Országgyűlési Napló - 2011. évi nyári rendkívüli ülésszak
2011. június 20 (100. szám) - Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről szóló 37/2010. (VI. 16.) OGY-határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája
166 azonnali hatállya l, hisz arról van szó, hogy a jelenleg hatályos, ezzel kapcsolatos törvényt nem kell ezekben az esetekben figyelembe venni, tehát adott esetben igen, szorgalmi időszakban is be lehessen majd zárni iskolát. Az ehhez kapcsolódó másik dolog, hogy mit vonhatun k be az adósságrendezésbe vagyonként. Azt, amihez az állam nem biztosít hozzájárulást, illetve bármilyen - hogyan is szól a törvény, egy pillanat - támogatást vagy hozzájárulást. Ha megszüntetünk azonnali hatállyal, mondjuk, egy iskolát, akkor nem biztosít se támogatást, se hozzájárulást ahhoz az állam, tehát igen, adott esetben az iskola épülete is majd bevonható az adósságrendezési eljárásba, vagy adott esetben egy színházépület, vagy adott esetben bármilyen további más kulturális intézménynek az épülete. Erről szól ez a három javaslat így együtt, egyrészt, hogy ne lehessen ezeket megtenni, hogy azonnali hatállyal bezárunk iskolát. Milyen nonszensz az a szituáció, hogy egy iskolát szorgalmi időszakban bezárunk, és szélnek eresztjük a gyerekeket? Bele se tu dok gondolni egyébként ebben az egész folyamatba, hogy ez mit eredményezne. (23.40) Ugyanakkor ez az önkormányzati vagyon olyan ütemű felélése és - mondjuk így - eltapsolása, amihez semmilyen módon nem asszisztálhatunk, ezt nem hagyhatjuk jóvá meglátásom s zerint. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Köszönöm, képviselő asszony. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát lezárom, és egyben megnyitom a részletes vita második szakaszát az ajánlás 2023. pontjaira. Megkérdezem, kíváne valaki felszólalni. Megadom a szót Hegedűs Lorántnénak, a Jobbik képviselőjének. HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A 20as ajánlási pont, amihez hozzá szeretnék szólni, ez az, ami vegytisztán az Esztergom kérdése. Ez a magyar esetjog, hogy Esztergomban Meggyes Tamással megesett valami, tehát erre szabunk akkor törvényt. Ez egészen új, egyszerűen mondhatjuk, hogy ez hungarikum, ami szerintem egyébként döbbenetes. Ez az, amit semmiké ppen nem tudunk támogatni, úgyhogy a javaslatunk szerint azt kezdeményezzük, hogy a törvényjavaslat 23., 24. és 25. §a egyszerűen eltörlésre kerüljön. Ezek egyébként azok a pontok, amik gyakorlatilag ugyanazt a forgatókönyvet tükrözik, mint amit a megyei kormányhivatal Esztergom esetében kifogásolt, és több alkalommal törvényességi észrevételt tett. Mi utólag, kvázi visszamenőleg a jelenleg is folyó eljárásokra - tehát Esztergomra is - egy új törvényt szabunk, hogy így gyakorlatilag egy kicsit próbáljuk a saját szennyesünket mosni, vagy nem is tudom, hogyan lehet ezt jól kifejezni. Én ezt nagyon rossz gyakorlatnak, nagyon egészségtelen gyakorlatnak tartom. Köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Mivel több jelentkezőt nem látok, a részletes vita e szakaszát, valamint a vita egészét lezárom. Megkérdezem Kocsis Máté képviselő urat, hogy most vagy a határozathozatalok előtt kívánnak válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Kocsis Máté: A határozathozatal előtt.) Úgy látom, j elzi, hogy a határozathozatal előtt. A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön döntünk. Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről szóló 37/2 010.