Országgyűlési Napló - 2011. évi nyári rendkívüli ülésszak
2011. június 20 (100. szám) - A Magyar Államvasutak Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető, 2002-2010 közötti - kiemelten a MÁV Zrt. szerkezetátalakítására és a leánytársaságok privatizációjára vonatkozó - döntések vizsgálatára létrehozott vizsgálóbizottság vizsgálatának ered... - Az Állami Számvevőszékről szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Latorcai János):
82 közbeszólások.) Mint a partnerbizottság elnökét, ön arra nem méltatja a parlament költségvetési bizottsága elnökét, hogy három telefonra, SMSre reagáljon. (Zaj a kormánypártok soraiban. - Az elnök csenget.) Ott szerettem volna jó néhány szakmai vitát tisztázni önnel, és én végig arról beszéltem, amire a frakció felhatalmazott, tehát semmiféle ilyen ambíció bennem nincsen. Drága Uram! Én 67 éves vagyok, tudja? A Számvevőszék elnö ke, alelnöke 70 évig lehet. Nincsenek hároméves ambícióim; önnek lehetnek, ön fiatal ember. Tehát ilyen feltételezésekre ne építse az érvanyagát, mert ez teljesen reménytelen. Nekem szakmai érveim voltak, ön nem volt hajlandó, most sem hajlandó. Önnek ninc senek szakmai érvei. Ön azt hiszi, hogy ön polihisztor. (Taps a Jobbik soraiban.) Tudja, a polihisztor egy olyan ember, aki a végén mindenről tud semmit. Tudja? Sok mindennel foglalkozik, itt van vagy tíz törvényjavaslata, ön mindenhez ért, all round of Fi desz party (Derültség a Jobbik soraiban.) , de ez itt nem működik, uram, ez szakma! Én azt javasolom önnek, hogy utólag legalább tanulmányozza a számvevőszéki ellenőrzés természetét, a végén még meg fogja ön is tanulni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik sorai ban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatokról határozunk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy ezek és a törvényjavaslat elfogadásához az alkotmány 32/C. § (4) bekezdése alapján a jelen lévő országgyűlési képviselők ké tharmadának igen szavazata szükséges. Bejelentem, hogy az ajánlás 1., 2. és 4. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, de a Jobbik kérte az ezekről történő határozathozatalt. Tájékoztatom önöket, hogy a 3. pontban szereplő ajánlás - még e gyszer jelzem - téves, és az ügyrendi javaslat alapján, illetve az ügyrendi szavazás alapján majd az irományszám alapján szavazunk a 3. pontban jelzett módosításról. Az 5. és a 6. pontokat az előterjesztő támogatja, de a Jobbik külön szavazást kér, tehát a 3. pont szerinti irományszámú javaslatról. Először az ajánlás 5. és 6. pontjaiban szereplő támogatott javaslatokról döntünk. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Orszá ggyűlés a módosító javaslatokat 252 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 20 tartózkodás mellett elfogadta. Most a külön szavazásra kért javaslatról és annak alternatívájáról döntünk. Az ajánlás 2. és 4. pontjaiban Nyikos László az 5. § (3) és (11) bekezdésén ek módosításával azt javasolja, hogy az egyházak ellenőrzésére a Számvevőszék hatásköre ne terjedjen ki. A 3. pont eredeti módosító javaslata szerint Semjén Zsolt és Latorcai János ezt az ellenőrzési jogkört módosítják. Először a 2. és 4. pontokról a Jobbi k kérésének megfelelően szavazunk. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 46 igen szavazattal, 291 nem ellenében, 15 tartózkodás mellett elutasította. Most az ajánlás 3. po ntja eredeti módosító javaslatáról döntünk a T/3109/83. irományszámú indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 264 igen szavazattal, 85 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. A Jo bbik kérésére még egy indítványról döntenünk kell. Az 1. pontban Nyikos László az 1. § (1) bekezdésében a jelző elhagyását kezdeményezi a Számvevőszék definíciójából. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Ors zággyűlés a módosító javaslatot 46 igen szavazattal, 291 nem ellenében, 14 tartózkodás mellett elutasította.