Országgyűlési Napló - 2011. évi nyári rendkívüli ülésszak
2011. július 4 (107. szám) - Szabó Rebeka (LMP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Meddig tartja még vissza a kormány a civil szervezeteknek járó uniós támogatásokat?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SZABÓ REBEKA (LMP):
1316 VOLNER JÁNOS (Jobbik) : Köszönöm szépen. Államtitkár úrral ellentétben én nem vagyok azon különösebben meglepődve, hogy július 1jétől nem nő ttek a távfűtéses árak, most még ugyanis nincs fűtési szezon. Én azonban erősen feltételezem azt, hogy miután megadóztatják az önkormányzati cégeket, nyilvánvaló, hogy az önök megszorító politikája miatt nehéz helyzetbe került önkormányzatok nem fogják tud ni ezeket az adókat kigazdálkodni, gyakorlatilag ezeknek a cégeknek, ezeknek az önkormányzati vállalatoknak nem lesz más választása, mint hogy át fogják hárítani a fogyasztókra. Ugyanúgy, ahogy áthárítják jelenleg a mobilszolgáltatók is, összehangolt áreme lést hajt végre három hónapos időeltéréssel az összes mobilszolgáltató Magyarországon, ennek tehát semmilyen más útja nincs. A tényekkel, a számokkal nem lehet vitatkozni. Én kérem az államtitkár urat, nézze meg az Eurostat tájékoztatóját, feketénfehéren cáfolják az ön szavait. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Államtitkár urat is megilleti a viszonválasz. DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Képviselő úr kérdés fo rmájában a feltételezéseit adja elő, és a fogyasztók érdekében is remélem, hogy az ön feltételezései nem bizonyulnak majd valósnak. Ami pedig az adatokat illeti, én is arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy nem mindegy, mit mivel hasonlítunk össze. Ez m atematikailag is igaz, meg azért is, mert az árnyomás miatt különösen fontos, hogy a számításokat milyen adatok alapján végezzük. A kormány intézkedéseinek hatásai a nemzetközi statisztikai összevetésekben félegy év múlva jelennek meg, akkor végezhető el reális felmérés. Szükségesnek látom ismételten hangsúlyozni, hogy hazánkban az elmúlt hónapokban az energiaáremelés elkerülése volt az elsődleges feladat, amit meglátásom és a tények szerint a kormány sikerrel teljesített. Köszönöm a türelmét, elnök úr. ( Taps a kormánypártok soraiból.) Szabó Rebeka (LMP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Meddig tartja még vissza a kormány a civil szervezeteknek járó uniós támogatásokat?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitká r úr. Tisztelt Országgyűlés! Szabó Rebeka, az LMP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: “Meddig tartja még vissza a kormány a civil szervezeteknek járó uniós támogatásokat?” címmel. Megkérdezem, elfogadjae Cséfalvay Zoltán államtitkár urat válaszadásra kijelölt személynek. (Szabó Rebeka: Igen, elfogadom.) Igen, elfogadja. Öné a szó, képviselő asszony. SZABÓ REBEKA (LMP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Ú r! Egyre kínosabbak a szlovák és bolgár sajtóban megjelenő cikkek arról, hogy a magyar kormány megtagadja az uniós projektekben részt vevő magyar és külföldi civil szervezetek számára az EUtól érkező pénzek kifizetését. Különösen szomorú, hogy egyes határ on túli magyar szervezetek is a fizetésképtelenség határára sodródtak emiatt.