Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 15 (134. szám) - A nemzeti köznevelésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - SZALAY FERENC, a sport- és turizmusbizottság előadója:
3708 önkormányzatoknál marad. Ezt a problémát az előterjesztő - mint ahogy korábban is - elhárította, és azt m ondta, hogy ez a feladat a munkaerőpiacra hárul. Ugyanígy gond volt a mindennapos testneveléssel, hogy annak a feltételei biztosítottake. Itt is egy hárítás történt, az előterjesztő azt mondta, hogy majd európai uniós forrásokból megteremtik a feltételeke t. Összességében azt lehet mondani, hogy azzal a szemlélettel, ami a törvényben van, ami azt mondja, hogy a közoktatás nem helyi közügy az előterjesztők szerint, ezzel igazából az ellenzéki képviselők nem értettek egyet. Az a fontos alapelv, hogy a dolgok az érintettekhez legközelebb dőljenek el, ezt ez a törvényjavaslat megváltoztatja. Azt mondja, hogy a helyi közösségeknek nincs lehetőségük arra, hogy a saját ügyeik formálásába beleszóljanak, nem tekinti őket partnernek, nem tekinti őket együttműködő féln ek. Az önkormányzatnál majd megjelennek a problémák, de nagyon nehéz lesz rá választ adni. Ott is csak a hárítás marad, hiszen majd mutogatni lehet, hogy a kormányhivatal az, aki fenntartja az intézményeket. Tartalmi kérdésben ez a rendszer a középszerűség et fogja erősíteni, elveszti a rugalmasságát (Az elnök a pohara megkocogtatásával figyelmeztet az időkeret leteltére.) , és elveszti azt a sokszínűségét, amit az önkormányzatok biztosítottak az elmúlt években, ezért az ellenzéki képviselők nem támogatták a törvényjavaslatot. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A sport- és turizmusbizottság véleményét Szalay Ferenc képviselő úr, a bizottság alelnöke ismerteti. Parancsoljon, képviselő úr! SZALAY FERENC , a sport- és turizmusbizottság előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A sport- és turisztikai bizottság az elmúlt heti ülésén véleményezte a törvényt, és 12:4 arányban az általános vitára alkalmasnak tartotta. A bizottság néhány pontban fogalmazta m eg véleményét. Az egyik az állam és az önkormányzatok kapcsolata, kérdésköre. Hasonlóképpen, mint oly sokan, azt jegyeztük meg, hogy természetesen fontos az, hogy az állam egy új Nemzeti alaptantervet alkotva, egy egyenes irányt, egy igazodható irányt alak ítson ki, az ellenőrzést sokkal hatékonyabbá tegye. Nagyon fontos, hogy a pedagógusképzés a későbbi törvényekben rögzítse, hogy milyen változás, milyen minőségi változás következik be ezen a területen, illetve az életpályamodellel egyetértettünk. Azt mondt uk, hogy létezhetetlen az, hogy nem a legjobbak kerülnek pedagógusnak, és ezt a hármas egységet tartottuk alapvetően fontosnak a törvényben. Az egyik, hogy megfelelően legyen kimondva, hogy mit kell tanítani, minimum mit kell tanítani mindenhol, hogy kik t aníthassanak, és hogyan taníthassanak, hogy a tanárok képzése a lehető legmagasabb szinten legyen, és a megélhetésük, az életpályájuk garantált lehessen. A másik az egész napos iskola kérdése, hiszen ez a bizottsághoz egy kicsit szorosabban kapcsolódik a n evelési területek kérdésével. Üdvözöltük a mindennapos testnevelés bevezetését, külön köszönöm államtitkár asszonynak, hogy ezt a lehetőséget megadta, ilyen még törvényben nem szerepelt, hogy heti öt alkalommal kötelező testnevelésóra legyen a gyerekek tan rendjében alsó tagozatban, felső tagozatban és középiskolában. Ehhez nyilván kapcsolódik, hogy az egész napos iskola lehetőségét kihasználva, valóban meg lehessen oldani délelőtt három, délután kettő órával. Fontosnak tartottuk, hogy a törvény ezt a lehető séget megadta azért is, mert végre valaki kimondja, hogy a fizikai állapota is gyenge a magyar gyerekeknek. Lehet, hogy a felkészültsége is az egyéb közismereti tantárgyakból, de hogy a fizikai állapotuk egészen biztosan gyenge, nem megfelelő, ezt ki kelle tt mondani és tenni kellett érte. Nem tudom, ki mennyire ismeri a számokat, ma a magyar gyerekek 70 százaléka csak testnevelésórán mozog. A magyar gyerekeknek, a 618 éves korosztálynak a 60 százaléka az elhízott kategóriába tartozik, ez egy borzasztó szám . Egészen