Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 14 (133. szám) - A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes további törvények sporttal kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP):
3616 munkaszerződés keretében bért fizetni. Önök ezeket az úgynevezett amatőröket fosztják meg így egyetlen jelentősebb bevételi forrás uktól. Ez a döntés az utolsó döfés lenne a magyar sport élvonalának. Naiv elképzelés, hogy ettől a javaslattól számottevő adóbevételnövekedés várható. A kevés szponzor és a nemzetet konokul képviselni akaró versenyzők kiskapukat fognak keresni, hogy ne ke lljen a támogatásra fordított összeg felét leadózni. A tervezet másik alapvető koncepcionális hiányossága, hogy nem fordít kellő figyelmet a tömegsportra. Két olimpia zajlott le a törvény előző kiadása óta. Ahogy a versenysportolók száma visszaesik, olimpi ai bajnoki reményeink is ciklusonként csökkennek. Ez megállíthatatlan trendnek látszik. Ma már a kormány elgondolásai ellenére ugyanúgy nem országimázs kérdése a bajnoki címek mennyisége, ahogyan a szegénységből való kitűnés is szerencsére korá ntsem csak a versenysporton keresztül lehetséges. A volt szocialista országokban a versenysport hanyatlását inkább átalakulásnak látom. A józanul gondolkodó szülők már nem gladiátorokat, hanem egészséges fiatalembereket szeretnének a gyerekeikből nevelni, egyre nő a tömegsport iránti igény. Mindezzel a kormányzat, ahogy mondtam, a versenysport hazánk presztízsét növelő szerepének alapos túlértékelése miatt - az LMP szerint a helyzetet alaposan félreértve - nem kellőképpen foglalkozik, jóval inkább egyébként a sportszergyártó vállalatok, emiatt az aktívan sportoló lakosság esetenként vagyonokat költ szükségtelen felszerelésekre. A tömegsportolási lehetőségek a kelleténél jóval kevésbé ismertek, és a kormány igenis felelős a tájékoztatásban és a tömegsport tám ogatásában. Ahogy már egy éve is elmondtam e Házban, nem egyszerűen aggasztó, de tragikus, hogy milyen kevesen sportolnak rendszeresen: 9 százalék, az semmi. Az élsport- és olimpiaiaranymánia néhány tucat kivételtől eltekintve a legjobb esetben is csalódo ttakat, magukat másodvonalúnak elkönyvelő férfiakat és nőket állít elő, nem beszélve az igazi, felfoghatatlan és feldolgozhatatlan tragédiák soráról; hogy a kormány a versenysport ily módon való preferálásával az élsport sikereiből politikai hasznot remél, ráadásul ez a mostaninál is jóval vészjóslóbb történelmi korszakra utal, és az LMP sajnálatára azt üzeni, kiki a szabadidejét ne sportolással, inkább a tévé előtt ülve, mások sikereiért izgulva töltse. A tömegsport támogatása, helyzetbe hozása nem csupán szociális, de kemény gazdasági érdek is, ha a társadalombiztosítás kiadásainál megspórolható milliárdokra gondolunk. Javasoljuk a közeljövőben a törvény ez irányú módosítását. A témához beadott módosítónk elfogadását hangsúlyozottan kérjük. A beterjesztő képviselők munkáját megköszönve szeretném felhívni a figyelmet, hogy az időszerű törvénymódosításoknak mindössze egy részét sikerült összegyűjteni, ezeket pedig szükséges lett volna legalább a sikersportágak szakszövetségeivel egyeztetni. Kérem, fontolják meg a módosító indítványainkat, amelyek nem pótolják a szakmai egyeztetést, de a legnyilvánvalóbb hiányosságokat igyekeznek pótolni. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : A következő hozzászóló Varga László képviselő úr, MSZP. DR. VARGA LÁSZ LÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem hagyományos módon kezdeném ezt a hozzászólást, merthogy másfél éve dolgozunk együtt a sportbizottságban, és a mai napon egy frakciónkon belüli átszervezés miatt átkerültem egy másik bi zottságba, úgyhogy valószínűleg az ebbéli minőségemben ez az utolsó ilyen típusú általános vita önökkel. De nyilvánvalóan az érdeklődésem változatlan, úgyhogy valószínűleg itt leszek majd a hasonló törvénymódosítások kapcsán. Bár igaz, hogy most már elérke ztünk ahhoz a sporttörvénymódosításhoz, amiről sokat beszéltünk, hiszen többször módosult már a sporttörvény apróbb ügyek kapcsán, de az az átfogó módosítás, amit sokszor önök beharangoztak, most érkezett el. Sokan elmondták, én is csak megerősítem, annak , hogy nem kormányelőterjesztésre jött be a javaslat, én nem örülök, már csak a hivatalos jogszabályelőkészítési utak végig nem járása miatt