált rendszere legyen kialakítható. Nagyon fontosnak tartom a szakképzési törvényben a szociális és civil partnerek szerepének növelését, hiszen az is az Európai Unió ajánlás aihoz kapcsolódik, valamint természetesen a gazdaság szereplőinek a gyakorlati képzésben való részvételét is. Fontosnak tartom, hogy a törvényjavaslat összhangot kíván teremteni a képzési jegyzék, valamint a munkaerőpiaci igények, követelmények tartalma k özött. Itt szeretném megjegyezni, hogy kétpercesben már említettem a Népszabadságban megjelent cikket, de az ismétlés a tudás atyja, úgyhogy mondom, idézem: drámainak, rossznak tartja 20032004ben a magyarországi szakmunkáskínálatot a NémetMagyar Ipari é s Kereskedelmi Kamara legújabb felmérése. A külföldi érdekeltségű magyarországi vállalatok többsége ugyan még mindig elégedett saját gazdasági helyzetével, de beruházási hajlandóságuk soha nem volt még annyira alacsony, mint napjainkban - állapítja meg a t anulmány. A befektetés visszafogásának főbb okai között a szerzők megemlítik a szakképzett munkaerő hiányát, a fizetések gyors emelkedését és a magas járulékos bérköltségeket. Különösen a szakmai képzést marasztalja el, amely a kamara szakértői szerint nem felel meg a vállalatok igényének. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahhoz, hogy a szülők és gyermekeik kellő információk birtokában tudják eldönteni, melyik az az iskola, melyik az a szakképesítés megszerzésére irányuló felkészítés, amelyik leginká bb megfelel a tanuló adottságainak, igényeinek, és amelyben a legnagyobb az esély a munkaerőpiacra történő sikeres belépésre, gyökeresen meg kell változtatni a pályaorientáció és a pályaválasztás jelenlegi rendszerének működését.