Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 14 (133. szám) - A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes további törvények sporttal kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
3612 sportszakemberek, szurkolók, az összes civil résztvevő - amennyire fontos a civil, egyébként - érdekképviselet einek bevonása szükséges a sportág életének alakításában. Belevették a javaslatukba a fegyelmi büntetéseket, tehát a dopping vagy a rendbontások szankcionálását, azonban a büntethetőség szempontjából nem tettek különbséget gyenge és erős doppingvétség közö tt, csak a fegyelmi bizottságok mérlegelési jogkörén múlik, hogy egy orrspray használata miatt örökre eltiltjae a sportolót, vagy csak hat hónapra. Ugyanez a helyzet a sportrendezvények rendjéhez vonatkozóan, ahol volt olyan eset, hogy egy sportegyesület tíz görögtűz miatt hárommillió forintot fizetett, annyira büntették meg, és ugyanezért a vétségért egy másik sportszervezet kétszázezer forint büntetést kapott, ezért a büntetések kategorizálásának, súlyozásának iránymutatása szükséges lenne a törvényen be lül, és a kialakított tételeket megfelelően súlyozni kellene. Önök kiegészítenék az Stv. szakszövetségekhez kapcsolódó részét is, ezt támogatjuk, hiszen az Stv. eddig nem fogalmazott pontosan, és egy sportágban akár több szövetség is működhetett, még annak ellenére is, hogy többet ezek közül az adott sportág nemzetközi szövetsége nem ismert el. Ez a helyzet a nemzetközi versenyek rendezése, illetve a MOB felől érkező támogatási pénzek elosztásánál is jelentős visszásságokat okozott, meghatározva azt, hogy e gy sportágban csak egy sportági szövetség működhet, úgy lehet a gyakorlatban is hasznos, ha meghatározzuk azt is, hogy az adott sportági szövetségnek az adott sportág nemzetközi sportági szakszövetség részeként kell működnie. Ezzel mindenféleképpen kiegész ítenénk ezt a javaslatot, nyújtottunk is be rá törvénymódosító javaslatot. Törvénymódosító javaslatunk 29. §ával és 31. §ával ebben a formában nem tudunk egyetérteni. Ha a törvényjavaslatot ebben a formában fogadjuk el, akkor egy sportszervezet versenyre ndszerben történő szereplése már akkor is bizonytalanná válna, ha az ügyész vádat emel ellene. Jogerős bírósági határozat nélkül, csupán ügyészi indítványra aggályos egy sportegyesületet, sportszövetséget kizárni a versenyrendszerből, a bajnokságból. Azt a javaslatukat, miszerint a sport állandó választottbírósága a MOB keretein belül működjön, pedig kimondottan aggályosnak találjuk és ellenezzük. Ennek a bíróságnak döntenie kell abban az esetben, ha valamelyik sportszervezet vagy sportoló, mondjuk, a MOBb al kerül jogi vitába. Ha a sport állandó választottbírósága a MOB fennhatósága alatt működik, hogyan várható el tőle, hogy ilyen esetekben objektív döntést hozzon? Így a sport állandó választottbíróság döntései és a MOB keretein belül való működése vélemén yünk szerint nem legitim. Az életjáradékkal kapcsolatos javaslatukat is hibásnak találjuk. Ezen törvénymódosítójuk 43. § (10) és (11) bekezdését úgy, ahogy van, ki kell törölni véleményünk szerint, ezek értelmé ben ugyanis fel kellene függeszteni a járadék folyósítását azon érintett személyek részére, akik büntetőeljárás hatálya alatt állnak. Ez a rendelkezés azonban ellentétes az alkotmánnyal, hiszen az 57. § (2) bekezdés kimondja: a Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozattal nem állapította meg. Tehát kérem, hogy ezt vegyék ki. Azért, mert valaki ellen eljárást kezdeményeztek, még nem bűnös; akkor lesz bűnös, amikor a bíróság jogerő sen elítéli, és onnantól vonják meg tőlük az életjáradékot. Ugyanezen paragrafus további részei is kiegészítést kívánnak, mégpedig szigorítást. Tehát itt lehetne szigorítani, szerintünk ugyanis, ha egy sportoló vagy sportszakember a pályafutása során tiszt a eszközökkel megszerzi a járadékra a jogosultságot, de azt követően bármikor, bármilyen más eseményen, hazai, nemzetközi versenyen, s a többi, mondjuk, tiltott szer használatán érik, vagy bizonyíthatóan tiltott szer használatára buzdít valakit, vagy tilto tt szer behozatalával, kereskedésével foglalkozik - és még sorolhatnánk az eseteket , akkor az ügy súlyosságától függően a MOB dönthessen az életjáradék visszavonásáról. (22.10) Az ezzel kapcsolatos kiegészítéseinket természetesen, mint említettem, módosí tók formájában szintén benyújtjuk.