Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. október 24 (122. szám) - Az Országgyűlés jegyzőinek meghívására érkezett nagyváradi delgáció köszöntése - ELNÖK (Lezsák Sándor):
1841 DR. RUBOVSZKY GYÖRGY , a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ahogy az elnöki ismertetésből elhangzott, Bodó Sándor képviselő úr mandátuma te kintetében a mandátumvizsgáló bizottság ma 12 óra 30 perckor ülést tartott; az ülésen megvizsgálta a beküldött iratokat. (13.10) Megállapította, hogy az iratok mind szabályszerűen vannak kiállítva, és ezek után azt a javaslatot terjeszti a tisztelt Országg yűlés elé, hogy az Országgyűlés szíveskedjen Bodó Sándor képviselő úr mandátumát igazolni. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, bizottsági elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály 7. § (3) bekezdése alapján a mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani. A mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy igazoljae Bodó Sándor mandátumát. Kérem, s zavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 301 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül Bodó Sándor mandátumát igazolta. Tisztelt Országgyűlés! Megkérem Bodó Sándor képviselő urat, fáradjon a terem közepére, és tegye le az esküt . Felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, olvassa elő az eskü szövegét, a tisztelt Országgyűlést pedig kérem szépen, álljon fel. (A teremben lévők felállnak. - Bodó Sándor a terem közepére lép. - Dr. Szűcs Lajos előolvassa az eskü szövegét.) BODÓ SÁNDOR (F idesz) : Én, Bodó Sándor, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője, esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az alkotmányt és a jogszabályokat megtartom; a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; munkám során választóim akaratához és megbízatásomhoz híven lelkiismeretesen járok el; és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését előmozdítsam, népének boldogulását elősegítsem. Isten engem úgy segéljen! (Ta ps.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelettel kérem Móring József Attila jegyző urat, hogy aláírásra készítse elő az esküokmányokat, a megválasztott képviselő urat pedig kérem, hogy kézjegyével lássa el azokat. (Megtörténik. - Az esküokmányt aláírató Móring Józ sef Attila gratulál Bodó Sándornak, és átadja az aláírt esküokmány egyik példányát. - Bodó Sándornak elsőként Orbán Viktor, majd dr. Lázár János, Harrach Péter, dr. Schiffer András, Tóbiás József és Vona Gábor gratulál.) Köszönjük szépen. Tisztelt Országgy űlés! Engedjék meg, hogy az Országgyűlés új képviselőjének eredményes munkát és sok sikert kívánjak az Országgyűlés és a magam nevében. A képviselő úr a Fidesz képviselőcsoportja tagjaként végzi a munkáját. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az ország gyűlési képviselők létszáma jelenleg 385. Az Országgyűlés jegyzőinek meghívására érkezett nagyváradi delgáció köszöntése ELNÖK (Lezsák Sándor) :